Oldalak

2018. szeptember 21., péntek

Hogyan élvezkedik majd a “mennyei nép” a délvidéki magyarság tragédiájának évfordulóján?

Mivel készülnek?


Jelenet a Délvidék elszakítása tavalyi, 99. évfordulójának megünnepléséről (akkor még nem volt “Vajdaság Napja”); fotó: N1


Máris lázas előkészületek folynak Délvidék Magyarországtól való elszakítása és Szerbiához való hozzácsatolása századik évfordulójának megünneplésére Újvidéken.

Az erre az alkalomra létrehozott bizottság, amelynek védnöke és tiszteletbeli elnöke Alеksandar Vučić szerb elnök, a tartományi kormánnyal karöltve november 24-én és 25-én morbid látványosságokban részesíti majd az örömmámorban úszó szerb közönséget.
Mint ismeretes,
ahhoz, hogy minderre sor kerülhessen, a Vajdasági Magyar Szövetség is közvetlenül, lelkiismeret-furdalás nélkül hozzájárult.    
A kárörvendő rendezvénysorozat november 24-én kezdődik, amikor bemutatják a Svetozar című színházi előadást, amely Svetozar Miletić magyar- és katolikusellenes nagyszerb politikus életéről szól.
Ezt követi majd egy nagyobb koncert (Nem lehet tudni, kik lépnek fel, de aligha kétséges, hogy hangos, harcias szerb patrióta dalok boldogítják majd az újvidéki lakosságot.)
November 25-én ünnepi keretek között egy új múzeumot nyítnak meg, amely kizárólag Vajdaság Szerb Királysághoz való hozzácsatolásával foglalkozik, majd utána leleplezik I. Péter király szobrát.
Ugyanazon a napon az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban sor kerül a díszülésre, amelyen részt vesznek Szerbia, Délvidék és Újvidék város vezetői, valamint más régiók és városok képviselői.
(Aligha kétséges, hogy Pásztor István és más VMSZ-es nagyágyúk is megtapsolják majd a felszólalókat és a magyar tragédiát ünneplő produkciókat.)
Újvidék központjában bemutatják az “1918” c. tárlatot.
A Szerb Maticában szintén november 25-én “tudományos tanácskozást” tartanak Délvidék elszakításáról.
Ez lesz tehát az újvidéki ünnepi rendezvények töredéke.
Egyébként a Szerbiai Közszolgálati Televízió (RTS) 28 részes dokumentumfilm-sorozat sugárzását kezdi meg amelyenek címe “A Szerb Vajdaság jeles emberei”.       
Mindezt persze a szerbiai és a tartományi költségvetésből, tehát az adófizető polgárok, köztük a porig alázott délvidéki magyarok zsebéből (is) finanszírozzák majd.
Köszönjük a VMSZ-nek (és a szavazóinak).
(Alapinformáció: rtv.rs)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése