Oldalak

2021. március 24., szerda

Szégyenkezem...

2021. március 24. 12:51

A magam nevében, személyesen szégyenkezem a szabadkai önkormányzat magyar tanácsnokai által is, a szerbiai horvát közösséggel szemben elkövetett vétek miatt, amikor is megszavazták, hogy bunyevác nyelv Szabadkán a negyedik hivatalos használatban lévő nyelv legyen. Ha vitában az előterjesztéshez nem szóltak hozzá elutasító kritikával, legalább a szavazáskor tartózkodhattak volna. Nehezen volna elfogadható más megállapítás, mint az, hogy önálló bunyevác nyelv nem létezik. Nem képezheti vita tárgyát, hogy nincs sem elfogadott nyelvtana, sem szabályzatban rögzített helyesírása, és eddig egyetlen ország tudományos akadémiája, vagy más releváns, tudományos, nyelvtudományi intézménye nem nyilvánította önálló nyelvvé. Az igazsághoz az áll közelebb, hogy az csak egy nyelvjárás. Ez egy szomorú, Szerbiában ismétlődő kísérlet, hogy megossza a római katolikus vallási és kulturális közegben élő délszláv közösséget - amely egy része horvátként, másik része bunyevácként éli meg identitását. A nem tudományos nézeteken alapuló, hanem alapvetően politikai érdekekből fakadó kezdeményezéssel, a mi magyarjainknak a tudományos alapok és a saját nyelvi identitásunk mindenkori védelmét is szem előtt tartva, a horvát nemzet azonos alapelveinek figyelembevételével illett volna szembeszállni.

Siflis Zoltán, Balázs Béla-díjas filmrendező Szabadka
 
U svoje ime sramim se odluke predstavnika subotičke lokalne samouprave, u kojoj su sudjelovali i vijećnici mađarske zajednice, zbog grijeha prema Hrvatima u Srbiji kada su izglasali da bunjevački postane četvrti službeni jezik u Subotici. Ako u raspravi o prijedlogu nisu dali nijednu kritiku protiv, mogli su bar biti suzdržani prilikom glasanja. Teško je prihvatiti drugu konstataciju osim one da bunjevački jezik kao samostalni ne postoji. Ne može biti predmet rasprave da ne postoji prihvatljiva gramatika niti normirani pravopis, te da do sada nijedna državna akademija znanosti niti druge relevantne znanstvene i jezikoslovne institucije nisu bunjevački proglasili kao posebni jezik. Blisko istini je samo to da je on samo jedan od dijalekata. To je jedna tužan, u Srbiji opetovani pokušaj da podijeli rimokatoličke vjernike u okviru južnoslavenske kulturne sredine u kojoj dio sebe doživljava kao Hrvate, a drugi kao Bunjevce. Inicijativa ovog prijedloga nije znanstveno utemeljena nego je pokrenuta iz političkih interesa i naši Mađari bi trebali uzeti u obzir znanstvene činjenice i očuvanje vlastitog jezičnog identitea i te temeljne principe trebalo bi suprotstaviti i kada je u pitanju hrvatska nacija. 
Zoltán Siflis, filmski redatalj, Subotica

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése