Bozóki Antal (hon)lapja

Oldalak

▼

2019. november 8., péntek

Így pusztul ki a bánsági magyarság:

Csupán 1 magyar gyermek született idén Tordán



A valamikor 4 ezres, mára azonban ezer lelkesre zsugorodott színmagyar faluban, Torontáltordán idén csupán egyetlen magyar gyermek született.
A falu egyetlen 2019-ben megszületett gyermekére is egészen októberig kellett várni. Ez pedig jól mutatja, hogy micsoda bajban van valójában a délvidéki magyarság, amely egyre-másra veszti el a szórvány végvárait.
Torontáltordán egyébként az utóbbi években több tízmilliónyi összegben pályáztak sikeresen a helyi lakosok a Prosperitati Alapítványnál, illetve a falut hosszú évek óta a Vajdasági Magyar Szövetség vezeti. Akik azzal ugyan nagyon szeretnek tetszelegni, hogy mennyit tesznek (szerintük) a délvidéki magyarságért, ám eddig sosem merték felvallani a saját szerepüket a délvidéki magyarság fogyásában.
A településen nemrégiben Pásztor István fővédnöksége mellett tartott koncertet Mága Zoltán is, aki szintén kiemelte a VMSZ szerepét a magyarság megmaradáseben, reméljük a művész úr szavai és muzsikája ösztönzőleg hatottak a faluban a gyermekvállalási kedvre is.
https://delhir.info/2019/11/07/igy-pusztul-ki-a-bansagi-magyarsag-csupan-1-magyar-gyermek-szuletett-iden-tordan/

Kapcsolódó írás:
Kecskés István:Októberben érkezett a gólya Tordára. Magyar Szó, 2019. november 7. 5.
Bozóki Antal dátum: 8:33
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

‹
›
Főoldal
Internetes verzió megtekintése

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése
Üzemeltető: Blogger.