Oldalak

2019. augusztus 24., szombat

Békülni, összeborulni készül a VMSZ és a Magyar Mozgalom?

(Fotó: nol.hu – régebbi kép)

 

A címben megfogalmazott kérdést, dilemmát az egyik délvidéki portálon megjelent utalgatás, célozgatás veti fel.

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Mozgalom egyes vezetői mostanában állítólag “békülékeny hagnemet ütöttek meg”.
Bár konkrétan senki sem mondta ki, hogy összeborulásra készülnek, nehéz megfeledkezni arról a tényről, hogy az MM élvonalbeli káderei valamikor “fanatikus” VMSZ-esek voltak.
Márpedig a VMSZ igazából sohasem működött délvidéki magyar politikai pártként, mindig is amolyan érdekcsoportot alkotott.
Igaz, a programjában ma is szerepel például az itteni magyarság területi autonómiája, de a VMSZ létezése óta egy konkrét lépést sem tett annak megvalósítása irányában. Még csak nem is beszélt róla.
(Idézetek a VMSZ programjából: “A VMSZ támogatja Vajdaság, mint fejlett, demokratikus és decentralizált eurórégió, széleskörű és valós autonómiáját, törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató funkciókkal…”, “A VMSZ következetesen kiáll az 1999-ben véglegesített autonómiakoncepciója mellett, miszerint a Vajdaság Autonóm Tartományban a magyar többségű községek és az azokkal határos, magyar többségű települések, a magyar közösség önazonosságának hatékonyabb megőrzése és fejlesztése, valamint valós érdekképviselete céljából létrehozzák a magyar autonómiát. Azt akarjuk, hogy sorsunkat ne mások irányítsák…”).
A VMSZ azonban a saját programját sem tartja tiszteletben. Mi több, amióta összefogott a délvidéki magyarságnak (is) a kilencvenes években mérhetetlen szenvedést okozó (“haladókká” átvedlett) “volt” radikálisokkal, a VMSZ immár magyar szervezetnek is nehezen minősíthető. Főleg azok után, hogy asszisztált a szerb rezsimnek a magyarságot megalázó megmozdulásaihoz, mint amilyen pl. a Délvidék elszakítása 100. évfordulójának látványosan provokáló megünneplése.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az elégedetlen vagy kiábrándult VMSZ-esekből alakuló Magyar Mozgalom akár Pásztorék komoly ellenzékét is képezheti, ám Korhecz Tamás elnök gyors és “hirtelen” távozása után, egyértelművé vált, hogy az új mechanizmus csikorog.
Az MM ugyan talpon maradt, itt-ott szolid eredményeket is felmutatott, de az utóbbi időben mintha teljes passzivitásba sűllyedt volna. Lehet, hogy ez csak amolyan szubjektív benyomás, de tény, hogy mostanában még az MM-et lelkesen támogató egyik portál révén is alig hallat magáról.
Persze elképzelhető, hogy a fentiek ellenére a szerb polgári pártokkal jó viszonyt ápoló MM mégsem áll össze a Vučićék esernyője alá kerülő VMSZ-szel, de ha ez mégis bekövetkezne, az sem lenne túlságosan nagy meglepetés.
Ne feledjük: sokáig a VMSZ „politikai őséllenségének” számító VMDP is végül odacsapódott Pásztorékhoz.
A délvidéki magyar érdekképviselet puszta látszata, illuziója is szétporladhat? A következő hónapokban ez is elválik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése