Oldalak

2018. szeptember 28., péntek

Nekik mindent szabad!


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (143.)


Szeptember 20.
Nem kell rájuk szavazni!
A Magyar Összefogás (MÖ) három jelöltje is bemutatkozott Kúlán: Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke (bizonyára az új összetételű tanácsban is ennek a tisztségnek a várományosa), Erdődi Edvina jogász és Barát Gábor-Gergely okleveles történelem tanár.


Jerasz Anikó (a fotón) felszólalásában elmondta, hogy „a 2018-2022-ig terjedő időszakra is, amit a Magyar Összefogás megfogalmazott, egyértelműen a mostani programok folytatását jelenti, valamint a közösség felé fordulást helyezi előtérbe”.[1]
  Az MNT négy területen tevékenykedik, az oktatás, kultúra, tájékoztatás és a nyelvhasználat területén, de legszélesebben talán az oktatás területén” – tette hozzá.[2] 

Az MNT elmúlt négyéves tevékenységének – amiről mindeddig nem készült kritikus jelentés – talán az egyik legnagyobb hibája, hogy a testület vezetői a nemzeti tanácsokról szóló törvényt még értelmezni sem tudták, alkalmazni pedig még kevésbé. Reprezentálni, ajándékot osztani más pénzéből viszont igencsak tudnak.
A törvény 2018. június 20-ai módosításáig hatályos törvény 10. szakasza 1. bekezdése kimondta, hogy „a nemzeti tanács, a törvénnyel és az alapszabállyal összhangban, szervei révén, önállóan: […] 14) állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben”.[3]
Ez a rendelkezés a módosítás után is benne maradt a törvény szövegében, a 15. ponttal együtt, miszerint a nemzeti tanács a „törvényben ráruházott más kérdésekről is dönt”.[4]
Ezzel szemben Hajnal Jenő és Jerasz Anikó, az MNT vezetői rémülten menekültek („mint ördög a kereszttől”) az olyan témáknak még csak a testület ülésének napirendjére tűzésétől is, aminek esetleg politikai vonatkozásai voltak/lettek volna (mint például a nemzeti tanácsi törvénymódosítás, a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésére vonatkozó cselekvési terv,[5] vagy éppen Tari István tanácsos számos javaslatának a megvitatása).[6]
A jelenlegi összetételű MNT többnyire adminisztratív és pénzelosztási kérdésekkel foglalkozott. A Magyar Összefogásnak a november 4-én esedékes nemzeti választásokra javasolt listája semmilyen garanciát nem nyújt – amint Jerasz Anikó fenti felszólalásából is látszik – hogy ez az elkövetkező négy évben másként lenne.
Nem kell rájuk szavazni!


Szeptember 24.
Minimumszabályok a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmére
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága (CULT) Brüsszelben, nagy többséggel elfogadta Bocskor Andrea EP-képviselő véleményét az EU-ban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének minimumszabályairól.
A CULT fideszes alelnöke elmondta: „Az Európai Uniónak hangsúlyosabban kell foglalkoznia a területén elő nemzeti, regionális és nyelvi kisebbségekkel, hiszen a kisebbségi jogokat az EU Alapjogi Chartája és számos nemzetközi jogi dokumentum is garantálja. Ennek ellenére az Unió nem szentel kellő figyelmet a területén élő nemzeti és regionális kisebbség több mint 50 millió tagjának, azoknak az őshonos közösségeknek, akik európai polgárok és nem bevándorlók a kontinensen”.

Bocskor Andrea

– Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) jelentéséhez készült vélemény üdvözli a nemzeti és regionális kisebbségi jogok garantálására irányuló európai és nemzetközi jogalkotás kidolgozását. A CULT szakbizottság az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményére és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára alapozva felszólítja a tagállamokat, hogy foglalják bele a jogrendszerükbe ezeket az előírásokat, és biztosítsák, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés a nemzeti vagy regionális kisebbségekhez tartozó személyeket – hangsúlyozta Bocskor Andrea a vélemény elfogadását követően.
Az anyanyelven folyó oktatás elengedhetetlen a nyelvi jogok érvényesítéséhez, ezért ösztönözni kell a tagállamokat, hogy a regionális és etnikai kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelő lehetőségük legyen anyanyelvük elsajátítására, továbbá hogy az oktatás minden szintjén anyanyelvükön tanulhassanak azokban a régiókban, ahol nagy számban élnek.
Bocskor Andrea elmondta:  „A vélemény felszólítja a tagállamokat, hogy nyújtsanak támogatást egyrészt olyan különleges tantervek, módszertanok és tankönyvek kidolgozására, melyek biztosítják a kisebbségi nyelveken történő hatékony oktatást. Másrészt segítsék elő a hivatalos nyelvek speciális oktatási módszerekkel történő tanítását a kisebbségi nyelvű háttérrel rendelkező gyermekek számára, hisz a hivatalos nyelvek elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy teljes jogú állampolgárokká váljanak”.
A CULT szakbizottság felszólítja az Európai Bizottságot, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatot vagy uniós ajánlást a kulturális és nyelvi sokszínűség védelmére és előmozdítására, továbbá támogassa a jó példák és gyakorlatok átvételét és megosztását a kisebbségi nyelvek alkalmazására vonatkozóan. Arra kéri a Bizottságot, hogy vegye be a többnyelvűség szakterületét valamelyik biztosi portfólióhoz. A szakbizottság hangsúlyozza továbbá a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény és a Regionális és Kisebbségi Nyelvekről szóló Európai Charta végrehajtásának ellenőrzését a tagállamokban. Kéri, hogy a Bizottság fogalmazzon meg ajánlásokat és országlátogatások alapján készítsen jelentéseket, amelyekről rendszeresen számoljon be az Európai Parlament részére.[7]


Szeptember 26.
Nekik mindent szabad!
Folyamatban van az – egyelőre – egypárti nemzeti tanácsi választási kampány, a november 4-én esedékes nemzeti tanácsi választásokra.
Délvidék szerte csak a Magyar Összefogás (MÖ) jelöltjei kampányolnak, hogy telesítsék a Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke szeptember 14-i  sajtótájékoztatóján tett bejelentését, „miszerint hét hét alatt megközelítőleg 300 kampányrendezvényt szerveznek”.[8]
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Magyar Mozgalom (MM) és a Magyar Liga (ML) még a támogató támogatói aláírásgyűjtésnél tartanak.
Időközben a VMDK „megvádolta a VMSZ-t, hogy ellehetetleníti az aláírásgyűjtést a nemzeti tanácsi választásra”[9] és „politikai nyomásgyakorlás miatt panaszt tett az EBESZ-nél”:[10] A VMSZ vezetésű Topolyán például szeptember 18-án bezárták a helyi közösség irodáját, hogy megakadályozzák a VMDK választási aláírásgyűjtését.[11]  A kishegyesi VMSZ-es hatalom szeptember 22-én nem küldött hitelesítőt Feketicsre és ezzel ellehetetlenítette az aláírások gyűjtését a párt számára az MNT választásra.[12]

A Magyar Összefogás jelöltjei a gombosi József Attila Általános Iskolában.
(Fotó: Lennert Móger Tímea)[13]

A MÖ lista és a VMSZ tisztségviselői közben kampánycélokra használják fel az iskolákat, a diákokat és az óvodásokat is. Annak ellenére, hogy a Таrtományi Ombudsman már korábban közleményben szólított fel minden politikai tényezőt, hogy „a gyermekeket ne használják politikai promóciókra”.[14]  – A politikai célokra való visszaélés a gyermekekkel abszolút elfogadhatatlan és sérti a gyermekek jogait, akiknek a védelme elsődleges célja kell, hogy legyen minden felelős embernek – olvasható az Ombudsman közleményében.[15]

Magyar Szó, 2018. szeptember 26. 6. 



 Magyar Szó, 2018. szeptember 27. 5. 

A MÖ jelöltjei, Jerasz Anikó, Perpauer Attila, Fazekas Róbert, Szlákó József, továbbá tartományi és Zombor városi tisztségviselők tettek látogatást szeptember 26-án a gombosi József Attila Általános Iskolában.[16] A lista jelöltjei szeptember 27-re látogatást jelentettek be a székelykevei Žarko Zrenjanin Általános Iskolában és a nagybecskereki „szórványóvodában” is.[17]
Az MÖ jelöltjeinek – ezek szerint – semmi sem szent, nekik mindent szabad! Elvégre a szerb haladó párti (SNS) hatalmi koalícióhoz tartoznak...

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. szeptember 28.


[1] Kozma Lívia: Érdekérvényesítés és párbeszédkészség. Magyar Szó, 2018. szeptember 22. 6.
[2] Uo.
[3]  Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról.  A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014 - AB, 55/2014. sz. (egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

[4] Zakon o nacionalnim savetima nacionalnih manjina. "Sl. glasnik RS" [a SZ Hivatalos Közlönye], 72/2009, 20/2014 – AB döntés, 55/2014 és 47/2018 sz. https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_nacionalnim_savetima_nacionalnih_manjina.html

[5] Cselekvési terv a nemzeti kisebbségek jogainak érvvényesítésére. http://www.puma.vojvodina.gov.rs/dokumenti/Madjari/Jogszabalyok/kisebbsegi_cselekvesi_terv_07072017.pdf
[6] Tari István napirend előtti felszólalásait és sürgősségi indítványait lásd az MNT dokumentációjában. Lásd még a Minek nekünk ilyen MNT c. 2018. szeptember 20-ai írásomat. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11349, 2018. szeptember 20. és http://delhir.info/2018/09/23/minek-nekunk-ilyen-mnt/, 2018. szeptember 23.

[7] Kisebbségvédelmi minimumszabályokról szavazott a kulturális szakbizottság

[8] P. E.: A közösségi ünnep hét hete. Magyar Szó, 2018. szeptember 15. 1. és 5., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3784/kozelet_politika/189742/A-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gi-%C3%BCnnep-h%C3%A9t-hete.htm, 2018. szeptember 15. [09:36] >> 2018. szeptember 16. [12:27]
[9] A VMDK megvádolta a VMSZ-t, hogy ellehetetleníti az aláírásgyűjtést a nemzeti tanácsi választásra.

[10] office@vmdk.org.rs, 2018. szeptember 24. [16:12], vagy http://bozokiantal.blogspot.com/, 2018. szeptember 24.

2018. szeptember 18. [19:06]

[13] LMT: Szórványban és anyanyelven. Magyar Szó, 2018. szeptember 27. 5., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3794/kozelet/190376/Sz%C3%B3rv%C3%A1nyban-%C3%A9s-anyanyelven.htm, 2018. szeptember 27. [08:45] >> 2018. szeptember 27. [16:08]

[14] Zloupotreba dece u političke svrhe nedopustiva [A gyermekek politikai célokra való használása megengedhetetlen] http://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/vesti/saopstenja/1281-o-e-e.html?lang=sr-YU, 2014. március 5.
[15] Uo. Lásd még az Áttörés az érdekvédelemben? (Hiába a csomag, ha nincs diák) c. szeptember 10-ei írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11339, 2018. szeptember 11.

[16] Lásd a 13-as alatti írásban.

[17] A Magyar összefogás kampányrendezvénye. Magyar Szó, 2018. szeptember 26. 6.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése