Oldalak

2019. március 21., csütörtök

Az RTV vezetőivel akarnak találkozni az Egy az ötmillióból képviselői – Pirost kesztyűt kap Újvidék polgármestere


Az RTV vezetőivel akarnak találkozni az Egy az ötmillióból képviselői – Pirost kesztyűt kap Újvidék polgármestere
 
Az Egy az ötmillióból polgári kezdeményezés képviselői szerdán írásban kérték a Vajdasági RTV vezetőségét, hogy sürgősen fogadja őket, ugyanis szeretnék a vajdasági közszolgálati médiumnak átadni a Vajdaság-szerte tiltakozó polgárok követeléseit – írja a 021.rs hírportál.
A tiltakozások résztvevői emlékeztetni akarják a tartományi közszolgálati médiumot, hogy a tájékoztatási törvény értelmében kötelessége a polgárokat tárgyilagosan, elfogulatlanul, teljeskörűen és időben tájékoztatni.
„Az RTV vezérigazgatói kollégiumának közleménye, melyben többek között a Szerbiai Rádió és Televízió mostani műsorait a hivatásos média-alkotás példáiként emlegetik, arról tanúskodik, hogy a Vajdasági RTV vezetősége egyáltalán nem érti, hogy mik a törvényes kötelezettségei. Ugyanakkor az, hogy a médium mélyen hallgat Miloš Vučević újvidéki polgármester botrányos azon kirohanásáról, amikor a rendszer támogatóit a tüntetőkkel szembeni fizikai leszámolásra biztatta, azt bizonyítja, hogy az RTV ma az aktuális hatalom érdekeit szolgálja ki, és nem a polgárokét, akik a közszolgálati médium egyedüli valódi tulajdonosai” – közölték az Egy az ötmillióból kezdeményezés képviselői.
Tea Vukadin és Stefan Čiplić, a tiltakozások szervezői azt is bejelentették, hogy ma tizenöt órakor Miloš Vučević újvidéki polgármesternek jelképesen átadnak egy piros kesztyűt és egy levelet, amiért a közelmúltban a tiltakozók elleni leszámolásra szólította fel az embereket.
A soron következő tüntetést pénteken 18 órára hirdették meg a Szerb Nemzeti Színház épülete elé, ahonnan a tiltakozók az RTV épülete elé sétálnak majd.



Hétfőn fogadja a tüntetés képviselőit a Vajdasági RTV vezetősége

Hétfőn fogadja a tüntetés képviselőit a Vajdasági RTV vezetősége

Hajlandó tárgyalni az 1 az 5 millióból tüntetés újvidéki szervezőivel és aláíróival a Vajdasági Rádió és Televízió vezetősége, írja a Beta. A tüntetés részvevői a vezérigazgatóval és az igazgatóbizottság elnökével szeretnének találkozni, amelyre lehetőséget is biztosít az RTV vezetősége. A találkozót március 25-e, hétfőn tartják, erről pedig értesítették a tüntetés szervezőit is. A beszélgetés témája, mint az az RTV közleményéből kiderül, a tüntetésekről szóló tudósítások lesznek.
2019. március 21. [11:49] 
https://szabadmagyarszo.com/2019/03/21/hetfon-fogadja-a-tuntetes-kepviseloit-a-vajdasagi-rtv-vezetosege/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése