Oldalak

2018. szeptember 3., hétfő

Az újvidéki magyar áldozatok emlékművéről



A Vajdasági Magyar Demokrata Párt sajtóközleménye

A VMDP Intézőbizottsága úgy ítéli meg, szükséges tájékoztatni a nyilvánosságot az alábbiakról:
Két év híján harminc esztendeje, hogy Papp Ferenc, a történelmi VMDK akkori körzeti vezetője azzal a kérelemmel fordult Újvidék város illetékeseihez, hogy emléket állíthasson az 1944 végén, 1945 elején a városban ártatlanul lemészárolt magyar áldozatoknak. Választ nem kapott, ennek ellenére egy nagy keresztet állított a Futaki úti temető meggyalázott, első világháborús osztrák-magyar katonatemetője maradványainak a helyén. A kereszt még aznap este eltűnt, újnak az állítását tizenhárom esztendőn keresztül minden ősszel megismételtük. Ennek a tizenharmadiknak a korhadt csonkja áll még ma is. Mellette szoktunk emlékezni a magyar áldozatokra a római katolikus, a református, a görög katolikus és gyakran az izraelita egyház képviselőinek kegyeletadó jelenlétében, de jó ideje a városi és a tartományi elöljáróság is megfelelő szinten képviselteti magát a szertartáson. Egy-két esetet kivéve a vajdasági magyar pártokat mindig meghívtuk, s meghívásunkat mindig elfogadták. Amíg élt, a megemlékezés főszervezője mindig Papp Ferenc volt, ezt követően Matuska Márton, a VMDP intézőbizottsági tagja, aki segítségül hívta Galambos Lászlót, a VMSZ újvidéki szervezetének kiemelkedő tagját is. Az elmúlt évben Csorba Béla, a VMDP elnöke vállalta ezt a munkát.
Emlékeztetünk arra, hogy a kezdeti években a szervezés nem volt veszélytelen, de még a részvétel sem.
Mindig tudtuk, nem lehetünk megelégedve az egyre rosszabb állapotba kerülő méltatlan emlékjellel… A főszervező kérésére az ezredforduló idején Makovecz Imre világhírű magyar műépítész rendelkezésünkre bocsátotta egy teljesen kidolgozott, a tragikus eseményhez méltó emléktorony tervezetét, azt Papp fölajánlotta a városnak, ám arra érdemi választ soha sem kapott.
A legutóbbi szerbiai parlamenti választásokat megelőző politikai egyeztetés során a VMSZ-szel és a Magyar Egységpárttal az újvidéki magyar áldozatok emlékművének ügyében közös álláspontra jutottunk, s az a koalíciós program részévé vált. Ennek valóra váltása helyett viszont a VMSZ városi szervezete, a magyar vonatkozást nem hangsúlyozva, egy üzenetében jóval gyöngébb, történelmi tényeket egybemosó, általános jellegű javaslattal fordult az újvidéki illetékesekhez, amiről csak utólag értesítette pártunkat.  A VMDP azonnal kifejezésre juttatta, értesítve a nyilvánosságot, hogy mindez nincs összhangban közösen kidolgozott programcéljainkkal.
 Ezúttal emlékeztetni szeretnénk arra is, hogy a magyar kormány 2015-ben határozatot hozott arról, miszerint fel kell építeni Makovecz Imre minden kivitelezhető tervét. Ez Újvidéken sem lehetetlen, viszont véleményünk szerint a tervezett emléktorony engedélyeztetését nekünk, vajdasági magyaroknak kell kijárni Szerbia állami hatóságainál, és ebben a VMSZ-nek, mint szerbiai kormányerőnek kulcsszerepe van, pontosabban: kéne, hogy legyen.
 Számunkra nem kétséges, hogy a magyar kormány, amennyiben sor kerül ilyen irányú erőfeszítésre, abban erős partnerünk lesz.

Temerinben, 2018. szeptember 1-jén                 Csorba Béla, a VMDP elnöke
csorbabela1@gmail.com, 2018. szeptember 3. [11:01]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése