Oldalak

2020. augusztus 18., kedd

Nem kell feladni!

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (215.)

Szerbiai ebben a pillanatban ammónium nitrát raktárra hasonlít – és olyan szaga is van –, sokkal nagyobbra, mint a bejrúti.
Svetislav Basara

 

Augusztus 10-14.

Nem kell feladni!

Tizenkét politikai párt, mozgalom, szakszervezet, illetve egyesület részvételével augusztus 10-án Belgrádban megalakult az Egyesült Szerbiai Ellenzék (Udružena opozicija Srbije – UOS), melynek egyetlen célja az aktuális, „a néptől eltávolodott, egy ember önkényuralmán alapuló rezsim leváltása, egy demokratikus és szabad társadalom létrehozása, amelyben tiszteletben tartják az alkotmányt és a törvényeket”.[1]

 

Fotó: N1 Televízió

 

Az újonnan alakult koalíció tagjai a Dragan Đilas vezette Szabadság és Igazságosság Pártja, a Vuk Jeremić-féle Néppárt, a Demokrata Párt, a Mozgalom a Fordulatért, a Slobodan Samardžić nevével fémjelzett Szerbiai Államalkotó Mozgalom, a Csonka Áron vezette Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Jovan Jovanović vezette Polgári Platform, a Sloga szakszervezet, a Szabad Szerbia Mozgalom, az  Ana Santrač-féle Šumadijai Régió, a Koszovói szerbek Nemzeti Mozgalma, illetve Đorđe Vukadinović korábbi parlamenti képviselő.

Dragan Đilas a megalakuláskor azt mondta, hogy most még korai a 2022-es választásokról beszélni, de meggyőződése, hogy addigra sikerül kiharcolni a tisztességes választási feltételeket. Hozzátette, szerinte a jelenlegi hatalom nem fog kitartani 2022-ig.[2]

Ágoston András, a VMDP lemúlt politikusa, most a Fidesz és a véemesz temerini propagandistája, az eseményt így kommentálta: „A tizenkettek magyar részvevője úgy látszik, nem adja fel. A történelmi VMDK alapszemével (alán inkább alapeszméjével – B. A.) még 1994-ben szakítva más hasonló pártokhoz hasonlóan átsodródott a balliberális táborba. Meglátjuk, hogyan fog viszonyulni a vajdasági magyar kettős állampolgárok 2022-ben esedékes mozgósításához. A nyílt színvállalás akkor már nem maradhat el. A kérdés az, végleg árulóvá válik a Csonka-féle VMDK, vagy még van remény?”[3]
Ágoston szövegéből ezúttal is kiviláglik: Képtelen elfogadni a politikai pluralizmust, hogy mindegyik embernek, pártnak jogában van a saját meglátásait képviselni és nem egy központi párt utasítására cselekedni. Ez az idő, szerencsére, már a múlté. Még csak sejteni sem lehet, mi is lesz 2022-ben, de már előre (le)minősít. Aki nem a Fideszt és a VMSZ-t támogatja, az – Ágoston szerint – mind „átsodródott a balliberális táborba”, vagyis áruló.
A délvidéki/vajdasági magyar közösség számára most is, de 2022-ben is fontos lesz, hogy a demokratikus erők oldalán álljon, azokat segítse. Itt is és a határ másik oldalán is. Egy dologban viszont a volt politikusnak igaza van: Nem kell feladni!

 

Augusztus 12.

További leépítések?

Vajdasági Rádió és Televíziónak (VRTV) „mintegy 200 alkalmazottja maradhat munka nélkül a hónap végén”. A sajtó szerint augusztus 30-án lejár a médiaház szerződése azzal az ügynökséggel, amelyen keresztül mintegy 260 embert foglalkoztat „és már másnap munka nélkül maradnak az így alkalmazott emberek”.[4]

 

Többnyelvű TV szerb nyelvű és cirill betűs cégfelirata

(Fotó: 021.rs)

 

Az újságíró-egyesületünk szerint különösen nagy problémát jelent ez majd a kisebbségi tájékoztatásnak, amelyre annyira büszke mind a Vajdasági RTV, mind pedig több nemzetközi intézmény is kiemelte ennek a fontosságát. Én azt gondolom, hogy az RTV nem engedheti meg magának azt, hogy elsősorban a kisebbségi szerkesztőségek további munkaerőt veszítsenek. Ezzel gyakorlatilag mind a minőséget, mind pedig a mennyiséget csökkenteni fogják. Kapcsolatban vagyunk a kollégákkal különböző szerkesztőségekből, mind a rádiós, mind pedig a tévés egységekből, és teljesen világos, hogy így is túlterheltek az újságírók. Nincs elég ember, nincs elég lehetőség a minőségi újságírásra – nyilatkozta Sinkovics Norbert, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének elnöke a VRTV-ben előállt helyzet kapcsán.[5] – Amennyiben nem sikerül megoldást találni a munkahelyek megőrzésére, az egy újabb bizonyítéka lenne a vezetőség alkalmatlanságának, ezért az igazgatóbizottságnak le kellene mondania tette hozzá.[6]

A televízió magyar szerkesztőségének a leépítése 1990 októberétől folyamatos. Az (akkor még) Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségében mintegy száz foglalkoztatott volt és mintegy húsz külmunkatárs.[7] A műsorok terjedelemével és minőségével kapcsolatos észrevételek is sokasodnak.

Legutóbb, a 2016 májusában a VRTV-ben történt nagyszámú személyi változás „a foglalkoztatottak között aggodalmat váltott ki a független szerkesztés iránti elkötelezettség szavatolásának ügyében”.[8] 

Európai Bizottság (EB) júniusban nem hivatalos dokumentum (non-paper) formájában közzétette a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások 23. (Igazságszolgáltatás és alapvetőjogok) és 24. (Igazság, szabadság, biztonság) fejezetével kapcsolatos féléves jelentését,[9] amelyben megállapítja, hogy „a médiaprivatizálás után a nemzeti kisebbségi nyelvű műsorok sugárzása továbbra is korlátozott.”[10]

A regnáló fekete-vörös hatalomnak, amelyben a Vajdasági Magyar Szövetség is részes, nem érdeke a tárgyilagos, közszolgálatú tájékoztatás. Így alakult ki a helyzet, hogy az MNT is csak az általa „alapított” és irányított szerkesztőségek érdeklik, a közszolgálatú magyar média helyzete pedig nem.  Mi lesz veled anyanyelvű tájékoztatás?

BOZÓKI Antal 

Torda, 2020. augusztus 18.



[1] Megalakult az Egyesült Szerbiai Ellenzék (UOS) https://szabadmagyarszo.com/2020/08/10/megalakult-az-egyesult-szerbiai-ellenzek-uos/ és Az Egyesült Szerbia Ellenzék (UOS) megállapodása https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/H%C3%ADrek, 2020. augusztus 12. 14:40
[2] Lásd a Szabad Magyar Szó írását az 1-es alatt.
[3] Ágoston András: Szerbiai Egyesült Ellenzék. Kisebbségi Fórum – Temerin KIFO Hírlevél VII. évf. 202. szám, 2020. augusztus 14.
[4] Mi lesz az ügynökségen keresztül foglalkoztatottak sorsa? http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/mi-lesz-az-%C3%BCgyn%C3%B6ks%C3%A9gen-kereszt%C3%BCl-foglalkoztatottak-sorsa_1152473.html, 2020. augusztus 12. 10:48
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Varjú Márta: A televíziózás elkötelezettjei vagyunk. Magyar Szó, 2010. április 16. 14.
[8] ЕВРОПСКА КОМИСИЈА. РАДНИ ДОКУМЕНТ КОМИСИЈЕ. Република Србија Извештај о напретку 2016. Брисел, 9 новембар 2016. године. Канцеларија зa европске интеграције. Годишљни извештаји ЕК. Извештај за 2016. годину. [Európai Bizottság. A Bizottság munkadokumentuma. Szerb Köztársaság. 2016. évi jelentés. Brüsszel, 2016. november 9. Európai Integrációs Iroda. Az EB jelentése. A 2016. évi jelentés].
2.4. Људска права и заштита мањина [Emberi jogok és a kisebbségek védelme] 21. (1 fordulat); Застрашивање новинара [Аz újságírók megfélemlítése] 22. és Јаvни медијски сервис [Közszolgálatú média] 23. http://www.seio.gov.rs/src/dokumenta/eu-dokumenta/godisnji-izvestaji-ek
[9] Non-paper on the state of play regarding chapters 23 and 24 for Serbia. June 2020. https://www.mei.gov.rs/upload/documents/eu_dokumenta/Non_paper_Ch_23_24_June_2020.pdf
[10] Bővebben lásd a Szerbia „komoly késében van” c. írásom.
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=12766, 2020. július 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése