Oldalak

2019. március 15., péntek

Szabadka:

Tüntetés 6.0 18 órától

Szabadka: Tüntetés 6.0 18 órától

Hatodik alkalommal szerveznek tiltakozó sétát Szabadkán március 15-én 18 órai kezdettel. A gyülekező ezúttal is a Jadran mozi előtti téren lesz. Ezúttal, a szervezők szólnak az egybegyűltekhez, fontos városi témákat boncolgatva, külön figyelmet szánva az igéretekre amelyeket tett az aktuális városi vezetőség és nem tartott be.
Ezt követően a tiltakozó séta  a következő útvonalon zajlik majd: Korzó – Dimitrije Tucović utca – Zsinagóga tér – Sugárút (a Petar Leković utcáig majd vissza) –Zsinagóga tér – Széchenyi István (a gimnázium mellett) – Matko Vuković – Strossmayer utca – Szabadság tér (befejezés).
A szervezők hangsúlyozzák, kitartanak a tüntetésben és egy új politikai kultúrát akarnak népszerűsíteni, közvitákat kezdeményezni a szabadkai polgárok számára igazán fontos kérdésekről, meg szeretnék mozdítani a polgárokat, tudatni velük, hogy közös részvétellel és demokratikus eszközökkel folytatott harccal minden jövőbeni hatalom jobbítói lehetünk.
2019. március 15. [9:16]
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése