Oldalak

2019. október 3., csütörtök

A csak Orbánra épülő magyar rendszer

Hogy a Fidesz megbukik-e az azon múlik, hogy kezd-e meginogni a gazdasági fellendülés. A párt nagy drámája, hogy nincs terv, hogy ki lépjen a miniszterelnök örökébe. A modell teljes egészen egy emberre épül. A rezsim retteg attól, hogy elveszti a hatalmat, ha szabad választásokat tartanának. Viszont nem látni, hogy volna olyan ellenzék, amely képes győzni. Erre majd a helyi választások alapján lehet következtetni.
A CEU rektora bízik abban, hogy Magyarország nem lesz mindig egypártrendszer. Michael Ignatieff hangsúlyozta, hogy az oktatás amerikai része ugyan kénytelen volt Bécsbe áttelepülni, de ragaszkodnak az erős budapesti jelenléthez. Annál is inkább, mert a demokratikus átalakulás még nem fejeződött be a térségben, így változatlanul képezni kell olyan embereket, akik gondolkodnak. De előbb tisztázni kell, mit is engedélyeznek a magyar jogszabályok. Ám az rettenetes üzenetet küldene a világnak, ha az iskola 25 év után kénytelen volna bevonni lobogóját a magyar fővárosban. Hiszen a nyílt társadalmat, a szabad gondolatot és intézményeket képviseli. Ugyanakkor nem mossa át a diákok agyát a demokrácia egyfajta víziója érdekében. Arra neveli őket, hogy szabadok legyenek. Ezt a tevékenységet, küldetést folytatni kívánja a bécsi campusról is.
Ignatieff rámutatott: a térségre az hat, hogy Amerika feladta itteni demokratizálási törekvéseit, illetve hogy lassan letűnik a színről a rendszerváltás elitje, lásd Konrád György és Rajk László halálát. Az új nemzedéknek pedig el kell döntenie: tényleg akarja-e a demokratikus társadalmat. Vagy netán inkább ismét a rettenetes egypárti, korrupt, kleptokrata középszerűséget választja. A vidéket és a lakosság konzervatív köreit maguk mögött tudó pártok meglovagolták az elégedetlenséget a Nyugat felsőbbrendű viselkedése kapcsán. Egyben rájátszottak a félelmekre.
A Fidesz azonban nem a vesztesek, hanem a győztesek pártja, lásd a hozzá kötődő új jobboldali középosztály meggazdagodását. Magyarország a német ipar egyetlen nagy összeszerelő üzeme, és ez nagy jövedelmek forrása. Ám ellentmondás van a tőkebarát ideológia és antiliberális, demokráciaellenes normák között. Orbán igen ügyes politikus, de ha Európában beüt a visszaesés, akkor elbizonytalanodhatnak az új középrétegek. A kérdés az, hogy tudja-e ez esetben kezelni a helyzetet a rendszer. Találnia kell ellenségeket, hogy továbbra is elvonja a figyelmet a bajokról.
Hogy a Fidesz megbukik-e az azon múlik, hogy kezd-e meginogni a gazdasági fellendülés. A párt nagy drámája, hogy nincs terv, hogy ki lépjen a miniszterelnök örökébe. A modell teljes egészen egy emberre épül. A rezsim retteg attól, hogy elveszti a hatalmat, ha szabad választásokat tartanának. Viszont nem látni, hogy volna olyan ellenzék, amely képes győzni. Erre majd a helyi választások alapján lehet következtetni.

Euractiv/Szelestey
2019. október 3. 
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=itthon&hir=12034

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése