Oldalak

2020. augusztus 26., szerda

Így nem állampolgárokkal beszél egy politikus, hanem alattvalókkal

 

augusztus 25., kedd 16:56 

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ma egy korrupciógyanús ügy főszereplője. Azért is érdemes mellébeszélés nélkül kimondani, mert egyébként ha körülnézünk ma Magyarországon, alig utal valami arra, hogy az egyik legfontosabb kormánytaggal épp ez történik. Amikor egy miniszter botrányos ügybe keveredik a világ demokratikus részén, általában mikrofonerdő várja kemény kérdések sorával, ügyét pedig alaposan tárgyalja a közszolgálati média. Az adott politikust támogató sajtó sem hagyja őt nyugodni, és a vele szimpatizáló közszereplők is számon kérik a szabályok betartását. 

Ez nem fikció, konkrét példákat lehet hozni akár a közelmúltból is, és még korrupciógyanús ügy sem kellett hozzá: a karanténszabályok megszegésével lebukó brit kormánytanácsadóval, Dominic Cummings-szal a jobboldal sem finomkodott, Donald Trumppal pedig a szintén jobboldali Fox készítette az egyik legkeményebb interjút az utóbbi időben. 

Szijjártó Péter első hazai nyilvános szereplése az ügy kirobbanása óta a keddi hajdúsámsoni útátadó volt. Itt négy darab mikrofon várta a minisztert kritikus kérdéseket feltevő tudósítók kezében. A Magyar Távirati Iroda az ügyről nem tett említést az eseményről szóló beszámolóban, a hirado.hu múlt héten arról tájékoztatta a lakosságot, „Szijjártó Péter szabadsága alatt is dolgozik”. Kormánypárti közszereplőtől eddig emlékezetes kritika nem hangzott el, Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón semmiféle problémát nem látott az ügyben.

Egy polgári demokráciában Szijjártó már lemondott volna egy ilyen lebukás után, ahogy Rényi Pál Dániel írta, de ennek fontos oka az is, hogy ezeknek demokráciának egészségesen működő intézményei vannak. Magyarországon mostanra már nemcsak az elfoglalt hatóságok miatt nem kell aggódni a lebukó politikusoknak, de még a nyilvánosság előtti kellemetlen helyzetek miatt sem. Akkor sem, ha ennyire világos az ügy.

Akárhányszor mondja el a külügyminiszter, hogy „magánügy”, és próbálja meg úgy beállítani, mintha az ő magánéletét zavarták volna meg, a kérdés soha nem a Szijjártó-család nyaralása volt. A kérdés az, hogy miből fizette ki az utat. Bevallott jövedelméből nem tudja, ha pedig elfogadta ajándékként Szíjj Lászlótól, az a korrupciós tankönyvek első fejezetébe illik, ahogy már idézett cikkünkben írtunk. Minden más csak körítés.

Amikor hat évvel ezelőtt kiderült, hogy Szijjártó olyan házba költözött, ami jelentősen meghaladta bevallott anyagi lehetőségeit, papíron legalább megvolt a válasz: családi összefogásból vásárolták az ingatlant. Ugyanígy, amikor Rogán Antal lebukott a magánhelikopterezéssel, formailag akkor is hivatkozhatott arra, hogy akkori felesége, Rogán Cecília fizette az utat jövedelmező üzleteinek köszönhetően. A 2020-as Szijjártó Péter esetében ilyen fügefalevél nincs a raktáron. Ahogy egyébként nem volt Orbán Viktornak sem 2019-ben, amikor kiderült, magánrepülővel jár focimeccsre.

A keddi nyilatkozat a betanult panelek komikus ismételgetése mellett azért figyelemreméltó, mert a miniszter a kommunikációs úthenger beröffentése mellett arra már kísérletet sem tesz, hogy a kérdés érdemi részére bármiféle választ adjon. Azt üzeni a nyilvánosságnak, hogy nem kell aggódni, minden rendben volt, de 

így nem állampolgárokkal, hanem alattvalókkal beszél egy hatalom képviselője.

Olyan világ lett Magyarországon, hogy ezt simán meg lehet tenni. Miközben a NER magánrepülője nem győz megfordulni Ferihegy és különféle tengerparti városok között, a lebukó miniszterrel a legrosszabb, ami történhet, hogy a kérdésekkel semmilyen összefüggésben nem lévő mondatokat kell ismételgetnie néhány percen át. Csend van és félrenézés, de ez semmit sem változtat a tényen: a magyar külügyminiszter ma egy korrupciógyanús ügy főszereplője.

https://444.hu/2020/08/25/igy-nem-allampolgarokkal-beszel-egy-politikus-hanem-alattvalokkal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése