Oldalak

2020. február 23., vasárnap

Érdekképviselet ez?


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (207.)


Február 13.
Deli és a migránsok
Vajdasági magyarként jól tudom, hogy mennyire kilátástalan a helyzet. Migránsok lepik el a közterületeket, a lakosok félnek sötétedés után az utcára menni – mondta Deli Andor (a fotón), aki a Fidesz színeiben a véemeszt is képviseli az Európai Parlamentben. Hozzátette, hogy 2015-ben akkora volt a migrációs nyomás, hogy ellehetetlenítette az ott élők helyzetét.[1]
Deli szerint a nyugat balkáni útvonalon ismét erősödik a nyomás, a közbiztonság romlik a határ melletti településeken, ezért az EU-nak fokozott segítséget kell nyújtani a tranzit országoknak, mivel ezek nem gazdag országok és erőforrásaik végesek – mondta a Fideszes/véemeszes képviselő.[2]


Deli Andor, bizonyára felsőbb (párt)utasításra, megszólalt a vajdasági, főként a Magyarország déli határai közelében élő magyarokat súlyosan érintő migránskérdésben. A hírből azonban nem tűnik ki, hogy Deli megemlítette volna: A szerbiai belügynek kötelessége, hogy szavatolja a lakosság testi épségét és vagyoni biztonságát. A szavaiból az sem derült ki, hogy „a szerb határőrségnek kötelessége lenne megakadályozni az illegális határátkelést”, vagyis hogy „a szerb hatóságok csak szemlélői az eseményeknek”, ami azt mutatja, hogy „a saját törvényeiket sem tartják be.[3]
Deli csak annyit mondott a délvidéki migráns problémáról, amennyi a Fidesz politikájába belefért. Az itt élő magyarok egyéb problémáit eddig még csak meg sem pendítette!  

Február 18-23.
Érdekképviselet ez?
Felgyorsulhat Szerbia uniós csatlakozási folyamata címmel közli a Magyar Szó Pásztor István véemesz elnök nyilatkozatát a (párt házi rádiójának is nevezett) Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában.
– Több kézzelfogható előnnyel járna, ha az ország az EU által felkínált új bővítési keretterv, az új módszertan szerint folytatná az uniós integrációt – mondta Pásztor. […] A pártvezér „ugyanakkor biztos benne, hogy a nyugat-balkáni térség országai közül Szerbia lesz a következő állam, amely csatlakozhat az Európai Unióhoz. A felkínált új bővítési keretterv szabályai szerinte kedvezőbbek lennének”.[4]

Fotó: Pannon RTV

Pásztor a Fidesz tavaly szeptember 29-én Budapesti megtartott XXVIII. kongresszusán is támogatta azt a hivatalos magyar álláspontot is, miszerint Szerbiát mielőbb (lehetőleg még 2025 előtt) és feltétel nélkül csatlakoztatni kell az Európai Unióhoz.  Reményei szerint „Magyarország fogja irányítani a(z) innen delegált biztoson keresztül a bővítést” – mondta akkor Pásztor.[5]
Időközben Várhelyi Olivért uniós bővítési biztosnak választották, aki a február 6-i belgrádi látogatásán kijelentette, hogy „Szerbia bármit is tesz az európai integráció során, nem tud előre haladni az EU felé anélkül, hogy megállapodást kötne Pristinával”.[6] Belgrád és Pristina megállapodása pedig sehogy sem halad és teljesen bizonytalan, hogy egyáltalán létre jön-e valaha.

Pásztor egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy a biztosok esküt tesznek az Európai Uniónak, vagyis kötelesek a közösen kialakított (és nem az országuk) politikáját képviselni.
A Fidesz-kongresszuson a véemesz vezérének azonban nem csak az uniós csatlakozással kapcsolatos nyilatkozata volt megalapozatlan. Elhíresült ugyanis az a mondata is, hogy „ma, a határon túl Szerbiában, közel 100 év után, nem jelent hátrányt magyarnak lenni, hanem pontosan fordítva. Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”[7]
A messziről jött ember azt mond, amit akar” – tartja magyar mondás. A kérdés csupán az, hogy ki hisz még neki?
Jellemző az is, hogy Pásztor István egyetlen szóval nem említi, hogy Szerbiának a felvételhez teljesíteni kellene a tagsághoz kirendelt, többek között a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésével kapcsolatos feltételeket. Milyen érdekképviselet ez? Ezekre szavazni? Ugyan már!   

Február 20

Végel és az elit

– Miközben a vajdasági politikai és értelmiségi elit úgy véli, hogy a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, vagyis soha nem volt ilyen jó magyarnak lenni Szerbiában, mint manapság, az erdélyi magyar értelmiség komoly vitát folytat a magyar kisebbség jövőjéről – írja Végel László író a 2019. december 14-ei, az idén február 20-án (!) közölt jegyzetében.[8]
 
Végel László hajlamos az általánosításra, a dolgok filozófiai és a kívülálló szemszögéből való megközelítésére, az állásfoglalás mellőzésére. Írónak, irodalmárnak ez természetesen lehet a magánügye. Amikor azonban társadalmi és politikai témákról van szó, a dolgok néven nem nevezésének inkább kedvezőtlen hatása és negatív következménye lehet a közösségre nézve.
A fogalmazásából ugyanis nem tűnik ki, hogy Végel kit/mit ért „a vajdasági magyar politikai és értelmiségi elit” alatt? Ki fogalmazta meg, hol hangzott el, hogy „a vajdasági magyar kisebbség helyzete kiváló, vagyis soha nem volt ilyen jó magyarnak lenni Szerbiában, mint manapság”? Más dolog, hogy ez az állítás köszönő viszonyban se nincsen a valósággal, a tényleges helyzettel!
A szerző nem mondja ki – nem tudni milyen megfontolásból –, hogy az általa idézett mondat valójában Pásztor István állításaként hangzott el 2019. szeptember 29-én, a Fidesz kongresszusán. Vagy Végel szerint Pásztor István jelenti „a vajdasági magyar politikai és értelmiségi elitet”? Íróként is tudnia kellene, hogy a délvidéken/a vajdaságban még vannak az itteni magyarság helyzetét másként értékelő politikusok és értelmiségiek.
A Délvidéken – a Fidesznek és a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ/BMC) „köszönve” – megszűnt mindenféle párbeszéd, vita a magyar közösség helyzetéről. Ennek a „hallgatólagos elfogadása”[9] viszont azt sejteti, hogy a dolgok rossz irányban haladnak, és bizony – csakúgy, mint Erdélyben – az itt élő „magyarságnak a hosszútávon közösségként működhető felszámolásával” jár(hat)nak.
Az írónak, költőnek nem-e kötelessége lenne erre is felhívni a közösség figyelmét?!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. február 23.


[1] Deli Andor: Vajdaságban migránsok lepik el a közterületeket, a lakosok félnek sötétedés után az utcára menni
https://szabadmagyarszo.com/2020/02/13/deli-andor-vajdasagban-migransok-lepik-el-a-kozteruleteket-a-lakosok-felnek-sotetedes-utan-az-utcara-menni/,2020. február 13. 8:05
[2] Uo.
[3] Földi: Mulasztott a szerb határőrség. Kisebbségi Fórum – Temerin. KIFO Hírlevél VII. évf. 29. szám 2020. február 6.
[4] Felgyorsulhat Szerbia uniós csatlakozási folyamata. Magyar Szó, 2020. február 19. 4., vagy
https://www.magyarszo.rs/hu/4225/kozelet_politika/215678/Felgyorsulhat-Szerbia-uni%C3%B3s-csatlakoz%C3%A1si-folyamata.htm, 2020. február 18., 21:45
[5] A beszéd teljes szövege itt található: Fidesz Kongresszus 2019 - Pásztor István beszéd. https://hirtv.hu/video/227812; http://www.vmsz.org.rs/video/fidesz-kongresszus-2019-pasztor-istvan-beszede
[6] (Tanjug) Várhelyi: Bármit is tesz Szerbia, nem kerülhet közelebb az EU-hoz anélkül, hogy megállapodna Pristinával . https://www.vajma.info/cikk/szerbia/27864/Varhelyi-Barmit-is-tesz-Szerbia-nem-kerulhet-kozelebb-az-EU-hoz-anelkul-hogy-megallapodna-Pristinaval.html, 2020. február 6. 16:18
[7] Lásd a 4-es alatt.
[8] Végel László: A hazaszeretet őrjöngéssé fajult…
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12350, 2020. február 20.
[9] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése