Oldalak

2019. március 15., péntek

„A haladóknak harminc napjuk van, hogy teljesítsék a tüntetők követeléseit”


Boško Obradović, az Oltárajtó (Dveri) ellenzéki mozgalom vezetője rendkívüli sajtótájékoztatón beszélt az Egy az ötmillióból elnevezésű tüntetéssorozat követeléseiről.

Amint elhangzott, elsősorban követelik Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić, a miniszterelnök, Ana Brnabić, illetve Maja Gojković, a szerb parlament elnökének lemondását. 
Úgyszintén le kell mondania a közszolgálati (azaz Vučić kezében lévő) televízió hírszerkesztőségi tagjainak, majd 6-9 hónappal a médiasötétség megszűnése után szabad és igazságos választásokat kell tartani.
– Erre harminc napja van a kormánynak, ha a kiszabott határidőn belül nem teljesíti az összes követelést, össznépi megmozdulásra fog sor kerülni Belgrádban
– hangsúlyozta Obradović.
Hozzátette: szerdán lejárt a határidő Grocka község elnökének, Dragoljub Simonovićnak, illetve Milutin Jeličić Jutkának, Brus község polgármesterének a lemondására is.
– Ha továbbra sem mondanak le, a demonstrációk „helybe jönnek”, azaz ott leszünk a községeikben
– közölte az Oltárajtó elnöke.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése