Oldalak

2020. február 7., péntek

Várhelyi Olivér szerint a szerbiai ellenzéknek részt kellene vennie a választásokon

Várhelyi Olivér szerint a szerbiai ellenzéknek részt kellene vennie a választásokon
Fotó: Tanjug

2020. február 7. 11:53
Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és uniós bővítési biztos pénteken a szerbiai ellenzéki pártok vezetőivel tárgyalt Belgrádban – írja a Tanjug hírügynökség.
Várhelyi arról számolt be, megkérte az ellenzéki pártok vezetőit, hogy vegyenek részt a választásokon.
„Azt tanácsoltam a szerbiai ellenzéknek, hogy próbáljanak meg kialakítani legalább egy minimális együttműködési szintet és vegyenek részt a választásokon, mert csak a parlamenti munka szavatolhatja a reformok megvalósítását, amelyek Szerbia számára elengedhetetlenek az  Európába vezető úton” – mondta a bővítési biztos.
A tárgyalások után a  Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés továbbra is bojkottálni tervezi az április 26-i választásokat.
Vuk Jeremić, a Néppárt vezetője azt mondta, hogy nagyra becsülik azt, amit az Európai Unió tesz Szerbiáért, de nem szándékoznak részt venni a választásokon. Boris Tadić, a Szociáldemokrata Párt elnöke is a bojkott mellett érvelt.
Natan Albahari, a Szabad Polgárok Mozgalmának képviselője azt mondta, hogy az uniós biztos megértette az érvelésüket. Szerinte most az ellenzék feladata bebizonyítani, hogy Szerbiában jelenleg nincs lehetőség a tisztességes és szabad választások lebonyolítására.
_______________________________________________________
https://szabadmagyarszo.com/2020/02/07/varhelyi-oliver-szerint-a-szerbiai-ellenzeknek-reszt-kellene-vennie-a-valasztasokon/ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése