Oldalak

2019. augusztus 23., péntek

Nem mondtak le a városnév-változtatásról

Egy nagybecskereki óriásplakáton már Petrovgradban köszöntik a látogatókat


Nagybecskereken időnként fel-felbukkan a kezdeményezés, hogy a város hivatalos (szerb) nevét változtassák Petrovgradra. A legutóbbi indítvány 2017-ben került a közvélemény elé, a kezdeményező pedig néhány magánvállalkozó volt, akik a Petrovgrad nevű egyesület köré tömörültek.

A Sörnapokra időzítve (Kecskés István felvétele)
A Sörnapokra időzítve (Kecskés István felvétele)

A város történelmi neve évszázadokon keresztül Nagybecskerek volt, melyet a királyi helytartó az 1935-ben meghozott kiáltvánnyal Petrovgradra változtatott. Aztán 1946 októberétől a legnagyobb bánáti város Žarko Zrenjaninnak, a Jugoszláv Kommunista Párt vajdasági titkárának a nevét viseli, akit 1942-ben lőttek agyon a németek Versec közelében. Egyik névváltoztatás sem zajlott a demokratikus eljárás formájában.
A legújabb kezdeményezés zászlóvivője Budimir Jovanović, ismert nagybecskereki magánvállalkozó a napokban kijelentette, hogy a város nevének a megváltoztatására a 2018-as év lett volna a legmegfelelőbb, amikor Vajdaság Szerbiához való csatolásának a századik évfordulóját ünnepelték. De annak ellenére, hogy ezt tavaly nem sikerült megvalósítaniuk, a Petrovgrad nevű egyesület soha nem mond le városnév-változtatási szándékáról. Nyilatkozata után a város központjában, az egykori pártbizottság épülete előtt, Žarko Zrenjanin szobránál – megjelent óriásplakáton már Petrovgradba invitálják az idelátogatót. Nyilván nem véletlen az időzítés, hiszen hamarosan kezdődnek a Sörnapok, amelynek több százezer látogatója szokott lenni.
A kezdeményezésnek viszont a közhangulatból ítélve nincs nagy támogatottsága a város lakossága körében. A többség szerint végső esetben is csak referendumon lehet dönteni a város nevének esetleges megváltoztatásáról. Erről 1992-ben már tartottak referendumot, de a részvétel 50 százalék alatti volt. A véleményt nyilvánítók többsége pedig a Zrenjanin név megtartása mellett voksolt.

K. I.
Magyar Szó, 2019. augusztus 23. 6. 
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése