Oldalak

2018. szeptember 22., szombat

Nemzeti tanácsi választások: Pásztor sikertelen és megalázó politikájának megmérettetése



Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (141.)


Szeptember 14-21.
Pásztor sikertelen és megalázó politikájának megmérettetése
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke sajtótájékoztatót tartott Szabadkán, amelyen Hajnal Jenővel, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökével – aki egyúttal a Magyar Összefogás (MÖ) véemeszes listavezetője is –, közösen ismertette a november 4-ére kitűzött nemzeti tanácsi választással kapcsolatos kampány menetét, elképzelését.

Pásztor és Hajnal a sajtókonferencián

A szeptember 15-én induló, „hét hetesre tervezett intenzív kampány”, ami – szerintük – „egyfajta közösségi ünnep lesz”, amely során a lista jelöltjei és a párt tisztségviselői „mintegy 300 rendezvényt tartanak és minden magyar lakta települést felkeresnek”.
– Az a célkitűzésünk, hogy legalább egyszer eljussunk minden vajdasági településre, hogy bemutassuk a listát, az azon szereplőket, hogy elszámoljon az MNT, illetve a Magyar Összefogás az előző négy évben elvégzett munkájával, valamint hogy bemutassuk a programot és arról beszéljünk, hogy az elkövetkező időszakban mit szeretnénk tenni – jelentette be Pásztor.
A célokról egy választási füzetben tájékoztatják majd a polgárokat, amit minden házba eljuttatnak. A pártelnök arra számít, hogy „a Magyar Összefogás a november 4-ei választásokat követően is a legmeghatározóbb erő lesz a Magyar Nemzeti Tanácsban”.
Hajnal Jenő, a VMSZ listavezetője, aki az elmúlt négy évben már a Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt, elmondta, az eddigi munkát szeretnék folytatni.
– Mindazt, amit az eltelt négy évben megterveztünk, az valósággá vált. A legfontosabb feladata egy választási programnak nem lehet más, mint továbbvinni, tovább fejleszteni mindazt, amit elkezdtünk, és az építés, fejlesztés mellett mindenki számára elérhetővé tenni minden eredményt.
Hajnal Jenő kiemelte: a magyar kormány segítette a nemzeti tanács munkáját, s erre az elkövetkező négy évben is számítanak, de jó kapcsolatokat alakítottak ki a szerb kormánnyal is. Hangsúlyozta továbbá, hogy „nem négyéves tervet akarnak készíteni, hanem egy programot, amiben mindenki megtalálhatja saját helyét, maga a program pedig a nemzeti tanácsi éves költségvetési tervek alapján fog kibontakozni”. Mind a négy hatáskört, az oktatást, művelődési életet, tájékoztatást, hivatalos nyelvhasználatot tekintve olyan programjaik lesznek, amelyek a digitális átállást, a modernizálást segítik majd – tette hozzá.[1]

Az elhangzottakból ezekre a megállapításokra (is) lehet jutni:
1.     A VMSZ az eddigi legnagyobb nemzeti tanácsi választási kampányra készül. Ehhez minden szükséges feltétele megvan, elsősorban az anyagi eszközök, vagyis a pénz, „a mozgósító és szervező erő” és a párt által irányított sajtó támogatása.
2.       Pásztor Istvánnak most különösen fontos, mondhatni létfontosságú, hogy a választás sikeres legyen és, hogy a VMSZ „a választásokat követően is a legmeghatározóbb erő legyen a Magyar Nemzeti Tanácsban”. Az ellenkező eset a Szerb Haladó Párttal (SNS) való kollaboráló politikájának és Pásztornak a politikai bukását is jelentené. Ezért – hatalmon maradása érdekében – mindent el fog követni, hogy ez meg is valósuljon, bármi árat is fizessen ezért a magyar közösség. (A VMSZ vezetésű Topolyán például szeptember 18-án bezárták a helyi közösség irodáját, hogy megakadályozzák a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) választási aláírásgyűjtését.[2]  A kishegyesi VMSZ-es hatalom szeptember 22-én nem küldött hitelesítőt Feketicsre és ezzel ellehetetlenítette az aláírások gyűjtését az MNT választásra.[3])


3.       Hajnal Jenő a sajtókonferencián csak „hozta magát”. Nem a délvidéki/vajdasági jelenlegi helyzetéből kiinduló programokról, tervekről beszél, mint az életfeltételek javítása, a munkateremtés, az itthon maradás, hanem amelyek „a digitális átállást, a modernizálást segítik”. Persze, hogy ezekre a programokra is szükség van, csak az kérdés, hogy ki fogja ezeket megvalósítani, ha időközben a magyarok elvándorolnak? Ez mellett azt is figyelmen kívül hagyta, hogy 2019-ben nyugdíjjogosult lesz és vállalnia sem lett volna szabad a listavezetést.  
4.       A november 4-ei nemzeti tanácsi választások valójában Pásztor sikertelen és megalázó politikájának a megmérettetéséről szólnak. Amennyiben ez a politika ismét felülkerekedik a nemzeti tanácsban, az a magyar közösség további leépítését jelent(het)i. A nagy kérdés viszont, hogy tisztában van-e ezzel a választói testület? 

Szeptember 15.
Jó reggelt zsebek! Ébredés!
Nyílt levelet írt a „a nyílt levél íróinak” zsebek álnéven a Jó Reggelt Vajdaság önmagát „véleményportálnak” nevező honlap munkatársa.[4]    
A nevét nem vállaló szerző védelmébe veszi Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét: – Kárpátalján az anyanyelven megvalósuló oktatás beszüntetése ellen folyik a harc, Felvidéken az őshonos magyar nemzeti kisebbségek nem vehetik fel a magyar állampolgárságot, az erdélyi magyarok elnyomásban élnek, és Önök mégis a legerősebb vajdasági magyar párt elnökét kiáltják ki árulónak? – kérdezi zsebek.
Az előzményekhez tudni kell, hogy Augusztus 31-én a topolyai Róbert Yugovich[5] „A vajdasági magyart, amennyire csak tudtad, kihasználtad, megosztottad, elárultad”[6] c. nyílt levélben fogalmazta meg a Pásztorral kapcsolatos gondolatait. Vicei Natália A gerinc meg a sérve[7]  c. szeptember 6-i írásban közölte a vajdasági magyarok helyzetéről szóló gondolatait.
A DélHír portál szeptember 5-én – bizonyára a Szabadkai Félmaraton kapcsán – Futóként utolsó, árulóként első? aláírással karikatúrát közölt a pártelnökről.[8] Jómagam az Elnök úr, meddig még? címmel írtam Pásztor István politikájáról.[9]


Mi is a gond zsebek írásával?
Első sorban az, hogy a szerző nem merte vállalni a nevét. Nem ő azonban az egyetlen félős a portál munkatársai közül. Íme, a teljes impresszum:
Fő- és felelős szerkesztő: Horváth Noémi
Szerzők: Alfréd; anilife; Auer; B.J.T; Berci; diver; Dolinszky Gábor; Erdődi Edvina; ÉN; G.A.; honi; Hulló; Illés Hajnalka; Juhem; K.Cs.A; M.Á.; mzolta; N.Z.; Paskó Atya; Picúr; Pósa Károly; R.J.T.; Surányi Emese; Szöcse; Szőke Anna; Sztantity Szebasztián; Tisza Virág; Venczel Valentin; Zsebek; ZSO és -us;
Szolgáltató/Kiadó: SENSUS Magyar Újságírók Egyesülete[10]
Másodszor, a szerzők neveiből is látszik a portál zsánere és véemeszees beállítottságra utaló jellege. A kérdés csupán az, hogy Dolinszky Gábor, Paskó Atya, a Magyar Nemzeti Tanács tagjai, és Venczel Valentin, az Újvidéki Színház jelenlegi igazgatója hogy keveredett ebbe a társaságba. Erdődi Edvina is (a 6-os sorszám alatt) felkerült a VMSZ által istápolt Magyar Összefogás listára.[11] Vagy ezen sem kell csodálkozni? A „szolgáltató/kiadó” egyesületet pedig hiába keresni az interneten.

A névtelen szerző téves kérdést tesz fel: „Vagy azért áruló Pásztor István, mert itt jobb, mint ott?” 
A délvidéki magyarság helyzetét nem a többi külhoni közösség helyzetével kell összehasonlítani, mert mindegyik országban mások a körülmények, csakúgy, mint a magyarság problémái. Ha másutt rosszabb, akkor mi elégedettek kell, hogy legyünk? És egyáltalán mennyire jó itt? Vagy ha már a szerző szerint „itt jobb, mint ott”, akkor miért vándorolnak el tömegesen a magyarok (is)?
A mérce, az itten magyarság helyzetének alakulása. Ennek alapján kell megítélni a Vajdasági Magyar Szövetséget, a Magyar Nemzeti Tanácsot és Pásztor Istvánt is. Ez pedig – finoman fogalmazva – nem kedvező. 
Mindenkinek persze joga van, mint ahogy a névtelen szerzőnek is, a saját véleményére. Csak akkor merje vállalni is a nevét is! 
„Ha nektek így nektek jó, akkor semmi.” – szól a több szerbiai tüntetésen megjelent üzenet. Jó reggelt zsebek! Ébredés!

BOZÓKI Antal
Torda, 2018. szeptember 22.


[1] Németh Ernő: Magyar Összefogás: Indul a kampány!  

2018. szeptember 14. [15:35]; Tóth Imre: „Számunkra minden magyar fontos!” Szeptember 15-én indítja kampányát a Magyar Összefogás.

https://szabadmagyarszo.com/2018/09/14/szamunkra-minden-magyar-fontos/, 2018. szeptember 14. [12:17] és P. E.: A közösségi ünnep hét hete. Magyar Szó, 2018. szeptember 15. 1. és 5.
2018. szeptember 18. [19:06]
[3] https://www.facebook.com/VMDK2014/, 2018. szeptember 22.

[5] „Robert Yugovich”. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11345, 2018. szeptember 15.

[11] Szeptember közepétől indítja kampányát a Magyar Összefogás https://szabadmagyarszo.com/2018/08/27/szeptember-kozepetol-inditja-kampanyat-a-magyar-osszefogas/, 2018. augusztus 27. [13:49]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése