Oldalak

2019. szeptember 29., vasárnap

Kordont bontottak a belgrádi Köztársaság téren a tüntetők

Belgrád - Az Egy az ötmillióból ellenzéki tüntetés résztvevői az este a Köztársaság téren eltávolították a védőkorlátokat.
 
protest, 1, od, 5, miliona
Tanjug (ANDRIJA VUKELIĆ)

A polgárokhoz az Önvédelem csoport képviseletében Radoslav Rale Milenković színművész intézett beszédet, aki kijelentette, hogy nem fognak tovább hallgatni. Követelte a polgármester és helyettese leváltását a Köztársaság tér újjáépítésében elkövetett mulasztások miatt.
Mila Jovanović egyetemi hallgató köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a belgrádi rektorátus épületének zárlatát. Állítása szerint a Belgrádi Egyetem az ország egyetlen szabad intézménye lett. Kijelentette, ha november 4-ig nem nyilvánítják plágiumnak Siniša Mali pénzügyminiszter doktorátusát, akkor az egyetemisták ismét zárlat alá veszik a rektorátust, de akkor már tanáraik is velük lesznek. (RTV) 
2019. szeptember 28. [21:25]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése