Oldalak

2021. március 24., szerda

A szelevényi csárda…

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (234.)


Március 17.
„Selaković nyilatkozata példa nélküli a diplomáciában”[1]
Gordan Grlić Radman, horvát kül-, és Európa-ügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy „Nikola Selaković szerb külügyminiszter válasza a horvát tiltakozó jegyzékre példa nélküli a diplomáciai gyakorlatban és nem jószomszédi”.


Gordan Grlić Radman: Belgrád nem ítélte el a szerbiai
horvátok elleni fenyegetéseket (Fotó: Beta)


Grlić Radman a Horvát Rádiónak elmondta, hogy Selaković nyilatkozata, amellyel a horvát (2021. március 11-e – B. A.) jegyzéket[2] az egyik „legbutább és legértelmetlenebb” tiltakozó jegyzéknek nevezte, amit eddig kapott,[3] nem járul hozzá a két ország viszonyának fejlődéséhez, úgy értékelve, hogy ez a narratíva nem európai, se nem jószomszédi – közölte a Hina.[4]
– Amennyiben Szerbia csatlakozni kíván az Európai Unióhoz az ilyen narratívát (szóhasználatot, hangvételt – B. A.) biztosan nem folytathatja – mondta Grlić Radman.[5]
A külügyminiszter elmondta, hogy Horvátország néhány napig várta a szerb hatalom válaszát, de „nem jelentkeztek, se nem ítélték el a fenyegetéseket, amelyek személyi jellegűek voltak, közvetlenül a portálokon és a horvát közösség e-postáján küldték azokat”.[6]
A miniszter hangoztatta, hogy nem a társadalmi hálózatokon közölt kommentárokról, hanem közvetlen fenyegetésekről van szó.
– A tény, miszerint a szabadkai hatalmi szervek később elővezettek egy vagy két polgárt, arról szól, hogy a jegyzéknek volt értelme, és a vajdasági horvátok is megdicsérték – értékelte a horvát diplomácia főnöke.[7]
Grlić Radman elmondta továbbá, hogy a jószomszédi kapcsoltok építése érdekében meg kell oldani a nyílt kérdéseket, mint amilyen az eltűntek, vagy a horvát kisebbség státusa Szerbiában, amelynek nincsenek viszonos jogai, mint a szerb kisebbségnek Horvátországban.[8]

A horvát külügyminisztérium március 11-én tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának, amelyben aggodalmát fejezte ki a horvát kisebbséget ért fenyegetések, megfélemlítések és sértések miatt a közvitában, amely az után történt, hogy elkezdődött a bunyevác nyelvnek Szabadka területén való hivatalos használatba való bevezetésének eljárása.[9]
Ezt megelőzően tiltakozó jegyzéket küldtek a bunyevác nyelvnek Szabadka területén való hivatalos használatba való bevezetésének kezdeményezése miatt is, amelyben kifejezték, hogy a bunyevác beszéd nem nyelv, hanem a horvát nyelv egyik dialektusa.[10]
 
Nikola Selaković a képzettsége szerint jogász, a Szerb Haladó part (SNS) tisztségviselője, 2012-től a párt Elnökségének tagja, korábban a Szerb Radiális Párt (SRS) tagja (2001-től 2008-ig), 2012-ben igazságügyi- és államigazgatási miniszter lett,[11] majd Aleksandar Vučić államfő főtitkára. Ebből a tisztségből csöppent a külügyminiszteri székbe. Az életrajzi adataiból is következtetni lehet, milyen tapasztalata van a külügy területén.  

 
Március 18.
A szelevényi csárda…
– Folytatódik a politikai szappanopera: a haladók és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kérészeket megszégyenítő, ámde az imádkozó sáskák tragikus végkimenetelű párzására hasonlító násztánca. Hogy a végén ki kinek a fejét harapja le, az még nem dőlt el – ezekkel a mondatokkal üdvözölte YouTube csatornájának követőit Sövény Ferenc a Magyar Mozgalom (MM) elnöke a Szabadka központja is a Szelevényi (csárda – B.A.) sorsára jut? – Vlog 2021/4 c. videójában.[12]
– Sövény Ferenc a legújabb videójában igyekezett párhuzamot vonni Szabadka központját érintő átépítési terv és a szelevényi csárda lebontása között, ugyanis míg az előbbinél a VMSZ minden fórumon hangoztatta, hogy ők még véletlenül sem támogatják ezt a tervet, és erőt-energiát nem kímélve küzdenek, hogy Szabadka központja ne legyen tele négy-öt emeletes házakkal, addig a szelevényi csárda lerombolásával kapcsolatban a párt vezetősége nagyokat hallgat – írja a Szabad Nagyar Szó.[13]

A szelevényi csárda a lerombolása után (Fotó: Facebook)
 
Márton Ferenc, a telek tulajdonosa, a Szabad Magyar Szónak megerősítette, hogy a királyhalmi Mészáros Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője „elismerte tettét”, vagyis, hogy „ő rombolta le a természetvédelmi területen, magántulajdonban lévő egykori szelevényi csárda épületét”.[14]
Sövény szerint Mészáros a hajdújárási Rózsa Sándor Napok társszervezője, s rendszeresen részt vett a Rózsa Sándor civil szervezet munkájában. – Az említett szervezet elnöke nem más, mint Sövény Rudolf (egyébként Sövény Ferenc „kedves rokona”[15]– B. A.), aki szintén a VMSZ önkormányzati képviselője, s emellett – másodállásban – Pásztor Bálintnak, a városi képviselő-testület elnökének, a VMSZ alelnökének a sofőrje – mondta Sövény Ferenc, aki szerint „a civil szervezet az utóbbi években mintegy húszezer eurót nyert különféle pályázatokon”.[16]

Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom elnöke (Fotó: YouTube printscreen)

– Ez a szervezet a magyarság kulturális és gazdasági megerősítését, illetve Rózsa Sándor hírnevének öregbítését tűzte ki célul – erre az elnök legjobb barátja, párttársa, markológéppel lebontja a környék egyetlen épületét, amihez Rózsa Sándor emléke kötődik. Ha ez nem lenne elég, a csárda kiemelt fontosságú természetvédelmi területen helyezkedik el, amelynek a védelmével a Palics-Ludas Közvállalat – minő meglepő – VMSZ-es vezetését bízták meg. A kör bezárult, az ügyből azóta sem lett semmi” – mondta Sövény Ferenc.[17]
Sövény a videó végén megjegyezte, hogy a VMSZ horgosi szervezete nyilvánosan elítélte a szelevényi csárda lebontását, és elhatárolódtak királyhalmi párttársuktól.
– Arra kérem Pásztor Bálintot, hogy a VMSZ szabadkai listavezetőjét és jövőbeli polgármesterjelöltjét, hogy tegye meg ugyanezt, és a párt hívja vissza Mészáros Attilát, ha már a képviselő önszántából nem mond le képviselői mandátumáról, ugyanis csakis így lehetnek hitelesek a szabadkai épített örökségünk megőrzésére tett erőfeszítéseik, máskülönben joggal gondolhatjuk azt, hogy bort isznak, de vizet prédikálnak – hangoztatta videóján az MM elnöke.
 
Sövény Ferenc videójával kapcsolatosan a VMSZ részéről semmilyen visszajelzésre, válaszadásra nem találtam. Az MNT, illetve a VMSZ által irányított nyomtatott sajtóban sem.
A Magyar Szó nevű pártlap a március 20. (
vasárnapi, legnagyobb példányszámban megjelenő) számának címoldalán és a belpolitikai (4.) oldalon négy hasáb terjedelemben interjút közöl az ifj. Pásztor Bálinttal, a szabadkai városi képviselő testület elnökével, aki széltében-hosszában magyarázza, „milyen lépések esedékesek azt követően, hogy a Tervbizottság visszaküldte a (szabadkai városközpontra vonatkozó – B. A.) részletes szabályozási tervet a kidolgozóknak”.[18] A junior Pásztor szerint a „VMSZ a városközpontra úgy tekint, mint Szabadka legnagyobb komparatív előnyére”.
Az ifjabbik Pásztor, aki egyúttal a VMSZ alelnöke is, vagyis az apja, Pásztor István (egyik) helyettese, az interjúban a szelevényi csárda lerombolását  egy árva szóval nem említi. A politikusok jól bevett szokása szerint, csak arról beszélt, ami neki megfelel, propaganda célokra használva a (párt)lapot.
Továbbra is aktuálisak azonban a kérdések, hogy Mészáros Attila, a VMSZ szabadkai képviselője ellen indul-e és milyen eljárás (kártérítési per, bűnvádi eljárás)? Visszahívja-e a VMSZ a képviselő-testületből? Van-e Pásztor Bálint „védnökségének”[19] valami része abban, hogy a sofőrjének – Sövény Rudolfnak – „a civil szervezete az utóbbi években mintegy húszezer eurót nyert különféle pályázatokon”?[20] Mire költötték a pénzt? Van-e abban érdekellentét, hogy a szabadkai Városi Képviselő-testület véemeszes elnökének véemeszes sofőrje is a képviselő-testület tagja? Elképzelhető-e, hogy a sofőr a főnöke ellen szavaz?
A VMSZ – az eddigi tapasztalatok alapján – nemigen fordít figyelmet a képviselői erkölcsre. Még a legkiemelkedőbb vezetők sem távoztak tisztségükből és a pártból, akkor sem, amikor egyesek 
ellen (pl. Pásztor István, Nyilas Mihály) bűnvádi eljárás is folyt! Mészáros Attila is képviselő marad?


Január 18. – március 19.
Pásztor Bálint: „Nem válaszolok a kérdésekre”
A VMSZ egyes vezetői – annak ellenére, hogy szeretnek tetszelegni a sajtóban – és a szervezet is elutasítják, hogy válaszoljanak a párt által nem befolyásolható újságírók kérdéseire. 
A Szabad Magyar Szó (2018. január 18-án) arról írt , hogy „a VOICE[21] (Vajdasági Kutató és Analitikai Központ) kérdéseket fogalmazott meg Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökének, amelyekben többek között arra kérte, hogy kommentálja a párt kádermegoldásait, és hogy ítélje meg, szerinte a VMSZ milyen mértékben szól bele a Magyar Nemzeti Tanács által alapított tájékoztatási eszközök szerkesztéspolitikájába. Pásztor annyit írt a megkeresésre, hogy nem fog válaszolni a kérdésekre”.[22] 
 
Illusztráció (Fotó: Magločistač)

A portál azt is írja, hogy március közepén kérdést küldött a Vajdasági Magyar Szövetségnek, hogy megtudja, „miután Mészáros Attila elismerte cselekedetét, továbbra is a párt önkormányzati képviselője marad-e”.[23]
Pár nappal később, amikor telefonon érdeklődtek, hogy megkapták-e a levelüket, mivel semmilyen válasz nem érkezett, azt a feleletet kapták, „hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem válaszol a Szabad Magyar Szó kérdéseire”.[24]
A VOICE megállapítása szerint „azok a magyar nyelvű tájékoztatási eszközök, amelyeknek az alapítója a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség tagjainak a teljes ellenőrzése alatt van. Ezeknek a médiumoknak az egyes szerveiben nem ritka eset, hogy a párttagok foglalnak helyet: a Magyar Szó, a Hét Nap és a Szabadkai Magyar Rádió igazgatói, illetve fő- és felelős szerkesztője egyidejűleg a párt magas rangú funkcionáriusai is. Ez a helyzet szembe megy az újságírói etikai szabályokkal, és veszélyezteti a sajtó szabadságát.”[25]
Ezt csak azzal lehet kiegészíteni, hogy egyes véemeszes vezetők nem csak akadályozzák az újságírókat a munkájuk végzésében, de – a közösséget lebecsülve – nem tesznek eleget a köztisztség végzéséből eredő kötelezettségüknek sem. Annak, hogy a nyilvánosság előtt adjanak számot a tevékenységükről! Elidegenedtek a közösségtől! Nem képesek szembesülni a kellemetlen kérdésekkel, a valósággal? Azt képzelik, a hatalmuk örökké tart, pedig dehogy!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2021. március 24.


[1] (Beta) Gordan Grlić Radman, ministar spoljnih poslova Hrvatske: Selakovićeva izjava nezabeležena u diplomatiji [Gordan Grlić Radman, Horvátország külügyminisztere: Selaković nyilatkozata példa nélküli a diplomáciában] Danas, 2021. március 18. 22., vagy
https://www.danas.rs/politika/hrvatski-ministar-selakoviceve-izjave-su-nezabelezene-u-diplomatiji/17. marta 2021. 12.59
[2] (Tanjug) Horvátország tiltakozó jegyzéket küldött Szerbiának a horvát kisebbséget ért fenyegetések miatt 2021. március 11. 22:48
[3] Selaković szerint értelmetlen Horvátország tiltakozó jegyzéke
https://pannonrtv.com/rovatok/politika/selakovic-szerint-ertelmetlen-horvatorszag-tiltakozo-jegyzeke, 202. március 13. 15:22
[4] Lásd az 1-es alatti írást.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Uo. 
[9] Bővebben lásd a Kiéleződnek a szerb-horvát viszonyok? c írásomat (1-4)
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13403, 2021. március 13.;
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13406, 2021. március 14.;
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13410, 2021. március 16. és
https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13415, 2021. március 17.
[10] Lásd az 1-es alatti írást. 
[11] Nikola Selaković https://sr.wikipedia.org/sr-el/
[12] Szabadka központja is a Szelevényi sorsára jut? – Vlog 2021/4, https://www.youtube.com/watch?v=SNHxS4TxM2M, 2021. március 18.
[13] „Pásztor Bálint határolódjon el a szelevényi csárda lerombolójától!”
https://szabadmagyarszo.com/2021/03/19/pasztor-balint-hatarolodjon-el-a-szelevenyi-csarda-lerombolojatol/
[14] A városi képviselő-testület tagja rombolta le a szelevényi csárdát
https://szabadmagyarszo.com/2021/03/12/a-varosi-kepviselo-testulet-tagja-rombolta-le-a-szelevenyi-csardat/
2021, március 12.
[15] Lásd a 13-as alatti videót. 2:48
[16] Uo.
[17] Uo.
[18] Pesevszki Evelyn: A városmag nem válik tömbház-rengteggé. Magyar Szó, 2021. március 20. 1. és 4.
[19] Lásd a 13-as alatti videó. 3:13
[20] Lásd a 13-as alatt. Lásd még: Rózsa Sándor Civil Szervezet
https://www.mnt.org.rs/rozsa-sandor-civil-szervezet
[21] Vojvođanski istraživačko-analitički centar (VOICE) http://voice.org.rs/
[22] A VMSZ teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja az MNT által alapított sajtót
https://szabadmagyarszo.com/2021/01/18/a-vmsz-teljes-mertekben-ellenorzese-alatt-tartja-az-mnt-altal-alapitott-tajekoztatasi-eszkozoket/
[23] „Pásztor Bálint határolódjon el a szelevényi csárda lerombolójától!”
https://szabadmagyarszo.com/2021/03/19/pasztor-balint-hatarolodjon-el-a-szelevenyi-csarda-lerombolojatol/
[24] Uo.
[25] Lásd a 21-es alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése