Oldalak

2020. január 30., csütörtök

POLITIKAI CSÖND ÉS KILÁTÁSTALANSÁG



A vajdasági magyar pártok és a választások


А hatalmat választásokon, vagy forradalommal lehet megszerezni.
Dragoljub Mićunović

Válaszút előtt állnak a vajdasági magyar politika pártok: Részt venni, van nem a tavaszra („április 19-én, vagy 26-án”) esedékes választásokon?  Ez most a hamleti kérdés. A válasz sok mindenben meghatározhatja az itteni magyar közösség helyzetének, további sorsának alakulását.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC – Vučić Magyarjai Szövetségének) elnöke a sajtónak nyilatkozva megerősítette, pártja „önállóan indul, de a választások után a Szerb Haladó Párttal (SZHP/CHC) lépne koalícióra”.[1]Mind köztársasági, mind tartományi és önkormányzati szinten is önállóan indulunk” – pontosított a pártelnök.[2]
A VMSZ a jelenleg hatalmat gyakorló fekete-vörös (Szerb Haladó Párt – SZHP/CHC és a Szerb Szocialista Párt (CPC) koalíció része. 2016. augusztus 14-én Belgrádban koalíciós szerződést kötött a Szerb haladó Párttal, ami a VMSZ-nek néhány jól fizetett állami tisztséget biztosított ugyan, de a vajdasági magyaroknak éppen semmi jót nem hozott. (Lehetne ugyan hosszasan elemezni, hogy mi valósult meg a koalíciós szerződésből, csak éppen nem érdemes.[3])
A 2016. március 8-án a VMSZ a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) és a Magyar Egység Párt (MEP) elnökei Újvidéken koalíciós szerződést írtak alá a 2016. április 24-ei választásokon való közös indulásról.[4] A szerződés szerint a két szatellit párt köztársasági szinten a Vajdasági Magyar Szövetség listáját támogatta, tartományi szinten a VMDP és a MEP jelöltjei is szerepeltek a listán.[5]


A VMDP és a MEP időközben gyakorlatilag eltűnt a politikai porondról.
Csorba Béla, a VMDP elnöke (2013. február 23-ától) időközönként jelentkezik ugyan még valamilyen közleménnyel, de – a jobb sorsra érdemes – pártja már nem számít tényezőnek a politikai életben. Nincsen még csak internetes honlapja sem. Legutóbb (talán a temerini szervezete), 2017. december 24-én, a Facebookon kívánt „kellemes Karácsonyi Ünnepeket a VMDP minden kedves ismerősének”.[6]    
A MEP-ről a közéletben úgyszintén nem hallani. A párt a 2013. június 12. közgyűlése óta nem tartott tisztújítást. Honlapján[7] a legutóbbi bejegyzés a 2015. március 15-ei (!!) megemlékezésről szól, amit a „VMSZ törökbecsei szervezete rendezett”.[8]

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) jelenleg az egyetlen vajdasági magyar párt (a VMSZ-en kívül), amelyik megjelenik a közéletben. A pártnak – a Magyar Mozgalommal (MM) közösen – két képviselője is van a Tartományi Képviselőházban két képviselője is van.[9] (A VMSZ-nek hat.)[10] 
A sajtóban a VMDK, úgy a nyomatottban, mint az elektronikusban, nem kap teret/nem jut szóhoz, mivel a Magyar Szó és a Hét Nap is a vémesz többségű Magyar Nemzeti Tanács (MNT) irányítása alatt van.  Csonka Áron, a párt elnöke, tartományi képviselő, 2020. január 21-én, „4 év után 8 percig” volt a(z ugyancsak az MNT felügyelte) Pannon TRV Közügyek c. műsorának vendége.[11]
Úgy tűnik, a párt – nem tudni milyen okból kifolyólag – nem elég tevékeny, nem használja ki a lehetőségeket, hogy nagyobb választó bázisra tegyen szert, mint például lakossági fórumok, vagy szakértői tanácskozások szervezése, a párt álláspontjainak eljuttatása a hírügynökségekhez, stb. A honlapján is mindössze két januári vonatkozású információ található.[12]
Csonka a Pannon RTV-nek megerősítette, hogy – a Szövetség Szerpiáért politikai tömörülés részeként – „bojkottálni fogják a választásokat”. – A testületi döntés arról is szól azonban, hogy ha a magyar közösség olyan helyzetbe kerül, amelyik megkívánná részvételünket a választásokon, akkor, természetesen, hajlandóak vagyunk erről tárgyalni” – tette hozzá.
Azt azonban nem fejtette ki, hogy kivel és miért tárgyalnának a részvételről? Ez a kérdés már csak azért is időszerű, mivel az Egy az öt millióból ellenzéki csoportosulás már hivatalosan bejelentette, hogy „indul a választásokon”.[13]
Ebből az derül, hogy Csonka nyitva hagyta a választásokon való részvételt. Az is megtörténhet azonban, hogy mire eldönti induljon-e vagy se, már késő lesz a felkészülésre. (A filozófiából emlékszünk annak az öszvérnek az esetére, amelyik addig gondoskodott, hogy két szénaboglya közül  melyiket válassza, míg végül elpusztult.)  
Csonkáéknak egyébként már van egy negatív tapasztalata a bojkottal kapcsolatban. A párt ugyanis nem vett részt a legutóbbi nemzeti tanácsi választásokon. Ennek az eredménye az lett, hogy elvesztette még azt a két mandátumát is, amit az előző (2014. évi) választásokon szerzett.[14]
– A bojkott sikeres volt, mert a választási részvételt annyira alacsony lett, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak már nincs legitimitása – hangsúlyozza a politikus, aki szerint magáért beszél, hogy a 140 ezernyi, a választási névjegyzékbe feliratkozó magyarból csupán 34 ezren mentek el szavazni a VMSZ által állított Magyar Összefogás listájára”.[15]
Ennek ellenére a – Hajnal Jenő vezette – testület úgy tesz, mintha a teljes magyar községet képviselné.

A Magyar Mozgalom (MM) 2015. augusztus 20-ai megalakulása után „egy ideig úgy tűnt, hogy […] akár Pásztorék komoly ellenzékét is képezheti”.[16] Több hasznos politikai kezdeményezés és az MNT-ben szerzett öt mandátum ellenére azonban egyértelművé vált, hogy az „új mechanizmus csikorog” és mintha „kifulladt volna”.[17]  
Az MM, több más párttal együtt, bojkottálta a 2019. július 7-ei szabadkai helyi közösségi választásokat.[18] A tevékenységét az is bénítja, hogy három „társelnök”, illetve triumvirátus irányítja. A történelemből tudjuk, hogy az ilyen vezetés sosem volt eredményes. 
A „Hírfolyam” nevű internetes oldalon az utolsó bejegyzés a 2019. november 16-ai dátumot viseli, ami arról tanúskodik, hogy a – „véemsz B csapatának” is nevezett – MM váltságba került.   

Maglai Jenő, a Szabadka Polgári Mozgalmának képviselő-testületi frakcióvezetője 2019. december 20-án bejelentette, hogy a szervezet „közös polgári listát indít a következő helyi önkormányzati választásokon”.[19] Ez azonban nem jelent lényes változást a vajdasági magyar közösség választások előtti politikai viszonyaiban.

Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke, köztársasági képviselő szerint „meg lehet büntetni a VMSZ-t azért, mert az SZHP-vel koalícióban […] politizált, ám ennek a büntetési kísérletnek konkrét helyi önkormányzatokra lebontva az lehetne következménye, hogy például Magyarkanizsán, vagy Zentán szerb polgármester legyen”.[20]
A következő hatalmi ciklusra vonatkozóan „egyetlenegy központi, mindennél fontosabb üzenet van: a vajdasági magyarok szempontjából fontos ügyeket kizárólag a VMSZ tudja képviselni a választásokat követően”[21] – fogalmazott a junior Pásztor. Ebben burkolt fenyegetést is fel lehet fedezni.
Kérdés azonban, mi a jobb a vajdasági magyar közösség számára, az, hogy a VMSZ folytassa az eddigi, a közösség számára bizonyos elemeiben még megalázónak is nevezett politikáját, vagy a szavazók az urnától való távolmaradásával „büntessék” meg a pártot?
A magyar közösségre nézve a legjobb megoldás lenne, ha a VMDK és az MM közösen, vagy külön-külön is, vállalná a minden szinten való megmérettetést a VMSZ-el. Végre megtudnánk, hogy milyen támogatást élvez a szerb csatlós párt! Ennek azonban, sajnos, csekély az esélye, illetve csak akkor lenne lehetséges, ha a támogató aláírások számát tíz ezerről ezerre, vagy ez a szám alá csökkentenék.

A VMSZ-nek – a több mint tíz éve tartó egypárti és sikertelen uralma alatt – nem sikerült a magyar közösség egyetlen lényeges problémáját sem megoldani. A közösség állapota, de a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítése is nem hogy nem javult, hanem – a számos rossz politikai döntés miatt, különösen pedig a fekete-vörös hatalomhoz való társulás óta – folyamatosan rosszabbodott
A magyar közéletben eluralkodott a politikai csönd és a kilátástalanság!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. január 30.


[1] Önállóan indul a választásokon, de a haladókkal lépne koalícióra a VMSZ. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/onalloan-indul-valasztasokon-de-haladokkal-lepne-koaliciora-vmsz, 2020. január 3. 18: 28. és 19:10.
Lásd még: Stephen BOZHEN: Szerelmi bánat. http://hu.autonomija.info/stephen-bozhen-szerelmi-banat/, 2019. december 21.
[2] Tóth D. Lívia: Önállóan indul a VMSZ a választásokon. Magyar Szó, 20149. december 20. 4.
[3] Lásd pld. az Izzó türelmetlenség (Kisebbségpolitikai kirakat) c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12278, 2020. január 20.
[4] VMSZ-VMDP-MEP: Aláírták a hárompárti koalíciós szerződést. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19802/VMSZ-VMDP-MEP-Alairtak-a-haromparti-koalicios-szerzodest.html,
[5] VMSZ-VMDP-MEP: Aláírták a hárompárti koalíciós szerződést. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19802/VMSZ-VMDP-MEP-Alairtak-a-haromparti-koalicios-szerzodest.html,
[6] Vmdp Temerin. https://www.facebook.com/Vmdp-Temerin-186682451693221/
[7] Magyar Egység Párt. http://www.mep.org.rs/index.php/hu/
[8] Március 15. Óbecsén. http://www.mep.org.rs/index.php/hu/9-uncategorised/97-marcius-15-toeroekbecsen
[9] Alternatíva Vajdaságért - Magyar mozgalom - VMDK - Új Szerbia. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanickegrupe#22
[10] Vajdasági Magyar Szövetség - Pásztor István. Uo.
[11] 4 év után 8 perc a Pannon RTV-én - Választások 2020. http://www.vmdk.org.rs/
Video: http://www.vmdk.org.rs/hirek/726-4-ev-utan-8-perc-a-pannon-rtv-en-valasztasok-2020
[12] http://www.vmdk.org.rs/
[13] Az Egy az ötmillióból indul a választáson. https://szabadmagyarszo.com/2020/01/28/hivatalos-az-egy-az-otmilliobol-indul-a-valasztason/, 2020. január 28. 16:48
[14] Lásd a Politikai letargia c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/2019/09/politikai-letargia.html, 2019. szeptember 22.
[15] Majláth Rólad: Küszöbön a vajdasági magyar egypártrendszer. https://magyarhang.org/kulfold/hataron_tul/2019/11/28/kuszobon-a-vajdasagi-magyar-egypartrendszer/
[16] Lásd a 14-es alatti írásomat.
[17] Uo.
[18] Bővebben lásd a Szavazni vagy bojkottálni? c. írásom: https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11881, 2019. július 14.
[19] Nem bojkottálja a választásokat Szabadka Polgári Mozgalma. https://pannonrtv.com/rovatok/onkormanyzatok/nem-bojkottalja-valasztasokat-szabadka-polgari-mozgalma, 2019. 12. 20. 14:07 és 15:35
[20] Pesevszki Evelín: Egységből kovácsolt erő. Magyar Szó, 2020. január 4. 6.
[21] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése