Oldalak

2019. október 3., csütörtök

A politikamentesítés „eredménye”


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (187.)


Szeptember 26-27.
Érdektelenség?
A felvidéken „tovább formálódik az egységes magyar érdekképviselet”.[1]
Pozsonyban, szeptember 26-án „egyeztetéseket kezdtek a közös programalkotásról az egységes felvidéki magyar érdekképviselet megteremtésében érdekelt felvidéki magyar politikai és civil szervezetek”. Ez „leginkább a Szlovákiában jövő februárra kitűzött parlamenti választásokkal összefüggésben vált sürgetővé”.[2]
Szeptember 27-én „közös cselekvési tervről tárgyaltak Kolozsváron az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői”.[3]
„Amint az MTI-hez eljuttatott közös nyilatkozatban rögzítették: az Európai Unió újonnan felálló intézményrendszerénél kezdeményezik és támogatják a Kalmár Ferenc (a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa) és Szili Katalin által megfogalmazott, az őshonos nemzeti közösségekre vonatkozó öt alapelv elfogadását.”[4]
A megfogalmazók alapelvnek tekintik, hogy „az őshonos nemzeti kisebbségek kérdése nem belügy, hanem európai ügy, hogy védeni kell a nemzeti identitást, és hogy ehhez az egyéni és kollektív jogokat is el kell ismerni, hogy a nemzeti identitás nem feltétlenül jár együtt az állampolgársággal, és hogy az őshonos közösségek az államok alkotó részei kell, hogy legyenek”.[5]

A Vajdaságban – annak ellenére, hogy Szerbiában alig két hónappal a szlovákiai parlamenti választások után – esedékes az általános választások megtartása – a magyar, vagy nevükben magyar politikai pártok körében szinte semmilyen mozgolódást nem tapasztalni. A magyarországi politikai tisztségviselők részéről sem történt kezdeményezés (a szlovákiai vagy romániai egyeztetésekhez hasonlóan) a választásokon való egységes magyar fellépésre.
Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és a kárpátaljai magyarok kérdéseivel, a délvidéki magyarokra már nem jut idejük. Vagy esetleg azért, mivel „történelmi csúcson” van a magyar-szerb (pontosabban: Orbán-Vučić) barátság, a délvidéki magyarok összes problémája megoldódott? Mindent átengedtek a VMSZ-nek? Más pártok, civil szervezetek itt már nem is nem léteznek? Nem lesz ennek az érdektelenségnek túl nagy az ára?        

Szeptember 27.
A politikamentesítés „eredménye”
A nemzeti tanácsokról szóló törvény 2018. évi módosításának[6] egyik fő célja a nemzeti tanácsok „depolitizálása”, magyarán „politikamentesítése”[7]/a politikától való mentesítése volt.
– Mindenekelőtt tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, amelyik tiltja a nemzeti tanács tagjainak, hogy politikával foglalkozzanak – üzente
Ana Brnabić szerb kormányfő a 2018. július 21-ei Washingtoni látogatásakor.[8]
A törvénymódosítás célja valójában a nemzeti kisebbségi önkormányzatok leépítése volt, hogy a nemzeti kisebbségi tanácsok – Ivan Bošnjak, az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium  államtitkára fogalmazása szerint –„a természetüknél fogva (államilag pénzelt – B. A.) civil szervezetekre hasonlítsanak”.[9]
A törvényi beavatkozás olyannyira jól sikerült, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) jobbára adminisztratív és káderügyi kérdésekkel, néha „véleményezéssel”, valamint ajándék- és (magyarországi forrású) pénzelosztással foglalkozik.

A belgrádi – a Nemzeti tanácsok a törvény és a politika között témában tartott – kerekasztal-beszélgetésen a nemzeti tanácsok képviselői hangoztatták elhangzott, hogy „a depolitizálással megnehezítik a nemzeti tanácsok munkáját,” hogy „a nemzeti kisebbségeket alkotmányos jogától fosztja meg”, és hogy „a törvény által megszabott korlátozásokkal csorbulnak a nemzeti kisebbségek jogai”. [10] Ez lett a politikamentesítés „eredménye”!
Dušan Janjić, az Etnikai Viszonyok Fóruma civil szervezet igazgatóbizottságának elnöke szerint „fontos lenne, ha a törvényhozó pontosan definiálná, mi a nemzeti tanácsok szerepe a közéletben".[11]
A beszélgetésem részt vett a már említett államtitkár is, aki szerint „a múlt évben kieszközölt (valójában illetékesség szűkítő – B. A.) törvénymódosítással jelentős előrelépést sikerült elérni az egy személyben aggregálódó funkciók kizárása terén [...]. Számos intézmény megnyitotta kapuit a nemzeti tanácsok előtt. így lehetőség nyílt, hogy ők is részt vállaljanak a közéletben”.[12]

A tudósításból csupán azt lehet kihámozni, hogy a nemzeti tanácsok, az illetékes minisztérium és az említett civil szervezet képviselői között továbbra se nincsen még csak minimális egyetértés sem a nemzeti tanácsok fogalma, társadalmi helye és illetékessége témájában, de a közéletben betöltött szerepéről sem.
Az elhangzottakból csak azt lehet megállapítani, hogy  a nemzeti tanácsok jelenlegi (depolitizált) helyzete nem fele meg a nemzeti kisebbségeknek. Az állam képviselője viszont a változásokat „jelentős előrelépésnek” tartja[13]!

Arra is következtetni lehet, hogy Belgrádban a nemzeti tanácsok képviselői nem fogalmaztak meg közös állásponto(ka)t  a tanácsok társadalmi helye és szerepe, a valós nemzeti kisebbségi autonómia érdekében, pedig jó alkalom volt ez erre.  

Amíg Szerbiában a fekete-vörös koalíció lesz hatalmon (aminek, sajnos, a Vajdasági Magyar Szövetség is a részese), a nemzeti kisebbségi jogok területén nem is várható semmilyen előrelépés!


BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. október 3.


[1] (MTI) Tovább formálódik az egységes felvidéki magyar érdekképviselet . 2019.
https://www.vajma.info/cikk/karpat/13383/Tovabb-formalodik-az-egyseges-felvideki-magyar-erdekkepviselet.html, szeptember 26. [15:18]
[2] Uo.
[3] Közös cselekvési tervről tárgyaltak az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői.
https://www.vajma.info/cikk/karpat/13385/Kozos-cselekvesi-tervrol-targyaltak-az-erdelyi-magyar-politikai-szervezetek-kepviseloi.html, 2019. szeptember 27. [17:58]
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Zakon o izmenama i dopunama Zakona o nacionalnim savetima nacionalnih manjina [Törvény a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről] Doneti zakoni [Elfogadot törvények]. http://www.parlament.gov.rs
[7] Tóth Imre: Politikamentesítik a nemzeti tanácsokat. https://szabadmagyarszo.com/2018/05/23/politikamentesitik-a-nemzeti-tanacsokat/, 2018. május 23 [18: 14]
[8] A kormányfő figyelmeztet: a nemzeti tanács nem politizálhat. https://szabadmagyarszo.com/2018/07/21/a-kormanyfo-figyelmeztet-a-nemzeti-tanacs-nem-politizalhat/, 2018. július 21. [12:56]
[9] MN: Nacionalni saveti su i dalje nedovoljno prepoznatljivi organi [A nemzeti tanácsok továbbra is nem eléggé felismerhető szervek]. Danas, 2018. július 19. II.
Bővebben lásd Nesze neked nemzeti kisebbségi autonómia! c. írásomban. https://delhir.info/2018/08/02/csak-semmi-politika-nesze-neked-nemzeti-kisebbsegi-autonomia/, 2018. augusztus 2.
[10] mh: Politikával, vagy anélkül?
2019. szeptember 27. [20:56] >> 2019. szeptember 27. [21:20] https://www.magyarszo.rs/hu/4103/kozelet/208626/Politik%C3%A1val-vagy-an%C3%A9lk%C3%BCl.htm
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése