Oldalak

2020. július 12., vasárnap

Hatalomváltás vagy diktatúra?


Mi lesz a tiltakozások eredménye?

Szerbiában július 7-e óta tartanak a tüntetések. Szombaton este tiltakozások voltak Belgrádban, Újvidéken, Čačakon, Kruševacon, Kragujevacon, Nišben. Nagybecskereken és Szabadkán is tartottak kisebb tüntetést. 
A rendőrséggel való négy napja tartó összecsapásokban több tucat polgár és rendőr is megsérült, sok személyt letartóztattak.

A követeléseiket talán az újvidéki tiltakozók fogalmazták meg a legtömörebben: a korona vírussal kapcsolatos igazság nyilvánosságra hozása, Vladimir Rebić, a rendőr-igazgatóság igazgatója, Nebojša Stefanović belügyminiszter, Miloš Vučević Újvidék polgármestere és Aleksandar Vučić (AV) szerb elnök lemondása.
– Tény, hogy az emberek mérgesek, mindaz miatt, ami a korona járvány alatt érte őket, a bezárástól a kijárási tilalomig, a munkahely lehetséges elvesztéséig, valamint a hatalmas egyenlőtlenségig. Ez az egyenlőtlenség teljes egészében megmutatkozott – engedélyezték a labdarugó mérkőzéseket, a választási kampányt, és mindazt, ami nélkül  élni lehet. Eközben számos kórházban nincsenek biztosítva a némileg emberi körülmények a „fehér köpenyesek”, a covid és más betegek számára. És, mint ahogy sokan figyelmeztettek – a harag kitörésének be kellett következnie – olvasható a Danas c, napilap szerkesztőségi kommentárjában.[1] 
– A rendőri erőknek a tiltakozók elleni bevetése az utóbbi napokban Aleksandar Vučić nagy visszaélése a törvényes felhatalmazásokkal – nyilatkozta Čedomir Čupić, a belgrádi Politikai Tudományegyetem nyugalmazott tanára az N1 tévének.[2] 
A professzor elmondta, hogy a rendőri erő alkalmazása a nem erőszakos polgárok ellen azt mutatja, hogy Vučić a hatalom megtartás érdekében képes mindent megtenni, és hogy aránytalan erőt alkalmazzon „a végső kegyetlenségig”.[3] 
A kérdésre, hogyan kommentálja a tiltakozások résztvevőinek állítását, miszerint a rendőrséggel való összetűzéseket álarcos bűnözök rendezték, akiket a rezsim a demonstrálók közé vegyített, Čupić professzor azt mondta, „ez annyira látható, hogy semmilyen találgatásra nincsen szükség”.[4]  
– Bebizonyosodott, hogy Szerbia Képviselőházának lépcsőin és a bejárati ajtajában éppen rendőri provokátorok és besúgok álltak, akik között bizonyára voltak titkosszolgálatiak is, akik civil ruhában koordinálták a  zavargásokat, illetve az épület biztonságával megbízott rendőrség szándékos provokálását – tette hozzá Čupić.[5]

Sada ulica vodi opoziciju umesto opozicija ulicu 1 
Békés tüntetők a szerb képviselőház előtt
Fotó: BETAPHOTO/ SVETLANA DOJCINOVIC

A történések ismét bizonyították: „a polgárok igenis alakíthatják sorsukat”.[6] Az is nyilvánvaló, hogy „a választások és a tiltakozások Vučić számára az élet és a halál kérdését jelentik”.[7] Politikai elemzők azonban rámutattak arra is, hogy a tüntetéseknek „nincs vezetőjük, nincs menetrendjük és (a tüntetéseken – B.A) nincs fegyelem”.[8] 
Vuk Velebit a NovaS TV reggeli műsorában rámutatott: „ha egy megmozdulásnak nincs szervezője, nehéz a követeléseket megfogalmazni. Az azonban nyilvánvaló, hogy Belgrád polgárai kedden (július 7-én – B. A.) este a bejelentett kijárási tilalom és az államnak a polgáraival szembeni magatartása miatti tiltakozásképpen vonultak utcára”.
– A tüntetők egyik győzelme, hogy rámutat: a polgárok nyomásgyakorlása lehet eredményes. Új helyzet van kialakulóban, amikor a hatalom kezd félni a polgárok reakciójától – mondta Velebit.[9] 
Petar Čekerevac ugyanebben a műsorban elmondta, hogy „a megmozdulásoknak van ’jobboldali’ és ’baloldali’ frakciója”, ami „arra utal, hogy a megmozdulások a tömegek szélesebb rétegeit vonzották be, amelyeket nehéz lesz összebékíteni”.[10] 
A tüntetések közvetlenül az után kezdődtek, hogy AV július 7-én a hét végére bejelentette a kijárási tilalom újbóli bevezetését.[11] Ez volt az indítéka a halom és az intézkedései ellen már egyébként is felgyülemlett elégedetlenség erupciójának, ami arra kényszerítette a szerb elnököt, hogy visszavonja a kilátásba helyezett intézkedést.  
Vučić rendszere ellen (amelyiknek Pásztor István és a pártja is részese) nem ezek az első tüntetések. Az egyetemi hallgatók 2017. április 4-én például Szerbia mintegy 15 városában tüntettek AV elnöké választása ellen.[12] Ezek azonban egy idő után rendre kifulladtak. A hatalommal való elégedetlenség azonban időközben növekedett.

Milyen lesz a polgári elégedetlenség további folyamata?  Ezt talán még Vanga, a legendás bolgár vak jósnő sem tudná megmondani. Az események alapján azonban néhány következtetést le lehet vonni: 1.) a polgároknak a hatalommal való elégedetlensége fokozódott, 2.) „az utca irányítja az ellenzéket, ahelyett, hogy az ellenzék irányítatná az utcát”,[13] 3.) „az ellenzéknek hosszú távú megoldásokat kell javasolnia a polgároknak, de el kell gondolkoznia azon is, milyen módon fejezze ki az elégedetlenséget és van-e kapacitása arra”,[14] 4.) AV nem fog békésen távozni a hatalomból.
Az elemzők szerint, „ha a tüntetések továbbra is vezetők, menetrend és szervezők nélkül folytatódnak, két dolog történhet: ha békések lesznek, unalmasakká válnak és megszűnnek, ha pedig erőszakosak lesznek, el lesznek fojtva”.[15] 
Az események arra utalnak, hogy Szerbiában az önkényuralom és a diktatúra tovább mélyül. Ennek viszont beláthatatlan következményei lehetnek. Tekintettel a munkanélküliség várható növekedésére és a gazdasági mutatók rosszabbodására is.
Hatalomváltás vagy diktatúra? Ez itt a kérdés! A küzdelem folytatódik…

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2020. július 10.


[1] Provala gneva i suza [A harag és a könny kitörése] Danas, 2020. július 10. 15.
[2] (Beta) Čupić: Protesti već uzdrmali režim, policija zloupotrebljena [Čupić: A tiltakozások megingatták a rezsimet, a rendőrséggel visszaéltek] http://rs.n1info.com/Vesti/a618764/Cupic-Protesti-vec-uzdrmali-rezim-policija-zloupotrebljena.html, 2020. július 11.17.28
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] A történések bizonyították: a polgárok igenis, alakíthatják sorsukat
https://szabadmagyarszo.com/2020/07/11/a-tortenesek-bizonyitottak-a-polgarok-igenis-alakithatjak-sorsukat/
[7] Ulica vodi opoziciju [Az utca irányítja az ellenzéket] Danas, 2020. július 11. 1.
[8] Lásd a 6-os alatti írást.
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Ponovo policijski čas za vikend. Danas, 2020. július 8. 1.
[12] Protesti protiv vlasti u 15 gradova Srbije [Szerbia 15 városában tüntettek a hatalom ellen] https://www.danas.rs/politika/protesti-protiv-vlasti-u-15-gradova-srbije-video/, 2017. április 4. 23,24 és 2018. január 16. 10,50
[13] Lidija Valtner: Sada ulica vodi opoziciju umesto opozicija ulicu [Most az utca irányítja az ellenzéket, az helyet, hogy az ellenzék irányítatná az utcát] https://www.danas.rs/politika/sada-ulica-vodi-opoziciju-umesto-opozicija-ulicu/, 2020. július 11. 13.00
[14] Uo.
[15] Lásd a 6-os alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése