Oldalak

2020. június 17., szerda

(Újra) ezek képviselnek bennünket?


Hogyan szerepel a VMSZ a választásokon?

Az utolsó előkészületek folynak a vasárnapi, június 21-ei választásokra. Az azonban már most megállapítható, hogy Szerbiában a talán soha nem kísérte ennyi szabálytalanság és bizonytalanság a választásokat, mint most.
A szavazóknak Aleksandar Vučić (AV) hatalmának a megerősítése és az ország demokratikus átalakulása között választhatnak. Amennyiben az AV körül tömörülő (nacionalista, radikális) pártok kerülnek ki győztesen, ami – a dolgok jelenlegi állása szerint – nagyon valószínű, az ország kétségtelenül az egyeduralmi rendszer felé fog tovább haladni.

A magyar pártok közül a legnagyobb (hatalmi) párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amit Vučić Magyarjai Szövetségnek is neveznek,  minden szinten rész vesz a választásokon, a két szatellit pártjával – a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal, valamint a Magyar Egység Párttal – pedig helyi szinten, vagyis az önkormányzati választásokon (Temerinben és Óbecsén).  (Mindkét párt beadta a derekát, 2016 óta közösen indul a választásokon a VMSZ-el.)[1] 

A választási siker érdekében a VMSZ mozgósított minden lehetséges emberi és anyagi forrást. Az anyaországi vezető politikusok (Orbán Viktor, Kövér László, Szijjártó Péter, stb.) is segítették. Ez mellet AV támogatását is élvezi.
Június 9-én Szabadkán, a szerbiai választási kampány keretében, a VMSZ kerekasztal beszélgetést szervezett. A fő előadó Kövér László az Országgyűlés elnöke volt.  Erről a „kerekasztalról” azonban vajmi keveset közölt a sajtó.[2]
A beszélgetésre Ágoston András volt pártvezetőt meghívták, de a többi vajdasági magyar párt elnökét – ami természetes lett volna – már nem.
A VMDP egykori elnöke a beszélgetésen elmondta: „A kettős állampolgárságot 2010-ben megkaptuk, a feszült migránshelyzet, s a kialakult jó magyar-szerb együttműködés eredményeként a tényleges magyar politikai (nemterületi) autonómia megvalósítása jelenleg indokoltan nem prioritás.”[3]
Ternovácz István, a VMSZ listáján a Magyar Nemzeti Tanácsban (az újságíró kódex ellenére) tisztséget vállalt újságíró azt írja, hogy „a Vajdasági Magyar Szövetség és politikai partnerei:  a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, valamint a Magyar Egység Párt összefogása az egyetlen elfogadható megoldás a délvidéki magyarok számára az idei választásokon is”.[4]
Gőzerővel folyik tehát a magyar közösség győzködése, hogy a VMSZ-re szavazzon. Kérdés azonban, hogy ez milyen eredményre lesz elegendő?

A VMSZ nem titkolt célja, hogy „önálló frakciót alakíthasson” a szerb parlamentben, amihez legalább 5 képviselőre van szükség. A pártnak köztársasági szinten jelenleg négy képviselője van: Pásztor Bálint, Kovács Elvira, Fremond Árpád és Pék Zoltán.  (Ugyan)ezek a képviselők és ilyen sorrendben szerepelnek a választási listán is, azzal, hogy az ötödik jelölt Vicsek Annamária (oktatási államtitkár), a hatodik helyre pedig Újhelyi Ákost (a Szabadkai Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagját) sorolták.[5]
Pásztor Bálintnak, amennyiben megválasztják ez lesz a hatodik mandátuma! Ez csak azért lehetséges, mert Szerbiában listás és nem egyéni választások vannak. Mindaddig, amíg a választási rendszer meg nem változik, képviselő lehet akárki, ha egy párt és az apuka, nem pedig az eredmények állnak mögötte.
Ugyanez a megállapítás vonatkozik Kovács Elvirára is (aki „valamiért” nem vette még fel férje, Voislav Milosavljević nevét),[6] aki – a párt támogatásával 2007 óta köztársasági képviselő.[7]2016 - 2020 között a legtöbb pénzt Kovács Elvira (véemesz) parlamenti képviselő vett fel. 12 millió dinárt, azaz 102.500 eurót. Na ezért „harcolnak” ők. Nem a magyarságért – olvasható a VMDK Facebook oldalán.[8] 
Bizonyára a többi (vée)meszes képviselő sem vitt kevesebb pénzt haza. Elképesztő, hogy egyesek mire képesek a jól fizetett tisztség megtartása érdekében! De még csak nem is az a probléma, hogy mennyi a fizetésük, ha valamilyen eredményt fel tudnának mutatni a magyar közösség helyzetének javítása terén!

A VMSZ választási programja, a Nemzeti kisebbségi jogvédelem c. (mindössze 18 soros!) részben az autonómia szó már nem is szerepel.[9] A párt szócsövének, a Magyar Szónak adott legújabb (három hasábos) interjújában (?) Pásztor Bálint is elismeri, hogy a részarányos foglalkoztatás sem valósult meg. – Olyan témáról és küzdelemről van szó, amelyet napi jellegű célokra lebontva érdemes felülvizsgálni – próbálta ködösítve magyarázni a Kispásztor.[10]
A párt képviselőinek sikertelenségi listájához tartozik a magyar közösségre hátrányos rehabilitálási és vagyon-visszaszármaztatási törvény támogatása,[11] a magyar közösségen belül mindenfajta politikai párbeszéd és a pluralizmus megszűnése, a latin betűs írásmód kiiktatása a közéletből és a cirillírásnak a kisebbségekre kényszerítése, stb.
Ezek addig fognak képviselni bennünket, amíg teljesen el nem fogyunk!

Tartományi szinten a „Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István képviselői csoportnak hat képviselője van: Erdély Lenke, Pelt Ilona, dr. Bagi Bojan Kormányos László, Pásztor István és Patyi Lajos.[12]
Ismeri ezeket egyáltalán a vajdasági magyar közösség? Mit csináltak ezek a négy év alatt egyáltalán? Ki hallott róluk?
Talán Pásztor István is elégetlen velük, vagy valami más októl, de ezek közül – saját magát kivéve – egyet sem hagyott a 2020. évi választási listán. Az új jelöltek még: Ifj. Pirkov Ilija, Dubacz Éva, Csikós László, Korponai Lívia és csak a hatodik dr. Bagi Bojan.[13]
Ismerik ezeket a választók? Tudja-e valaki, milyen mércék alapján kerültek a tartományi képviselői listára? Mivel érdemelték ki, hogy a magyar közösséget képviseljék? Hallott-e valaki ezekről? Nem utolsó sorban, tudják-e ezek a jelöltek, hogy mit vállaltak?

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) tagja a szerbiai ellenzéket tömörítő Szövetség a Szerbiáért (SZS) blokknak, kitart korábbi álláspontja mellett és nem fog részt venni az „előre megrendezett választásokon”.[14]
– A VMSZ és dr. Pásztor Bálint ugyanazt a politikát képviseli, mint a Szerb Haladó Párt (SNS). Nincsen különbség köztük. Úgy összenőttek, mint a hús és a köröm, gyakorlatilag a SNS magyar tagozata lettek. Szabadka pedig (a délvidéki magyarság és az ország is) ettől jobbat érdemel! – írja közleményében a párt.[15]  
– A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) a szabadságot választotta, ezért vonult ki a választásnak titulált cirkuszi folyamatokból, és szólít fel BOJKOTTRA másokat is. Bárhogyan is lesz, a munkát tovább folytatjuk – közölte a Párt.[16]
– Olyan választásokon, amelyeket maga az önkényuralmi rezsim ír ki, nem buktatható meg a gonosz, mert az ő hazug, csaló, korrupt, antidemokratikus szabályozásai csakis az ő győzelmét hozhatják. Aki pedig „ellenzékiként” mégis mandátumot nyer, az is azért van, mert így döntött a nagy testvér – olvasható a MPSZ Zenta a Zentaiaké frakció közleményében.[17]
Szabadkán a Magyar Mozgalom (MM) „ki van véreztetve”, „lassan nincs ereje” – mondják, akik belülről ismerik a helyzetet. Köztársasági és tartományi szinten is a Sergej Trifunović nevével fémjelzett Szabad Polgárok Mozgalmának listáját támogatja. Helyi szinten két önkormányzatban gyűjtik az aláírásokat. Szabadkán a Maglai Jenő – Szabadka Polgári Mozgalomnak, Zentán pedig Sándor József – Polgári Mozgalom Zentáért jelöltlistának gyűjtötte az aláírásokat.[18] (A Maglai Jenő – Szabadka Polgári Mozgalma Polgári Csoport nevet viselő polgári listán a magyar, a szerb, a horvát és a bunyevác nemzeti közösség képviselői is helyet kaptak.)[19]
Mindez alig több mint a semmi. Ezért az ellenzéki vezetőknek, akik a bojkottot támogatták, a választások után mélyen el kellene gondolkozniuk azon, hogyan tovább? Magától értetődően át kellene a helyüket adni olyan személyeknek, akik a közösség érdekeit sikerre tudnák vinni, változásokat tudnának eszközölni! Vajon képesek lesznek-e erre?

Hogyan szerepel(het) a VMSZ a választásokon? Ilyen (egyenlőtlen, nem demokratikus) feltételek mellett, a szavazópolgárok – csupán nemzeti alapon – többségükben a VMSZ-re fognak szavazni. Folytathatja a Pásztor István és Fia Kft. az eddigi koalíciót AV pártjával, ami a délvidéki/vajdasági magyarságnak semmi jót nem hozott.
A június 21-ei választások kapcsán csupán az kérdés, a lakosság a folyamatosan rosszabbodó gazdasági, politikai és egyéb állapotokat, az egypárturalmat és a nepotizmust meddig fogja (el)tűrni?

BOZÓKI Antal
Torda, 2020. június 17.


[1] VMSZ-VMDP-MEP: Aláírták a hárompárti koalíciós szerződést. https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/19802/VMSZ-VMDP-MEP-Alairtak-a-haromparti-koalicios-szerzodest.html, 2016. március 8. 14: 18., és Választási együttműködési megállapodás a VMSZ, a VMDP és a MEP között. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/valasztasi-egyuttmukodesi-megallapodas-vmsz-vmdp-es-mep-kozott, 2020. február 24. 17:05.
[2] Kövér László: A június 21-i választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára. https://szabadmagyarszo.com/2020/06/11/kover-laszlo-a-junius-21-i-valasztas-sorsdonto-a-vajdasagi-magyarsag-szamara/, 2020. június 11. 15:42
[3] Ágoston András: Magyarok és a szerbiai választások. Kisebbségi Fórum – Temerin, KIFO Hírlevél VII. évf. 147. szám, 2020. június 12.
[4] Ternovácz István: A VMSZ-VMDP-MEP összefogás az egyetlen magyar alternatíva. Kisebbségi Fórum – Temerin. KIFO Hírlevél VII. évf. 149. szám. 2020. június 14.
[5] Vajdasági Magyar Szövetség Köztársasági választási listája 2020. https://www.vmsz.org.rs/koztarsasagi
[6] Kovács Elvira nem szereti az UÇK-t, de a szerb csetnikekkel nincs gondja? https://delhir.info/2017/04/29/kovacs-elvira-nem-szereti-az-uck-t-de-a-szerb-csetnikekkel-nincs-gondja/, 2017. április 29.
[7] Елвира Ковач. https://sr.wikipedia.org/wiki/
[8] https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/, 2020. június 15. 21:36
[9] A Vajdasági Magyar Szövetség választási programja (2020–2024). https://www.vmsz.org.rs/vajdasagi-magyar-szovetseg-valasztasi-programja-2020-2024
[10] P. E.: Érdekképviselet mint küldetés. Magyar Szó, 2020. június 16. 4.
[11] Végel László: Pirruszi győzelmek. http://vegel.org/2020/02/kentaurbeszed-vegel-laszlo-pirruszi-gyozelmek/
[12] Képviselőcsoportok. https://www.skupstinavojvodine.gov.rs/Strana.aspx?s=poslanickegrupe
[13] Vajdasági Magyar Szövetség Tartományi választási listája 2020. https://www.vmsz.org.rs/tartomanyi
[14] A VMDK nem támogatja dr. Pásztor Bálintot Szabadka polgármesterének. hirmondo@vmdk.org.rs, 2020. június 9. 15:52.
[15] Uo.
[16] A választások valódi tétje – szabadság, vagy sötét feudális középkor. https://szabadmagyarszo.com/2020/06/16/a-valasztasok-valodi-tetje-szabadsag-vagy-sotet-feudalis-kozepkor/, 2020. június 16. 11:22
[17] Uo.
[18] Pócs Attila: A Magyar Mozgalom a Szabad Polgárok Mozgalmának listáit támogatja. https://szabadmagyarszo.com/2020/05/19/a-magyar-mozgalom-a-szabad-polgarok-mozgalmanak-listait-tamogatja/, 2020. május 19. 13:29
Lásd még a Zenta: Belső viták az ellenzékben. A bojkott hívei támadják az indulókat c. közleményt. https://szabadmagyarszo.com/2020/06/14/zenta-belso-vitak-az-ellenzekben/, | 2020. június 14. 20:08
[19] Tóth Imre: Szabadka Polgári Mozgalma átadta az önkormányzati jelöltlistát. https://szabadmagyarszo.com/2020/05/31/szabadka-polgari-mozgalma-atadta-az-onkormanyzati-jeloltlistat/, 2020. május 31. 20:21

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése