Oldalak

2019. augusztus 29., csütörtök

Ledöntöttek egy útszéli keresztet


Ismeretlen elkövetők ledöntötték a napokban azt a mintegy két méter magas útszéli keresztet, amelyet a csantavéri Veréb család állított a tanyája közelében. 

69158764_370251420579219_7904241108983480320_n.jpg     69543466_1910951699007760_1225923257010487296_n.jpg
Veréb Ilona felvételei

Veréb Ilona elmondása szerint a Krisztus-szobor 1939 óta állt a dušanovói szerb temetőtől mintegy 300 méterre. Abban az esztendőben távozott az élők sorából a családfő, és az ő emlékére emeltette a keresztet a feleség és a két fiúgyermek. 
Korábban egyszer már megrongálták, de mióta felújították és visszahelyezték, azóta sértetlenül állt.  Jó tíz évvel ezelőtt Matuska János csantavéri kőfaragó egy teljesen új talapzatot készített a keresztnek.
– A márványkeresztet ledöntötték a betonból készült alapzatról, a rajta lévő Krisztus-szobrot pedig, ami egy nagyjából 30 centiméteres öntvény –, a keresztről lefeszítették.  A kereszt négy sarkánál egy-egy fát ültetett el a férjem fivére még évekkel ezelőtt, mostanra egy kiszáradt, de a másik három megmaradt. A keresztről eltávolított Krisztus-testet madzaggal felkötötték az egyik fa ágára, mégpedig a lábánál fogva. Én fedeztem fel, és döbbentem álltam a kereszt előtt – elképzelni se tudom, kinek állhatott az útjában, kinek szúrta a szemét. Felháborító az ilyen vandál cselekedet. Értesítettem a rendőrséget, még az este folyamán ki is érkeztek helyszínre, úgy a csantavéri, mint a szabadkai illetékesek.
A tanyát már régebben lebontották, de a Veréb család mind a mai napig ragaszkodik a helyhez, az elődök által állított keresztet a saját tulajdonának tekinti, és mindeddig úgy is kezelte.

Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése