Oldalak

2020. február 7., péntek

Elherdálják a délvidéki diákoknak szánt vagyont?


Jelentős családi vagyont hagyott a délvidéki magyar diákokra egy örökös nélküli újvidéki magyar néni, azonban a pénz és a vagyon félő, hogy nem a neki szánt helyen köthet ki.

Portálunk is közzétette azt a közleményt amelyet Nagy Margit, az Apáczai Diákotthon kollégiumi igazgatónője tett közzé, ezen cikkünk alapjául is az abban foglaltakkal foglalkozunk. Ugyanis a beszámoló egy szomorú eseménysort mutat be, amelyben nagyra becsült délvidéki személyek játsszák a kulcsszerepet.
Az egykoron közismert újvidéki szemorvosnő, Pataj Aranka 2011-ben, 95 éves korában hunyt el,  élő rokonok híján azonban úgy rendelkezett, hogy vagyonát  a délvidéki magyar közösségnek adományozza. Aranka néni Újvidék központjában, a mai lakásárak mellett igen értékes, Vasút utcában lévő házat és mintegy 19 ezer euró készpénzt adományozott. A közlemény szerint eredetileg az Újvidéki Református Egyházra hagyta volna a vagyonát. Ám ezt a döntését megváltoztatta, miután Botos Elemér, akkori lelkészben elveszítette a bizalmát. Botost azóta felfüggesztették, több eljárás indult ellene.
Így végül az Újvidéki Diáksegélyező Egyesületet nevezte meg kedvezményezettként, melynek elnöke Matuska Márton.
Matuska Márton a délvidéki magyarság melletti karakán kiállásáról, bátor közéleti és újságírói megnyilvánulásairól és az 1944-es délvidéki események rendíthetetlen kutató munkájáról is ismert, aki a VMDP színeiben, de mindig a délvidéki magyarságot képviselte.
Pataj Aranka végakarata az volt, hogy a nagy értékű ház eladásával több lakáshoz is jusson az egyesület, amelynek bevételeit a délvidéki magyar diákok javára fordítsák, így kívánta örökségével segíteni a fiatalok itthon maradását. Azonban az idősek kivándorlása közbeszólhat.
Matuska Márton ugyanis az anyaországba készül költözni, ezért tervbe vette az egyesület megszüntetését. A ÚDE vezetője a készpénznek a tagság közötti szétosztását is kilátásba helyezte, azonban erre nem kerülhetett sor, mivel a vonatkozó törvények 41. cikke ezt kifejezetten tiltja.
Az egyesület alapszabálya egyébként tisztán rendelkezett arról is, hogy megszűnése esetén az anyagi javak az újvidéki Mária neve plébániára és a Maradéki Református Egyházközségre szállnának. Illetve a vonatkozó törvények azt is kimondják, hogy: „Az egyesület megszűnése esetén a vagyonának a kedvezményezettjeként csak azonos vagy hasonló célok elérésére létrehozott belföldi nonprofit jogi személyt jelölhet meg”
A közleményből az is kiderül, hogy az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület az utóbbi években törvénytelenül is működött, hiszen az előírt, kötelező egyesületi közgyűlésre nem került sor az előző években. Csupán nemrégiben, 2019 őszén, amikor alapszabály módosítást szavaztak meg, miszerint nem az egyházak, hanem egy temerini 2018-ban bejegyzett Impresszum nevű civil szervezetnek adják át a vagyont.
Az APR jegyzéke szerint az egyesület elnöke Gusztony András, VMDP-s politikus, Temerin korábbi polgármestere, Matuska Márton párttársa és személyes jó barátja.
Tény, hogy mint Gusztony, mint pedig Matuska Márton elismert alakjai a délvidéki magyarságnak, azonban ez sem jogosít fel senkit arra, hogy a délvidéki diákok mecenatúrájára szánt vagyont “hanyagul” kezelje. Éppen ezért reméljük, hogy a Nagy Margit Apáczai Diákotthon kollégiumi igazgatónője által nyilvánosságra hozott helyzetkép segíti abban az illetékeseket, hogy Aranka néni örökségét úgy kezeljék, ahogy azt elrendelte és nem okoznak csalódást az itthon boldogulást kereső magyar fiataloknak.
https://delhir.info/2020/02/07/elherdaljak-a-delvideki-diakoknak-szant-vagyont/


Kapcsolódó írás:

Nagy Margit: Csalódás
https://delhir.info/2020/02/07/csalodas/, 2020. február 7. 


Matuska Márton: Nem elherdálják, mentik a délvidéki diákoknak szánt vagyont!




Kedves Nagy Margit igazgatónő!
Olvasom az Elherdálják a délvidéki diákoknak szánt vagyont? című írásodat, mely szerint az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület elnökeként én, Matuska Márton vagyok az említett vagyon elherdálásának a tettese.

Néhány nappal ezelőtt beszéltünk veled telefonon erről is. Igyekeztelek higgadtan megnyugtatni. Kerültem a viszont vádaskodást, ami részemről sikerült, hiszen ez a közös érdekük. Vagy három évtizeden át eléggé sok közös, a délvidéki magyarság érdekében kifejtett nehéz munka áll mögöttünk. Meggyőződésem szerint kölcsönös tisztelet is. Azt fejtegettem, hogy súlyos tévedésben vagy. A vagyont nem elherdálnám, hanem mindent megteszek a megmentése érdekében. Megkértelek, hogy mielőtt véleményt formálnál, tájékozódj. Ehelyett nagy sajnálatomra tévedéseidet közzétetted. Beszélgetés közben azzal vádoltál többek között, hogy eladtam a lelkemet a legnagyobb délvidéki magyar politikai pártunknak. Közreműködtem abban, hogy elsorvasszuk a vidéki diáksegélyező egyesületeinket s hagyjuk kiteljesedni a szabadkainak az egyeduralmát. Közöltem veled, és most mindenkivel: A Vajdasági Magyar Demokrata Pártnak vagyok elkötelezett vezetőségi tagja. Legnagyobb magyar pártunkkal elég sok a vitánk, személy szerint nekem is, ez azonban nem akadályoz bennünket abban, hogy időnként ne fontolgassuk velük az együttműködést. Mostanában például a közelgő választásokon. Szem előtt tartjuk, személy szerint magam is, hogy egy idő óta valami rendkívüli dolog történik Szerbia és Magyarország viszonyában. Belgrád és Budapest igen harmonikusan együttműködik a két ország érdekei védésében. Ehhez némi köze van e pártnak is. Jó az, ha időnként mérlegeljük mindannyian, hogyan tudunk összefogva magyar közösségünk érdekeiért eredményesen küzdeni.

A vagyonról. Mintegy évtizede van az ÚDE tulajdonában. Ennyi időn át Gaudényi Matild ügyvédnővel, az áldott emlékű örökhagyó Pataj Aranka jogi képviselőjével maximálisan egyetértve próbáltuk a diákok hasznára fordítani. Semmire sem mentünk, de megtudtuk, hogy belátható időn belül nem is lesz rá esélyünk. Többek között azért, mert az eredeti elképzelés szerint afféle diákotthont kellene működtetnünk. Újvidéken három ilyen otthon létezik. Egyiket te alapítottad és minden nehézség ellenére évtizedek óta működteted te is sikeresen. Esély sincs arra, hogy egy negyedik is eredményes lehessen.
Elhiszem, hogy kívülállóként te is félted a vagyont, de mások a megmentésére vonatkozó elképzeléseid. Nagyon sajnálom, hogy nézetünket nem tudjuk egyeztetni legalább abban a mértékben, hogy a nyilvánosságnak szánt féltő leveledben ne állíts valótlanságokat vagyonelosztási szándékról, törvénytelen működésről, hiszen ilyen állításokért – mindkettőnk erkölcsi magatartását figyelembe véve – felelni is kell elsősorban lelkiismeretünk előtt is, de a jogi okok miatt is.

Bízom abban, hogy ha nem egymás ellen ágálva folytatjuk a megkezdett vagyonmentést, akkor ügyünket sikerre visszük.

Ennek reményében, de kissé megrendült bizalommal üdvözöllek.

Újvidéken, 2020. február 8-án.

Matuska Márton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése