Oldalak

2020. augusztus 25., kedd

Elosztották a választási „zsákmányt”

Sikernek lehet-e nevezni?

 

Egyes képviselők sértik a népképviselőház méltóságát.
Aleksandar Čotrić

Tisztességes megállapodás született – írja augusztus 20-ai Facebook-bejegyzésében Pásztor István a Szerb Haladó Párttal (SZHP/SNS) való együttműködés kapcsán.

A „bejegyzést”– a dokumentum jellege miatt – érdemes teljes egészében idézni:

– Kemény tárgyalások vannak mögöttünk a volt és jövőbeli koalíciós partnerünkkel.

Az elmúlt 48 órában többször egyeztettem a Szerb Haladó Párt elnökével. Az általunk megbízott delegációk csak a tegnapi nap folyamán 4 órás tárgyalást folytattak, számba véve mind a 31 önkormányzatot, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség mandátumot szerzett. Tisztességes megállapodás született, amely érdemi lehetőséget teremt arra, hogy megvalósítsuk választási ígéreteinket.

Ma este a Vajdasági Magyar Szövetség illetékes testületei megfogalmazzák személyi javaslataikat az önkormányzati vezetőket illetően.

Óriási siker, hogy az előttünk álló önkormányzati ciklusban is részei leszünk a döntéshozatalnak.

Ez a siker teszi igazán különlegessé a mai ünnepet – fogalmazott Pásztor a Facebook oldalán.[1]

 

pastor,svm,vucic

Vučićty június 15-én fogadta Pásztort
Fotó: Tanjug (Dragan Kujundžić)

Internetes jegyzetében Pásztor túlságosan is általánosan és röviden fogalmaz ahhoz, hogy bármilyen mérvadó információt is közölt volna. A nyúlfarknyi szövegből még csak az sem derül ki, hogy valójában hogy kik, a VMSZ melyik tagjai képezték az „általa megbízott delegációt” és miről is tárgyaltak Vučić embereivel.  Azt meg végképp nem, hogy miben is egyeztek meg. A kettős/dupla (a VMSZ és tartományi képviselőházi) elnök sajtófelelőse, ha van ilyen, ha pedig nincsen, valakinek el kellene, hogy mondja neki, mi az, amit egy alapvető információnak tartalmaznia kell.

A bejegyzési sorok között azonban következtetni lehet arra – amit a Pannon (házi/párt) televízió augusztus 21-ei műsora is megerősít[2] –, hogy a véemesz és a SZHP „küldöttsége” a „kemény tárgyalásokon” az önkormányzati tisztségek (polgármester, alpolgármester, képviselőtestületi elnök, alelnök, polgármester-tanácsos, városi/önkormányzati tanácstagok), valójában a választási „zsákmány” elosztásáról tárgyaltak. 

– A Vajdasági Magyar Szövetség világos elveket határozott meg az SZHP-val való koalíciós együttműködésre”,[3] írja Pásztor augusztus 22-i, ugyancsak a Facebook oldalán található bejegyzésben, de hogy melyek ezek az elvek – tisztességes információ híján – azt is csak találgathatnánk. Az erről szóló információt a VMSZ hivatalos honlapján[4] is hiába keresné az esetleges érdeklődő.

Az említett, a Pannon televíziónak adott Pásztor-nyilatkozatból csak azt lehet kihámozni, hogy a VMSZ valamiféle „koalíciós megállapodás-tervezetet” küldött a SZHP-nek, amit bizonyára majd csak akkor fogadnak el, ha majd Vučić úgymond ráér, és olyan szöveggel, amely a szerb elnöknek megfelel.  

 

Augusztus 21-én aztán, Nagybecskerek és Újvidék kivételével – ahol talán arra várnak, hogy Goran Knеžević gazdasági miniszter, illetve Miloš Vučević polgármester tisztséget kapnak-e az új kormányban) – minden önkormányzat megalakult[5] és a tisztségek, vagyis a „választási zsákmány” elosztása már meg is történt.

A műsorban elhangzott, hogy a 45 közül 30 (nem pedig 31), önkormányzatban 81 tisztségviselője lesz a VMSZ-nek, hogy a párt 22 önkormányzatban indult a választásokon, amelyek közül 21-ben önállóan jutott 171[6] képviselői mandátumhoz.

Azt azonban, hogy a 171 képviselő „arányban” van-e a VMSZ „súlyával”, azt csak az egyes „magyar érdekeltségű” községi képviselő testületek nemzeti összetételének elemzése alapján lehetne megállapítani. Ennek latolgatásában azonban nem érdemes belefogni, mivel úgy sem kapnánk mérvadó adatokat, tekintettel arra (is), hogy a VMSZ a választásokon (valójában szavazásokon) egyedüli magyar előnevű pártként vett részt.

Az SZHP-vel kötött megállapodást (a tisztségek elosztásáról, mivel másmilyen megkötésére még nem került sor) Pásztor „tisztességesnek” nevezi. Ez szerinte egy széles koalíció létrejöttét jelenti, szélesebbet, mint ahogy az a választásokat követően tűnt, minthogyha csak ketten (mármint a SPS és a VMSZ) alkották volna a koalíciót, de ezen a szélesebb koalíción belül, a VMSZ szerepvállalása, a megmutatkozási lehetősége „arányban van azzal a súllyal, amit a választás napján kivívott magának ”.[7]

 

Pásztor „óriási sikernek”, tartja, hogy pártja „az előttünk álló önkormányzati ciklusban is része lesz a döntéshozatalnak ”.

A véemesz adja Magyarkanizsa, Topolya és Zenta polgármesterét – Fejsztámer Róbert, Szatmári Adrián és Czegledi Rudolf (1957) személyében. Topolyán a szélesebb közösségben ismeretlen, új személy kerül ebbe a tisztségbe, akinek a helyettesévé az eddigi polgármestert, Kislinder Gábort (1950) választották meg, míg a másik kettőben maradnak az eddigiek. (Adán, a SZHP listáján, polgármesternek újraválasztották Bilicki Zoltánt,)

Vélhetően ennek a (Vučić-Pásztor) megállapodásnak az alapján választották meg a junior Pásztor Bálintot is a szabadkai Városi Képviselő-testület (VKT) elnökének (ha már Vranjeban nem lett polgármester), Kern Imre (1949) eddigi közlekedési államtitkárt pedig alpolgármesternek. 

A Kispásztor most már nem csak a VMSZ alelnöke, de a szerb parlament képviselője (2007. február 14-étől), kisebbségi frakcióvezető, a szabadkai VKT elnöke, egyetemi docens az újvidéki  Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán...

Nem nepotizmusnak és a funkciók halmozásának nevezik ezt? Hol is van valójában a junior munkaviszonyban, mennyi helyen és milyen jövedelmet valósít meg?

 

Sikernek lehet-e nevezni, ha az ellenzék által „tisztességtelennek”, „szabálytalannak” és „ellopottnak” nevezett választásokon részt vevő párt emberei részt vesznek a hatalomban, éspedig azzal a súllyal arányban, „amilyent a választás napján kivívott magának”? Aligha.

Azt viszont bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy Pásztor sorsközösséget vállalt volt és jövőbeli koalíciós partnerével”, a Szerb Haladó Párttal, pontosabban Aleksandar Vučićtyal, bármit is jelentsen ez a VMSZ-re és (közvetve) a délvidéki magyarságra nézve.

Az új választásokra remélhetőleg nem kell négy évet várni…

BOZÓKI Antal

Torda, 2020. augusztus 25.



[1] Pásztor István. https://www.facebook.com/pasztorvmsz/, 2020. július 20. 14: 06 és Pásztor István: Tisztességes megállapodás született 2020. augusztus 20. 14:55 és 15:08
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/pasztor-istvan-tisztesseges-megallapodas-szuletett
Lásd még? „A siker különlegessé teszi az ünnepnapot”. https://www.vmsz.org.rs/hirek/sajtofigyelo/siker-kulonlegesse-teszi-az-unnepnapot
[2] Kozma Zoltán: Interjú Pásztor Istvánnal a VMSZ helyi, tartományi és köztársasági szerepéről. https://www.vmsz.org.rs/hirek/interju-pasztor-istvannal-vmsz-helyi-tartomanyi-es-koztarsasagi-szereperol és 30 önkormányzatban 81 tisztségviselője lesz a VMSZ-nek. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/30-onkormanyzatban-81-tisztsegviseloje-lesz-vmsz-nek, 2020. augusztus 21. 15:57 és 18:50
[3] Uo. 2020. augusztus 22.
[4] https://www.vmsz.org.rs/hirek
[5] mh: Felelősségteljes érdemi munka. Magyar Szó, 2020. augusztus 22. 5.
[6] Uo.
[7] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése