Oldalak

2019. augusztus 18., vasárnap

Az MNT mikor illetékes, és mikor nem?


Jogi és erkölcsi aggályok

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) július 31-i 8. rendes ülésén 39 napirendi pontot tárgyalt meg (1:12:34 óra alatt!) a jelenlévő 23 képviselő (a 35-ből). Elsősorban oktatási kérdéseket vitattak meg a tanácsnokok, de két napirendi pontban foglalkoztak a megalakuló Vajdasági Birkózóakadémiával is, amelynek magalapítását Magyarország kormánya 937 millió forinttal támogatja.
A képviselők arról szavazhattak, hogy támogatják-e az akadémia megalakulásáról szóló záradék elfogadását, illetve az igazgató bizottság tagjának kinevezését.[1]
A vitában elsőként Mengyán Pletikoszity Ildikó (Magyar Mozgalom – MM) szólalt fel. Elmondta, a birkózóakadémia létrehozása kapcsán jogi és erkölcsi aggályai vannak. A jogi aggálya arra vonatkozik, hogy az MNT-nek négy hatásköre van és a sport nem tartozik azok közé. Azt az indoklást sem tartja elfogadhatónak, hogy az MNT támogatja a rekreációs sportot, mert annak már szinte semmi köze a profi sporthoz. Példaként a topolyai TSC Labdarúgó Akadémiát hozta fel, mert amióta az megalakult, szerinte a környező falvakban a fiatalokat nem engedik a pályára, s a tömegsport visszaszorul. Erkölcsi aggályként az ellenzéki képviselő azt hozta fel, hogy kapunk egy olyan ajándékot, amit fenn sem tudunk tartani, s ezért az ajándékozó fizeti majd annak költségeit a továbbiakban is. Utalt arra, hogy ezen „ajándékok” miatt az anyaországban ellenséges hangulat alakul ki a vajdasági magyarokkal szemben. Itthon pedig olyan vélemények vannak, hogy luxusajándékok helyett az kellene, hogy a közművek épüljenek ki a vajdasági magyar településeken.
Kucsera Géza (MM) azt kifogásolta, hogy a birkózóakadémia kérdésében is akkor vitatkozik az MNT, amikor már minden el van döntve. Úgy vélte, kész tények elé állítják az MNT tagjait.[2]

A Vajdasági Birkózóakadémia létrehozásáról, Magyarkanizsai székhellyel, a magyar kormány már korábban döntött. Az MNT-t, tehát, „kész tények elé állították”.  
Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke az erről szóló döntést egy nappal az MNT ülése előtt már sajtókonferencián közölte a nyilvánossággal.[3] Még azt se tartotta szükségesnek, hogy megvárja az testület ülését! Fontos volt számára, hogy ő tegye közhíré! (Pásztor is szeret szerepelni, akárcsak a koalíciós főnöke Vučić).
Az MNT-nek a „záradékot” csak formálisan kellett megszavazni, amihez megvolt a (párt)többsége. Így most a testület egyik „társalapítója” lett a Birkózóakadémiának, habár délvidéki/vajdasági oldalról elég lett volna ehhez a magyarkanizsai önkormányzat is. Ebből is látszik, hogy az MNT a vémesz politikájának a transzmissziója.

Az ellenzék részéről elhangzott másik észrevétel, miszerint „a sport nem tartozik az MNT hatáskörébe” – stricto iure, vagyis a szorosan vett/értelmezett jog szerint – is teljesen helytálló.
A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 1a szakasza szerint
„a nemzeti tanács olyan szervezet melyre a törvény meghatározott közfelhatalmazást ruház, hogy részt vegyen a döntéshozatalban, vagy önállóan döntsön egyes kérdésekről a kultúrát, oktatást, tájékoztatást és hivatalos nyelv- és íráshasználatot érintő kérdésekben, a közösség ezen területeken szavatolt önkormányzatához való, kollektív kisebbségi jogának megvalósítása érdekében”.[4]
A törvény idézett a szakaszának értelmében a sport nem tartozik az MNT illetékességi körébe. Az MNT a Vajdasági Birkózóakadémia létrehozása kapcsán azonban illetékesnek nyilvánította magát ezen a területen is – mert szükségesnek tartották azt Hajnal Jenő elnök mentorai, a politikai döntéshozók.

Van ennek a törvények azonban egy kitétele, amelyre ritkán vagy egyáltalán nem hivatkoznak, pedig fontos a nemzeti tanács illetékességnek a meghatározása szempontjából. Ez a 10. szakasz 14. pontja, amelynek a szövege így hangzik:
„A nemzeti tanács, a törvénnyel és az alapszabállyal összhangban, szervei révén, önállóan: […] 14) állást foglal, kezdeményezést tesz és intézkedéseket foganatosít a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben.”
Ebből az következik, hogy az MNT napirendre tűzhet a magyar közösség „helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdést”, így a sport kérdéseit is. Csak nem olyan módon és indoklással, ahogyan azt Hajnal Jenő tette a Birkózóakadémia létrehozása kapcsán. 
Egyébként is teljesen szükségtelen és érthetetlen, hogy az MNT „társalapítója” legyen egy birkózóakadémiának. Talán még Hajnal Jenő sem tudja, hogy miért volt az MNT-re is mint alapítóra szükség. Annak megalapításhoz ugyanis a haladó véemeszes testület semmivel sem járul hozzá. Azon kívül, hogy Laták Istvánt, a Magyar Szó sportrovatának és a Sportvilág mellékletének szerkesztőjét delegálta az igazgatóbizottságba, aki leginkább a Pásztor Istvánnal tavaly készült tusványosi „nagyinterjúval”[5] vált ismerté.

Az MNT elnökének a közösség problémáihoz való viszonyulásának egyik meghatározója, hogy rendre elutasította, illetve nem tartotta illetékesnek a testületet azoknak a fontos kérdéseknek a megvitatására és állásfoglalásra, amelyeket pl. Tari István (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – VMDK) sürgősségi indítványok formájában javasolt az előző összetételben („a kisebbségi nyelveken tájékoztató médiumok magánosítása” (2015. szeptember 28-ai 10. ülés), „a magyar közösség alapérdekeinek képviselete az EU-s csatlakozási folyamatban” (a 2015. december 22-e i 12. ülés), „a zombori Bielicky Károly Városi Könyvtárban történt felmondások” (2016. szeptember 22-ei 20. ülés), „a Vajdaság hivatalos ünnepnapját indítványozó (tartományi képviselőházi – B.A.) határozati javaslat” (2018. április 23-ai 32. ülés), „a kisebbségi nyelvhasználati jogot sértő nyugdíjbiztosítási eljárások” (2018. november 3-ai 37. ülés), stb. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a VMDK döntést hozzon a 2018. november 4-ei MNT választások bojkottjáról.
Ebből az következik, hogy az MNT elnöke a saját, illetve az általa képviselt párt álláspontjaival összhangban határozza meg, hogy a testület mikor illetékes, és mikor nem.
Nem az a probléma, hogy Birkózóakadémia létesül, hanem, hogy az MNT nem az illetékességi körével összhangban, hanem elvtelenül és következetlenül működik. Ennek pedig végső soron a közösség látta/látja kárát.
BOZÓKI Antal
Torda, 2019. augusztus 18.



[1] B.em: Tömegsportból élsport. Magyar Szó, 2019. szeptember 1. 1.
Az ülés teljes anyagát lásd: A Magyar Nemzeti Tanács 8. rendes ülése - 2019.07.31.
a https://pannonrtv.com/tv/alkalmi-musorok/magyar-nemzeti-tanacs-8-rendes-ulese-20190731, 2019. július 31. [19: 35 és 19:55]
[2] Az MNT támogatja a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány megalapítását. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23971/Az-MNT-tamogatja-a-Vajdasagi-Birkozoakademia-Alapitvany-megalapitasat.html, 2019. július 31. [15:15:00]
[3] Megalakul a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány. https://pannonrtv.com/rovatok/sport/megalakul-vajdasagi-birkozoakademia-alapitvany, 2019. július 30 [16. 45 és 18: 07]
[4] TÖRVÉNYA NEMZETI KISEBBSÉGEK NEMZETI TANÁCSAIRÓL. A Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye, 72/2009., 20/2014 – AB határozat, 55/2014. és 47/2018. szám.
http://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[5] A döntéshozók asztalánál a helyünk. https://www.magyarszo.rs/hu/3748/hetvege/187501/A-d%C3%B6nt%C3%A9shoz%C3%B3k-asztal%C3%A1n%C3%A1l-a-hely%C3%BCnk.htm, 2018. augusztus 5. [10:48] >> 2018. augusztus 5. [15:24]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése