Oldalak

2019. augusztus 18., vasárnap

Miközben a délvidéki magyarok kivándorolnak, 500 orosznak építenek munkásszállót Zentán

A Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának Óbecse-Ada-Zenta-Magyarkanizsa-Horgos vonalon való építésére félezer orosz költözik Zentára, valamivel több mint egy évre.

Az olajipari munkásoknak már épül is a szállás a magyar többségű településen.
A helyi VMSZ-es és haladó városvezetés nagyon örül az oroszok érkezésének, mert azokra mint bevételi forrásokra tekintenek, azonban a lehetséges veszélyekről senki sem beszél eddig a városvezetés részéről.
A Pannon RTV-nek nyilatkozó Varga Viktor szeme előtt is csak a pörgő dinárjelek jelentek meg. Ők ugyanis azzal számolnak, hogy a félezer orosz munkás várhatóan a havi keresetüknek legalább az egyharmadát helyben költik majd el. Mint mondja a területbérlés és a hajókikötésből is jelentős hasznot húzhat majd a község. Illetve arról is beszélt, hogy
a munkásszállón felül minden lehetséges hotelt és motelt egy évre bérbe vettek az oroszok, akik rengeteg üresen álló házat is kibéreltek Zentán. 
Így aztán sok zentai lakos számíthat arra, hogy Oroszországból érkező melósok lesznek a szomszédaik jó néhány hónapon keresztül.
Azonban nem mindenki ilyen derűlátó a melósok zentai érkezésével kapcsolatban. Több lakos is a félelmét és aggodalmát fejezte ki, hiszen elég csak arra gondolni, hogy azokon az anyaországi munkásszállókon, ahol tömegével érkeztek pl Oroszországból vagy Ukrajnából munkások, ott nem feltétlen lendült be a gazdaság, ám a garázdaságok száma szinte minden esetben megnőtt. A magyarországi sajtóban többször lehetett arról olvasni, hogy a hangoskodó, sok esetben italozó keleti munkások megkeserítették a helyi lakosok mindennapjait.
Reméljük, hogy Zentán nem lesznek ilyen összetűzésék a helyi lakosok és az 500 orosz munkás között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése