Oldalak

2020. augusztus 25., kedd

Sajtótájékoztatót tartott a VMDK a Vajdasági RTV helyzetéről


2020. augusztus 24. 22.31
Ada - A médiaházunkban kialakult helyzetről és a bejelentett leépítésekről tartott sajtótájékoztatót a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. Csonka Áron, a VMDK elnöke kiemelte, hogy a párt szolidaritást vállal a Vajdasági RTV dolgozóival, és támogatja őket. Emellett megpróbálja jogi úton értesíteni a nemzetközi szerveket és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet arról, hogy véleményük szerint Vajdaságban sérülnek a kisebbségi jogok. 

Mint köztudott, a foglalkoztatási tilalom miatt arra kényszerültek az állami szektorban dolgozók, hogy különböző ügynökségeken keresztül alkalmazzanak munkatársakat. Így történt a Vajdasági RTV esetében is, és most ezeknek az embereknek a szerződését nem fogják meghosszabbítani – mondta Csonka Áron, a VMDK elnöke.

Csonka Áron, a VMDK elnöke: Ez leépítéshez fogja vezetni a szerkesztőségeket, és úgy gondoljuk, hogy ezzel Szerbia megsérti a saját alkotmányát és azokat a nemzetközi törvényeket, amelyeket vállalt arra vonatkozólag, hogy a kisebbségieknek anyanyelvű tájékoztatást nyújt. Szerbia ezt az alkotmányos kötelezettséget már egyébként is sérti, hiszen a Szerbiai RTV mint közszolgálati televízió nem sugároz kisebbségi nyelveken, holott kötelessége volna. A Vajdasági RTV-ben a rádió és a televízió szerkesztőségének a leépítésével pedig ez a jog tovább csökkenne.

Megoldásként a VMDK arra kéri a kormányt, hogy sürgősen rendelje vissza azokat az eszközöket, amelyeket megvont a Vajdasági RTV-től, valamint hogy módosítsa azt a törvényt, amellyel szabályozzák az előfizetés szétosztását. A VMDK azt javasolja, hogy a Vajdaságban összegyűjtött összeg főként a Vajdasági RTV-hez kerüljön, ezzel a pénzügyi gondok is megoldódnának, és hosszú távon fenntartható lenne a médiaház, azon belül pedig a kisebbségi szerkesztőségek működése is. 

https://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/sajt%C3%B3t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3t-tartott-a-vmdk-a-vajdas%C3%A1gi-rtv-helyzet%C3%A9r%C5%91l_1155546.html

https://www.vajma.info/cikk/media/2514/VMDK-Alkotmanyellenes-a-Vajdasagi-Radio-es-Televizio-szerkesztosegeit-erinto-koltsegcsokkentes.html, 2020. augusztus 24. 18:59, és https://szabadmagyarszo.com/2020/08/25/vmdk-vajdasagban-serulnek-a-kisebbsegi-jogok/, 2020. augusztus 25.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése