2019. október 22., kedd

Leszaggatja magáról a Vajdaság a kényszerzubbonyt?


"Vajdaság történelmileg, etnikailag, kulturálisan és geopolitikailag is egy többé-kevésbé jól körülhatárolható régió, amely markánsan különbözik Szerbia más vidékeitől."

Fotó: Beta

Joghurtforradalom – így vonult be a történelemkönyvekbe az az esemény, amely az újvidéki kormány épületénél kezdődött, majd végül Jugoszlávia teljes széteséséhez és véres háborúk sorozatához vezetett. 1988. október 5-én – ahogy a helyiek hívják – a báni palota épületénél több mint 150 ezer tiltakozó gyűlt össze, hogy kifejezze a helyi vezetéssel szembeni elégedetlenségét. Ők akkor még nem tudták, hogy valójában csak eszközök Slobodan Milošević szerb kommunista vezető kezében, aki hozzá hű pártkatonákat akart látni a tartomány élén. Hogy a vajdasági vezetők lecsillapítsák a demonstrálókat, kenyeret és joghurtot hozattak a tüntetőknek, akik viszont dühösen reagáltak erre, és a joghurtosdobozokkal „megostromolták” a tartományi kormány épületét. A végeredmény: a régi vezetőket lecserélték, a helyükre Milošević emberei kerültek, 1990-ben pedig módosították Szerbia alkotmányát, amellyel megszüntették a Vajdaság és Koszovó addig széles körű autonómiáját.
Ma, 31 évvel később a vajdasági kormány és parlament épülete még mindig magán viseli a tartomány hányattatott sorsának nyomait. A Vajdaságnak ugyanis ma – a világon egyedülálló módon – két zászlaja van egyszerre. Miután három éve a szerb haladók hatalomra kerültek, azonnal rendelkeztek a „hagyományos” zászló és címer visszaállításáról, amelyet még a felkelő szerbek használtak 1848–49-ben, de amely eredetiségét annak idején még a szerb ellenzéki pártok is kétségbe vonták. Az addig használt háromcsillagos zászlót azonban meghagyták, így ma az is fenn lengedezik a rúdon.
A tartomány hatásköreit, illetve finanszírozását rendező törvények kérdésében már korántsem voltak ilyen szorgalmasak a haladók. A szerb alkotmány szerint a köztársasági büdzsének legalább 7 százaléka a tartomány költségvetésének jár, ez a szabály viszont a mai napig csak papíron létezik. És bár már több mint tíz éve meg kellett volna hozni a Vajdaság pénzügyeiről szóló jogszabályt, mégsem történt semmiféle előrelépés. Hasonló forgatókönyv áldozata lett a hatásköri törvény is. 2016-ban az akkor még miniszterelnök, ma államfő Aleksandar Vučić ugyan ígéretet tett a helyzet rendezésére, erre azonban nem került sor, pedig az Európai Bizottság is jelezte, hogy mielőbb el kell fogadni a tartomány pénzeléséről szóló törvényt, hiszen ez Szerbia alkotmányos kötelezettsége.
– A vajdasági autonómia kérdésének megoldásához társadalmi konszenzusra lenne szükség, azonban félek, hogy ez még nincs meg – mondja lapunknak Nebojša Novaković, a Demokrata Párt (DS) vajdasági vezetője, aki a párt Vajdasági brigádok utcai központjában fogad minket. 2016 előtt ez a párt volt a gerince a Vajdaság élén álló kormánykoalíciónak, amelynek tagja volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is. Utóbbi ma a szerb haladókkal van kormányon tartományi és köztársasági szinten egyaránt, a demokraták pedig bojkottálják a tartományi és köztársasági parlament üléseit. Azonban ez nem jelenti azt, hogy kivonultak volna a szerb politikai életből. Éppen ellentétesen: rengeteget egyeztetnek a bojkottról szövetségeseikkel, és tüntetéseket szerveznek szerte Vajdaságban.
A politikus szerint bár évekkel ezelőtt pártja volt vezető pozícióban, az ellenzék erős volt, így nem tudták meglépni a szükséges intézkedéseket. Novaković úgy látja, hogy az akkori retrográd ellenzékük – a valamikori radikálisok, a mai haladók és mindazok, akik felelősek Jugoszlávia széteséséért – úgy tekintett az autonómiára, mintha az veszélyeztetné az ország szuverenitását. Pedig ők is pontosan tudják, hogy szó sincs erről, inkább manipulációs céllal használják ezt a nézőpontot, hogy lejárassák politikai ellenfeleiket.
Most viszont más a helyzet. A haladóknak abszolút többségük van mind a tartományi, mind a köztársasági parlamentben, így gyakorlatilag bármit meg tudnának szavazni, akár a tartomány finanszírozásáról és hatásköreiről szóló törvényt is.
– Mégsem vagyok optimista, hogy ez meg fog történni, hiszen a Vajdaság autonómiája nekik egyáltalán nem áll érdekükben, sőt: azt sem értik, miért lenne ez egyáltalán fontos – hangsúlyozza a politikus. Emlékeztet arra, hogy annak idején, amikor Brüsszelben irodát nyitottak a Vajdaságnak, hogy több befektetést hozzanak ide, azonnal szeparatizmussal vádolták őket. Pedig Kragujevácnak, Šumadija központjának is ugyanilyen irodája van az Európai Unió székhelyén.
Nemrég a Vreme politikai hetilapnak interjút adott Bojan Pajtić, a tartomány előző, demokratapárti miniszterelnöke. Ő felvetette, hogy ha Vučićnak végül engedményeket kell majd tennie Koszovó felé, gyorsan szüksége lesz majd egy győzelemre. Ez pedig a Vajdaság autonómiájának teljes eltörlése lehet, mintegy kompenzációként nacionalista híveinek.
Nebojša Novaković azonban úgy látja, a Vajdaságtól már mindent elvettek, így nincs is mit elvenni tőle. – Mostanra már csak egy olyan parlamentünk van, amely sokkal inkább kommunális problémákkal foglalkozik, mint lényegi kérdésekkel – mondja a vajdasági ellenzéki vezető, aki szerint a hatáskörök elvétele után az autonómia intézményei már csak arra jók a haladóknak, hogy beültessék a tartományi adminisztrációba azon káderei ket, akiknek egy kis pihenésre van szükségük.
– A magyarság viszonya a Vajdaság autonómiájához elsősorban nosztalgikus – mondja lapunknak Pressburger Csaba, az Autonómia vajdasági portál magyar nyelvű oldalának szerkesztője, a vajdasági Magyar Szó egykori főszerkesztője. Szerinte a vajdasági magyarokban az autonómia a boldog békeidőket, vagyis az 1990-es évek előtti időszakot idézi fel, amikor még működtek a gyárak, meg lehetett élni a földből, mindenkinek volt munkája, és nem a tartományt kizsákmányoló fővárosból mondták meg, mi a jó a vajdaságiaknak.
– A vajdasági magyarok többsége sohasem tekintette Szerbiát hazájának vagy szülőföldjének, a Vajdasággal azonban sokkal inkább azonosulni tudott ilyen szempontból – magyarázza Pressburger.
Az ő tapasztalata az, hogy amikor egy zentai vagy adai magyar Vajdaságot mond, inkább arra a multikulturális mikrorégióra gondol, amelyet jól ismer, és ahol viszonylag sok magyar él: vagyis a Tisza mentére, Közép-Bácskára, Szabadkára, egy kicsit Bánátra és a „távoli”, kissé ködbe vesző Újvidékre.
Mindennek ellenére a Vajdaság autonómiájának kérdése egyáltalán nem szerepel napirenden a magyar közéletben sem: a magyar médiumok keveset foglalkoznak vele, a magyar pártok pedig teljesen kiiktatták ezt a kérdéskört megszólalásaikból. Míg a VMSZ a 2000-es évek végén regionális érdekképviseleti ambíciókat dédelgetett, 2010 után a Fidesz és a szerb haladók kettős szorításában ezt teljesen feladta. – A budapesti kormány nem akart egy vajdasági Most–Híd-szerű képződményt, és a belgrádi, központosító hatalom sem állt volna szóba egy, a decentralizációt is a zászlajára tűző kisebbségi szervezettel – magyarázza Pressburger.
Pedig a Vajdaság autonómiája rendkívül fontos lenne a magyarság számára. Míg a kétmilliós tartományban a lakosság 10-12 százalékát képezik a magyarok, addig a hétmilliós köztársaságban arányuk 3,5-szer kisebb. Így ha mindenről a köztársaság szintjén, vagyis Belgrádban döntenek, a magyarok sokkal kisebb befolyással rendelkezhetnek, mint ha egy tényleges autonómia keretében Újvidéken dőlnének el a fontos kérdések. Mindemellett Vajdaság történelmileg, etnikailag, kulturálisan és geopolitikailag is egy többé-kevésbé jól körülhatárolható régió, amely markánsan különbözik Szerbia más vidékeitől. Az Autonómia szerkesztője ezért optimista. Szerinte a Vajdaság előbb-utóbb leszaggatja magáról a kényszerzubbonyt, amelyet most is megpróbálnak ráerőltetni a hatáskörök felszámolásával, a nemzetiségi arányok központból irányított megváltoztatásával, homogenizációval és kizsákmányolással.
MAJLÁTH Ronald
2019. október 17.
(A cikk nyomtatásban a Magyar Hang című hetilapban jelent meg)

2019. október 21., hétfő

Óbecse egyes részeit a VMSZ visszahódította a haladóktól

Tegnap Helyi közösségi választásokat tartottak Óbecse községben, ahol a vártnál jóval többen mentek el szavazni. 

Tegnap Óbecsén, Péterrévén és Bácsföldváron 83 tanácsnokot választottak meg.
Idén a választási lehetőség kétpólusú, ezáltal pedig nagyon egyszerű volt: egyik oldalon álltak a VMSZ jelöltjei, míg a másik oldalon a haladók által támogatott tanácsnok jelöltek.
A községben a magyarok és a szerbek aránya a legutóbbi népszámlálások alapján nagyjából megegyezik, ennek ellenére a VMSZ a 83 tanácsnoki helyből csupán 17 helyet szerzett meg, ez azonban kiváló eredménynek számít annak tudatában, hogy a korábbi választásokon csupán 8 képviselője volt a VMSZ-nek, vagyis több mint duplájára növelték a mandátumaik számát. 
Vagyis saját magukhoz képest ugyan a VMSZ-esek jól szerepeltek, azonban a községben jelenlévő magyarság arányához képest tragikusan, 50 helyett nagyjából 20 százalékot megszerezve. Főleg a falvakban Dreán, Péterrévén és Bácsföldváron szerepeltek rosszul a VMSZ jelöltjei. Azonban Óbecsén az Újfaluban és Alsóvárosban remek eredményeket sikerült elérniük. 
A híresen magyar többségű Alsóvárosban például megszerezték a többséget 6-8 arányban, míg Újfaluban azonos mandátumot szereztek mint a haladók (7-7), csupán 8 szavazattal lemaradva a többségről. 

VMSZ kontra haladók
Váratlan fordulat volt, hogy a kampányban az Óbecse községi VMSZ tagjai és aktivistái az utcákon, a médiában és a közösségi portálokon is látványosan támadták a Szerb Haladó Pártot, főleg mivel azok (mint ahogy minden alkalommal) a gyanú szerint most is csomagokat osztogattak és feltehetően szavazatokat vásároltak meg. Ami azért is furcsa, mert például a Vajdasági Magyar Szövetség helyi párttagjai a legutóbbi szerbiai elnökválasztásokon még maguk is részt vettek 2017-ben Aleksandar Vučić kampányában, sőt sok esetben a VMSZ-es aktivistáknál lehetett feliratkozni vagy épp átvenni a szavazatokért járó csomagot. 
Szerencsére  a jelek szerint most megtisztult a látásuk a koalíciós csipától, igaz csak a saját politikai kampányuk érdekében. Ám Szerbiában jövőre választásokat tartanak, kíváncsian várjuk a VMSZ-esek haladóellenes politikája és tisztánlátása kitart-e majd addig.

2019. október 19., szombat

Csorbultak az anyanyelvi tájékoztatási jogok!


Állítsák vissza az Újvidéki Rádió középhullámú adását!


Zomborban megszűnt a magyar nyelvű tájékoztatás – írja Fekete J. József a Zombor, az elveszett végvár című írásában.[1]
– A Zombori Rádió egyike volt azoknak a vajdasági helyi elektronikus médiumoknak, amelyek fölvállalták a kisebbségi nyelveken történő tájékoztatást, indulásától 1972 nyarától volt magyar adása. A médiaház 2007 őszén kezdődött hosszas agonizálását követően a rádió bezárásával 2015-ben minden adás megszűnt. A Dunatáj a Magyar Szó heti mellékleteként 1970-ben indult, nagy népszerűségnek örvendett, de a regionális oldalaknak az anyalapból való kiválásával megszűnt. Hiányát a Magyar Polgári Kaszinó igyekezett pótolni a Zombor és Környéke című havi kiadvánnyal.  A helyi politika 1999-ben megteremtette a Dunatáj újraindításának lehetőségét, de csak 2015 decemberéig sikerült fönnmaradnia ennek a korábbi regionális, majd helyi lapnak, akkor a Zombori Rádióval egyetemben megszűnt. Később a Somborske Novine próbálkozott egy magyar nyelvű oldallal, ám a zömmel az anyalapból vett cikkek fordítását tartalmazó Magyar Mozaik, az annak függvényében megjelenő oldal, hogy mennyi hely van a lapban, a korábbi, viszonylag bőséges támogatás elmaradása után egy év megjelenést követően kifulladt.
Ezzel Zomborban teljesen, és feltételezhetően véglegesen megszűnt a magyar nyelvű helyi tájékoztatás – olvasható az idézett írásban.[2]

Az idén 70 éves az Újvidéki Rádió, „az egyetlen magyar nyelvű állami rádió, amely napi 24 órában sugároz. Szervezetileg a Szerb Rádió és Vajdasági Televízió körzeti stúdiója, s ennek megfelelően mindig  is a szerb kormány hivatalos álláspontjának megfelelő hírműsorokat közvetít. […]  Szerbia NATÓ bombázása előtt Magyarország szinte egész területén fogni lehetett a középhullámú adását– az adók bombázása óta azonban nem állították helyre az eredeti teljesítményeket, így ma az Alföld jó részén a 90,5/92,5 MHZ-en hallható.”[3]
„A közszolgálati adó munkatársai”, szeptember 24-én, élő műsorral jelentkeztek Szabadkáról. A műsorról szóló írásban[4] azonban egy szó nem olvasható arról, hogy „az Alföld jó részén nem hallható”. Annál több szó esett erről az íráshoz hozzászólók részéről.
A kommentálók kiemelték, hogy az Újvidéki Rádió adását „a középhullámon nagyon szépen lehetett hallani”, most viszont Vajdaság egy részén nem, vagy csak nagyon gyengén/rosszul hallani/hall(gat)ható. „Szégyen, hogy nincs elég teljesítmény (pontosabban hatósugár, illetve hullámsáv – B. A.), bezzeg a szerbiai rádiókat itt is lehet fogni, teljes hangerővel” – írja az egyik hozzászóló.
Olyan észrevétel is volt, hogy „ezt a (középhullámú – B. A.) frekvenciát most is használják  (amit állítólag „takarékossági okból vettek el”) – nekik nem kell  takarékoskodniuk”. „Az elbitorolt hullámhosszt vissza kellene szerezni – valakinek” – javasolja az egyik kommentíró. 
„Vajon még 70 évnek el kell múlnia, hogy a 21. században Vajdaság területén megfelelő szinten hallható legyen az Újvidéki Rádió? Hol vagy kisebbségpolitika, szerb-magyar barátság és egyebek?”– kérdezi egy másik.[5]

Szerbiában a nemzeti kisebbségi anyanyelvű tájékoztatás, így a magyar nyelvű média leépítése is, még 2008-ban elkezdődött. Számos helyi rádió (a nagybecskereki, a nagykikindai, a szabadkai, a temerini, a muzslyai, stb. rádió) és helyi lap szűnt meg. Ez a terület a „kiáltó botrányokról” sem volt mentes.[6] Csorbult a jog az anyanyelven való tájékoztatásra és a szerzett jogok intézménye is. Ezzel párhuzamosan, a megmaradt média a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC), illetve Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közvetlen vagy közvetett befolyása alá került, kevés kivételével.
Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar közössége,[7] az MNT nem tesz semmit az anyanyelvű tájékoztatási jogok visszaállítása érdekében? A testületnek nem érdeke a magyar nyelvű tájékoztatás helyzete? Ternovácz Istvánnak, a testület Végrehajtó Bizottsága tájékoztatással megbízott tagjának nem ez is a kötelessége lenne? 
Az Újvidéki Rádió 70 éves fennállásának jubileuma jó alkalom lenne, hogy visszaállítsák a középhullámú adást! Az anyaországi pénzekből csak a pártbefolyású médiára jut, a helyi magyar nyelvű tájékoztatásra már nem?

BOZÓKI Antal
Torda, 2019. október 19.



[1]Fekete J. József : Zombor az elveszett végvár. MEGSZŰNT A HELYI TÁJÉKOZTATÁS
Magyar Szó, 2019. október 12. 18., vagy
https://www.magyarszo.rs/hu/4116/hetvege/209385/Zombor-az-elvesztett-v%C3%A9gv%C3%A1r.htm,
2019. október 13. [10:37] >> 2019. október 13. [17:38]
[2] Uo.
[3] Újvidéki Rádió. https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajvid%C3%A9ki_R%C3%A1di%C3%B3
[4] Németh Ernő: Az Újvidéki Rádió első 70 évéről Szabadkán. https://www.vajma.info/cikk/media/2249/Az-Ujvideki-Radio-elso-70-everol-Szabadkan.html, 2019. szeptember 24. [ 23:17 ]
[5] A kommentek teljes szövege a 4-es alatt idézett írás folytatásában olvashatók.
[6] Bővebben erről A délvidéki/vajdasági magyarok helyzete és jogai. (Árnyék)jelentés 2017 c. könyvemben írtam. Az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület különkiadvány, Újvidék, 2017. 119-132.
[7]Muzslya. https://hu.wikipedia.org/wiki/Muzslya

2019. október 18., péntek

Miért vesztette el a Fidesz Budapestet

Amit Orbán a Fidesz közösségének titulál, ellenben az ellenzék fideszes maffiának nevez, azt a vakhűség, az Orbán által létrehozott személyi kultusz, valamint a kedvező gazdasági helyzet és az alacsony adószint tartja össze. Ám Budapesten ennyi nem elég.
Vasárnap nagyjából Magyarországon is ugyanaz történt, mint korábban Törökországban: az autoriter vezető elvesztette a fővárost és emellett még egy sor más fontos településről is le kell mondania. A legtöbb kisváros és falu viszont a kormánypárt kezében marad. Nem valószínű, hogy Orbán követné Erdogan példáját, és új választást kényszerítene ki Budapesten. De a vereség megingatja a körülötte kialakult hitet, hogy egyszerűen legyőzhetetlen, aki jóformán tetszése szerint győzött az elmúlt 10 évben. A hatalom napjainkban azt a szinte egypártrendszert jelenti, amelyet a miniszterelnök alakított ki, megváltoztatva az alaptörvényt és a választási szabályokat, továbbá saját embereit állítva a legfőbb posztokra. Amit ő a Fidesz közösségének titulál, ellenben az ellenzék fideszes maffiának nevez, azt a vakhűség, az Orbán által létrehozott személyi kultusz, valamint a kedvező gazdasági helyzet és az alacsony adószint tartja össze. Ám Budapesten ennyi nem elég.
A miniszterelnök környezetéből sokan önhittek, ami társul még az elit egy részének élvhajhász életmódjával, és ez a jelek szerint elriasztotta a hagyományos, jobboldali szavazókat. Nagy visszhangot keltett a Borkai-féle orgia, de csak a városokban, mert ott még sokan követik a független sajtót. Azon kívül Orbán éppen Európát járta és távollétében a párt nem tudta helyesen felmérni a botrány hatását. Az eredmény azonban valószínűleg a fővároson túl is megmutatkozott. Azt jelzi, hogy még a nagy embert is meg lehet verni, éspedig összefogással. Virág Andrea a Republikon Intézettől úgy ítéli meg, hogy a Fidesz kénytelen most már egy egészen más országgal szembesülni. Hiszen az ellenzék a jövőben jobban tud kommunikálni a szavazópolgárokkal. 
Orbán számára pedig az a dilemma, hogy ha megbünteti a hűtlen városokat, akkor ily módon nagy számban elidegenítheti az ott élő Fidesz-híveket. Ha viszont valóban az együttműködés mellett dönt, akkor az árt a harcias stílusának, pedig az idáig rendkívül fontos hatalma bebetonozására. A politikus alatt Magyarország az európai illiberális nacionalisták kísérleti műhelye lett, a rajongok folyamatosan látogatták. Ám Budapest a jövőben találkozóhely lehet azok számára, akik ellenpólust keresnek az orbáni populizmussal szemben. De ahhoz még nagyon sok minden szükséges, hogy a Fidesz veszítsen 3 év múlva.
Economist/Szelestey
2019. október 18.