2019. szeptember 22., vasárnap

Politikai letargia


Megszűnőben a magyar érdekképviselet

Szerbiában a legutóbbi háromszintű, szerb parlamenti, vajdasági tartományi parlamenti és önkormányzati választások 2016. április 24-én voltak. Ez azt jelenti, hogy a következő választásokat 2020-ban az említett a dátum előtt meg kell(ene) tartani, mivel a képviselők mandátuma ezen a napon véget ér.
A szerb alkotmány értelmében a nemzeti kisebbségeknek – így a magyar közösség tagjainak is – „a többi polgárral azonos feltételekkel joguk van a közügyek irányításában való részvételre és a közéleti tisztségek betöltésére” (77/1 szakasz).[1]
A alkotmány 75/2 szakasza alapján „a nemzeti kisebbségek tagjai kollektív jogaik által, közvetlenül vagy képviselőik révén részt vesznek a döntéshozatalban”. Ennek a rendelkezésnek kellene biztosítani a nemzeti kisebbségek számára az illető kisebbség számával arányos képviselői helyeket.
Ez a rendelkezés azonban mind a mai napig nem valósult meg a gyakorlatban. „Szerbiában ugyanis a természetes választási küszöb használata van érvényben: annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt.”[2]
Október 9-10-ére bejelentették a hatalmi és az ellenzési szervezetek párbeszédét a választási feltételekről, amelyben – a sajtóhírek szerint – David McAllister, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke is részt vesz.
Lesz-e egyáltalán olyan szervezet vagy párt, amely felveti a választási törvény olyan módosítását, amely biztosítaná a nemzeti kisebbségek részarányos képviseletét a képviselő testületekben?

A Délvidéken/a Vajdaságban jelenleg hat (a nevében) magyar politikai szervezet, öt párt és egy mozgalom létezik. Ezek (ABC sorrendben) a Magyar Egység Párt (MEP), a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Magyar Mozgalom (MM).
Politikai szervezetekben, tehát, nem szűkölködik a magyar közösség. A kérdés az, hogy ezek a szervezetek hogyan működnek, milyen politikai tevékenységet fejtenek ki, hogyan vesznek részt a politikai életben, a magyar érdekképviseletben?

A Magyar Egység Párt (MEP) 2012. április 3-án került bejegyzésre. Az óbecsei székhelyű párt tagjai az induláskor elsősorban a VMDK soraiból kerültek ki. Ekkor Óbecsén, Törökbecsén, Bácsföldváron és Péterrévén rendelkezett tagozattal, de voltak tagjai Temerinben, Adán, Zentán és más vajdasági településeken is.[3]  
A Szmieskó Zoltán vezette párt 2016. március 8-án az egyik aláírója volt az év április 24-én megtartott „választásokon való közös indulásról szóló” három párti (VMSZ-VMDP-MEP) koalíciós szerződésnek.[4]
Az utóbbi több mint három évben a MEP-ről úgyszólván hallani sem lehetett. Honlapja az interneten már  nem található meg. Az utolsó bejegyzés – amíg elérhető volt – a 2019. március 15-ei nemzeti ünnepről szólt.[5]

A 2004-ben[6] (másutt 2007-ben),[7] zentai székhellyel alakult Magyar Polgári Szövetségről (MPSZ) az interneten még a legalapvetőbb adatokat sem lehet megtalálni. A korábban jól működő honlapja is eltűnt a világhálóról.
A MPSZ – Zenta a zentaiaké frakciónak három képviselője van a Zenta Község Képviselő-testületében (KKT).[8]
A párt tevékenysége leginkább Rácz Szabó László elnöknek a magyar közösség időszerű kérdéseiről és a zentai KKT működéséről tartott időnkénti sajtókonferenciáin nyilvánul meg.

A (mostani) Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) az 1997. januári közgyűlésétől van jelen a politikai színtéren.[9]
Fennállása óta a párt igyekezett megőrizni politikai önállóságát és a magyar közösség jogaiért való küzdelmének folytonosságát. Tagja a Szövetség Szerbiáért (Savez za Srbiju) ellenzéki tömörülésnek.[10]
A VMDK Tanácsa, a szeptember 17-ei közleményében kiemelte, hogy „a továbbiakban is azon szerbiai politikai erőkkel szeretne együttműködni, amelyek a demokrácia és a jogállamiság helyreállítását tartják a legfontosabb feladatnak térségünkben”.[11]
Az ellenzékinek számító párt a legutóbbi választásokon – a Magyar Mozgalommal közösen – két mandátumot is szerzett a Tartományi Képviselőházban.[12] Tevékenysége a közéletben azonban nem jut érezhetően kifejezésre. Többnyire Csonka Áron pártelnök képviselőházi nyilatkozatiban és a párt elnökségének vagy tanácsának időközönkénti sajtóközleményeiben mutatkozik meg. (Az előző – az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos – közlemény még a május 16-i dátumot viseli.[13])
A VMDK bojkottálta a tavalyi Magyar Nemzeti Tanácsi (MNT) választásokat. Ennek az „eredménye” az lett, hogy a testületben elvesztette még azt a két mandátumát is, amit az előző (2014. évi) választásokon szerzett.[14]
A honlapján[15] alig néhány eseményről (és egyre ritkábban) tájékoztat, ami arra utal, hogy a VMDP tevékenységében az utóbbi időben mintha törés állt volna be. A közelgő választások bejelentett bojkottálásával pedig egyenesen kizárja magát a politikai életből.

A magyar érdekekért korábban rendszeresen kiálló, „sokáig a VMSZ ’politikai ősellenségének’ számító, temerini székhelyű Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) végül odacsapódott Pásztorékhoz”.[16]  Politikai egybeolvadásuk utolsó eseménye az említett 2016. évi hárompárti koalíciós szerződés volt.  
A VMDP hivatalos Facebbok oldalát utoljára 2015. május 2-án újították, egy Orbán Viktor interjúval, amit három aláírás nélküli fotó követett.[17] A párt egy másik Facebbok oldalán a 2017. december 24-i bejegyzés az utolsó, miszerint a párt „Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kíván minden kedves ismerősének”.[18]
A 2017. április 2-ai szerbiai elnökválasztáson a VMDP, akárcsak két koalíciós partnere (a VMSZ és a MEP) Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő jelölését támogatta. – A VMDP-ben azt szeretnék, ha az elnökválasztáson Vučić győzne, és abban bíznak, hogy ez a győzelem fölényes lesz – hangsúlyozta pártja sajtótájékoztatóján Csorba Béla elnök.[19]
A VMDP és a MEP a koalíciós szerződéssel nem csak a VMSZ 2016. évi választási partnere lett, hanem – közvetve – a Szerb Haladó Párt (SZHP/CHC) támogatója is. A VMSZ ugyanis (2016. augusztus 14-én) szerződés kötött a hatalmi CHC párttal a „programszintű együttműködésről és a szerb kormányban való részvételről”.[20] Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindhárom párt elveszítette a magyar érdekvédelmi szerepét, mivel közösséget vállaltak – és ezzel felelősséget is – a haladó szerb elnök és kormány nemzeti kisebbségpolitikai döntéseiért is.
A VMDP, illetve az elnöke, időnként még sajtóközleményt ad ki, amivel bizonyára azt a látszatot kívánja fenntartani, hogy a párt még létezik. (Legutóbb – 2019. augusztus 20-án – közleményben ítélte el a TSC hazatérő szurkolói elleni temerini támadást.[21])

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „politikai párttá 1995. június 17-én Szabadkán alakult át, azzal az elsődleges céllal, hogy nagyobb részt vállaljon a vajdasági magyarság politikai érdekképviseletében”.[22]
A VMSZ „Atlasz-hegységnyi (magyarországi – B. A.) pénzről diszponál, a magyarországi és a szerbiai hatalmi struktúrába is bebetonozott, kiterjedt infrastruktúrával és mindenkor mozgósítható káderállománnyal rendelkezik”.[23]
Pásztor István 2007 óta tartó pártelnöksége alatt a VMSZ oda „fejlődött”, hogy már „a saját programját sem tartja tiszteletben”.[24] 2016. augusztus 14-én koalíciós szerződést írt alá[25] „a délvidéki magyarságnak (is) a kilencvenes években mérhetetlen szenvedést okozó (’haladókká’ átvedlett) ’volt’ radikálisokkal”, a Szerb Haladó Párttal.
A szerződés után kiteljesült a szerb párttal minden szinten való összeolvadása. Olyan vélemények is vannak, hogy a VMSZ „immár magyar szervezetnek is nehezen minősíthető”.[26]
A párt négy államtitkárral képviselteti magát a szerb kormányban, a szerb parlamentben négy, a Tartományi Képviselőházban pedig hat képviselője van, valamint hat „tartományi tisztségviselője”. AZ MNT-ben hivatalosan 17 személy tartozik a párthoz (a 35-ből), valójában pedig összesen 30, akik a VMSZ Magyar Összefogás listájáról kerültek a testületbe. A párt elnöke egyúttal a Tartományi Képviselőház elnöke is. A VMSZ-nek az Európai Parlamentben is lett egy képviselője – a Fidesz jóvoltából.[27]
A VMSZ tevékenységét – a DélHír portál írása alapján – így lehet(ne) összefoglalni: „Igazából sohasem működött délvidéki magyar politikai pártként, mindig is amolyan érdekcsoportot alkotott”, „a létezése óta egy konkrét lépést sem tett az itteni magyarság területi autonómiája megvalósítása irányában”, és „asszisztált a szerb rezsimnek a magyarságot megalázó megmozdulásaihoz”.[28]

A Magyar Mozgalom (MM) 2015. augusztus 20-án alakult, a VMSZ-ből kizárt vagy a pártot elhagyó „kiábrándultak”, és „elégedetlenkedők” kezdeményezésére.
A MM megalakulása után „egy ideig úgy tűnt, hogy […] akár Pásztorék komoly ellenzékét is képezheti, ám Korhecz Tamás elnök gyors és ’hirtelen’ távozása után, egyértelművé vált – az MNT-ben szerzett öt mandátumot ellenére[29] –, hogy az új mechanizmus csikorog”.
A Mozgalom, több más párttal együtt, bojkottálta a július 7-ei szabadkai helyi közösségi tanácsválasztásokat.[30]
Az MM-nek volt több hasznos politikai kezdeményezése is, állásfoglalása, mint például a szerbiai tüntetések támogatása,[31] Pásztor István „elmúlt tizenegy évének értékelése”,[32] a levél, amelyben a nemzeti tanácsokról szólótörvényre és Vajdaság napjának meghatározására hívta fel Áder János magyar köztársasági elnök figyelmét,[33] illetve a levél, amelyben a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításának közvitán levő tervezetére, illetve a vagyon-visszaszármaztatás körüli, a magyar embereket  hátrányosan érintő visszásságokra – hívja fel Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének figyelmét,[34] stb.
Ezek az akciók új erőt adtak a délvidéki/vajdasági magyar érdekvédelemnek. Az utóbbi időben azonban mintha kifulladt volna a mozgalom. A „Hírfolyam” internetes oldalán az utolsó bejegyzés a május 9-i felhívás, miszerint „Támogassa adója 1%-val a Magyar Mozgalmat”.[35] Tevékenységét az is bénítja, hogy három „társelnök”, illetve triumvirátus irányítja.

Alig több mint fél évvel a szerbiai parlamenti választások előtt, siralmas állapotban vannak a magyar politikai pártok és a -közélet. Nevezhető ez akár politikai letargiának is.
A hat politikai szervezet közül a VMSZ teljesen összeborult a radikálisokból lett haladókkal, a MEP és a VMDP formálisan talán még létezik, a VMDK és a MPSZ pedig egyre jobban kirekeszti magát a közéletből. A MM is mintha „a passzivitásba süllyedt volna”.[36]
A VMSZ és a VMDK honlapján kívül a többi politikai szervezet honlapja vagy eltűnt az internetről, vagy nem újítják azt. Hogyan lehetséges így komoly politikai tevékenységet kifejteni? Milyen párt vagy mozgalom az, amelyik még a honlapját sem képes működtetni?
Nem kell szem elől téveszteni azt sem, hogy a VMSZ uralja/irányítja szinte csaknem egészében a délvidéki/vajdasági magyar sajtót és a szellemi életet, de a Magyar Nemzeti Tanácsot is, ami csak fokozza a tehetetlenséget, az érdektelenséget és a kiábrándultságot.
Az utóbbi időben – ismereteim szerint – egyetlen magyar politikai szervezet sem tartotta szükségesnek/érdemesnek, hogy a magyar közösség helyzetéről vagy időszerű kérdéseiről valamiféle szakmai-politikai tanácskozást, vitaestet, vitatribünt stb. rendezzen. Mindez a tömegekkel való kapcsolatok megszűnéséhez vezet(het). Pedig ez a tömegek mozgatásának a rugója, a választópolgárok megszerzésének egyik módja lehetne.
Azt sem lehet elhallgatni, hogy – még ha a magyar közösségnek 160 ezer tagja maradt is – a Délvidéken/a Vajdaságban jelenleg nincsen egyetlen tevékeny civil/polgári szervezet sem, amelyik a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésért való küzdelmet tűzte volna ki céljául. Mindenre jutott, csak éppen a civil szerveződés támogatására – az esetleges kritikus hang miatt – apadt el a „forrás”.
Amennyiben a magyar politikai szervezetek viszonyulása a magyar közösség politikai valamint közéletének szervezéséhez sürgősen és gyökeresen nem változik meg, olyan helyzet teremtődik/alakulhat ki, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség lesz az egyetlen politikai és képviseleti erő. Ez csakis az egyszólamúságba vezethet, ami egyetlen társadalomnak sem hozott fejlődést.
A következő választásokon minden szinten részt kell venni. Amelyik párt vagy mozgalom erre nem képes, az legyen szíves, válasszon új vezetőséget, vagy oszlassa fel magát!

BOZÓKI Antal
Torda, 2019. szeptember 22.



[1] A SZERB KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. Az SZK Hivatalos Közlönye, 98/2006. szám. http://www.mnt.org.rs/dokumentum/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[2] Szerbia ma választ (Választások 2016). https://pannonrtv.com/rovatok/politika/szerbia-ma-valaszt-valasztasok-2016, 2016. április 24. [09:59]
[3] Fehér Rózsa: Megalakult a Magyar Egység Párt. https://www.magyarszo.rs/hu/2012_05_03/kozelet/25726/Megalakult-a-Magyar-Egys%C3%A9g-P%C3%A1rt.htm, 2012. május 3. [04:15]
[4] VMSZ-VMDP-MEP: Aláírták a hárompárti koalíciós szerződést. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19802/VMSZ-VMDP-MEP-Alairtak-a-haromparti-koalicios-szerzodest.html, 2016. március 8. [14:18]
[5] http://www.mep.org.rs/index.php/hu/
[6] Rácz Szabó László. https://www.facebook.com/laszlo.raczszabo.7
[7] Rácz Szabó László. https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1cz_Szab%C3%B3_L%C3%A1szl%C3%B3
[8] Zenta Község Képviselő-testület képviselői. http://www.zenta-senta.co.rs/hu/2/p/19/2016_06_27_Zenta-Kozseg-Kepviselo-testulet-kepviseloi.html/3
[9] Bővebben lásd Mirnics Károly: A vajdasági magyarok politikai önszerveződése. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/srb/vajdasagi_marasztalo/pages/014_politikai_onszervezodes.htm
[10] https://savez-za-srbiju.rs/
[11] A jobb választási feltételekért küzdve! Közlemény. http://www.vmdk.org.rs/
[12] Alternatíva Vajdaságért - Magyar mozgalom - VMDK - Új Szerbia. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanickegrupe&j=HU#25
[3] EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁS. A VMDK közleménye. http://www.vmdk.org.rs/
[14] 2014-es magyar nemzeti tanácsi választás
https://hu.wikipedia.org/wiki/2014-es_magyar_nemzeti_tanácsi_választá
[15] http://www.vmdk.org.rs/
[16] F. F.: Békülni, összeborulni készül a VMSZ és a Magyar Mozgalom?
https://delhir.info/2019/08/23/bekulni-osszeborulni-keszul-a-vmsz-es-a-magyar-mozgalom/
[17] Vajdasági Magyar Demokrata Párt. https://www.facebook.com/Vajdas%C3%A1gi-Magyar-Demokrata-P%C3%A1rt-110925732264331/
[18] https://www.facebook.com/Vmdp-Temerin-186682451693221/
[19] A VMDP is Aleksandar Vučićot támogatja a szerbiai elnökválasztáson. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/21163/A-VMDP-is-Aleksandar-Vucicot-tamogatja-a-szerbiai-elnokvalasztason.html, 2017. február 18. [21:42]
[20] KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS A KÖZÖS, PROGRAMSZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL ÉS RÉSZVÉTELRŐL A SZERB KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁBAN. http://www.vmsz.org.rs/sites/default/files/user-images/Koalicios_szerzodes_hu.pdf
[21] A VMDP elítéli a TSC hazatérő szurkolói elleni vasárnapi temerini támadást. https://www.magyarszo.rs/hu/4070/kozelet_politika/206733/A-VMDP-, 2019. augusztus 20. [09:59] >> 2019. augusztus 20. [20:19]
[22] Vajdasági Magyar Szövetség. https://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdas%C3%A1gi_Magyar_Sz%C3%B6vets%C3%A9g
[23] Pressburger Csaba: Egy bizonyos szint fölött nem migráncsozunk. Családi Kör. 2018. november 16. 5.
[24] F. F.: Békülni, összeborulni készül a VMSZ és a Magyar Mozgalom?
https://delhir.info/2019/08/23/bekulni-osszeborulni-keszul-a-vmsz-es-a-magyar-mozgalom/
[25] Lásd a 20-as alatti szerződést. 
[26] Uo.
[27] A VMSZ képviselőinek, tisztségviselőinek listáit lásd a http://www.vmsz.org.rs/ „Rólunk” oldalon.
[28] Lásd F. F. írását a 16-os jegyzetben.
[29] A Magyar Nemzeti Tanács tagjai. http://www.mnt.org.rs/rolunk/tanacs
[30] Bővebben lásd a Szavazni vagy bojkottálni? c. írásom: https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=11881, 2019. július 14.
[31] A Magyar Mozgalom támogatja a szerbiai tüntetéseket. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-magyar-mozgalom-tamogatja-a-szerbiai-tunteteseket, 2019. február 3.
[32] Az elmúlt tizenegy év. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/az-elmult-tizenegy-ev, 2018. április 26.
[33] A Magyar Mozgalom levele Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-magyar-mozgalom-levele-ader-janosnak-magyarorszag-koztarsasagi-elnokenek, 2018. április 6.
34] A nemzeti tanácsokról és a vagyon-visszaszármaztatásról. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/a-nemzeti-tanacsokrol-es-a-vagyon-visszaszarmaztatasrol, 2017. december 19.
[35] http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam
[36] Lásd F. F. írását a 16-os jegyzetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése