Oldalak

2019. december 20., péntek

Maglai: Pásztor István családi vállalkozásával a Magyar Mozgalom nem szívesen működne együtt

Maglai: Pásztor István családi vállalkozásával a Magyar Mozgalom nem szívesen működne együtt

A Vajdasági Magyar Szövetségnek nem az a gondja, hogy mindenkivel együtt akar működni, a Magyar Mozgalommal pedig nem, hanem az, hogy a VMSZ beállt vazallusnak a Szerb Haladó Párt mellé – jelentette ki Maglai Jenő, a Magyar Mozgalom egyik befolyásos tagja a Pásztor István csütörtöki évértékelő beszélgetésén elhangzottakra reagálva.
Mint ismeretes, a VMSZ elnöke a beszélgetés során kijelentette, hogy pártja együtt kíván működni a civil szervezetekkel, a kisebb pártokkal, az egyházakkal, kivéve a Magyar Mozgalommal, amely „olyan politikai pozíciót épített ki magának, ami a VMSZ elveivel összeegyeztethetetlen”.
Maglai Jenő azt mondta, hogy a Magyar Mozgalom elnöksége Pásztor kijelentésével kapcsolatosan minden bizonnyal állást foglal majd, de az elhangzottakra reagálva a politikus így fogalmazott:
– A VMSZ a šešelji ideológia vezérképviselőit támogatja a háttérből, annak szekértolójává vált, és azt gondolom, hogy a vajdasági magyar közösség legnagyobb része ezt nem támogatja. Az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a következő választások után – vagy akkor, amikor az SZHP megbukik és maga alá temeti egyebek közt a VMSZ-t is – keresi a jövendőbeli szövetségeseket, az teljesen normális és valószínűnek tartom, hogy a hatalmon maradás érdekében bárkivel össze fog állni. A Magyar Mozgalom továbbra is nyitott lesz az együttműködésre minden szervezettel.
Amit én személy szerint nem tartok valószínűnek, az, hogy nyitottak leszünk az együttműködésre azzal a VMSZ-szel, ahol a Pásztor család irányít mindent. Egy ilyen családi vállalkozással valószínűleg nem leszünk nyitottak az együttműködésre
– húzta alá Maglai Jenő és hozzátette, hogy egy komoly, a polgárok érdekeit képviselő, demokratikus elveken működő VMSZ-szel viszont mindenképpen együttműködne a Magyar Mozgalom.
2019. december 20. 14:40
https://szabadmagyarszo.com/2019/12/20/maglai-pasztor-istvan-csaladi-vallalkozasaval-a-magyar-mozgalom-nem-szivesen-mukodne-egyutt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése