Oldalak

2020. augusztus 25., kedd

Tüntetést jelentett be a VRTV Függetlenség ágazati szakszervezete


2020. augusztus 24. 22.21 
 
Újvidék -  Az összes szakszervezeti és jogi lehetőséggel élni fog, és tüntetést is szervez a Függetlenség szakszervezet a Vajdasági Rádió és Televízió mintegy 200 dolgozójának tervezett elbocsátása miatt – jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón. 

Darko Šper, a VRTV szakszervezeti vezetője elmondta: azért szerveznek tüntetést, mert a VRTV dolgozóit magukra hagyták, ugyanis az új összetételű kormány még nem alakult meg, a jelenlegi technikai kormány pedig nem hajlandó a problémáról tárgyalni.

Darko Šper, a VRTV szakszervezeti vezetője: Mi azt gondoljuk, hogy sokkal nagyobb nyomásgyakorlásra van szükség, hogy megváltoztassák a döntést. Még egy hetünk van, mindent megteszünk, de nem ígérhetünk semmit.

Miközben valaki úgy döntött, hogy 200 millió dinárt von meg a VRTV-től és ezzel ellehetetleníti ezeknek az embereknek a munkáját, ugyanebben az időszakban a belgrádi Szent Száva-templom 200 millió dinárt kapott a költségvetési tartalékokból – mutatott rá Darko Šper.

http://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/t%C3%BCntet%C3%A9st-jelentett-be-a-vrtv-f%C3%BCggetlens%C3%A9g-%C3%A1gazati-szakszervezete_1155545.html és

https://delhir.info/2020/08/25/tuntetest-jelentett-be-a-vajdasagi-rtv/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése