Oldalak

2021. szeptember 12., vasárnap

AGÓNIA

Új nemzeti tanácsra van szükség!

Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?
Arany János: Toldi – Harmadik ének (7.)

A Hajnal Jenő által hét éve sikertelenül vezetett Magyar Nemzeti Tanács (MNT) – a magyarországi közpénzek többnyire pártalapú elosztásán kívül – semmilyen érdemleges eredményt felmutatni nem tudott a magyar érdekvédelem, a nemzeti közösségi kollektív és egyéni jogok érvényesítése, fejlesztése területén.


Fotó: Pannon RTV

A testület vezetőségéhez számos téves döntés és botrány is fűződik, amelyek közé tartozik a legutóbbi, az elnöknek a (testület megkerülésével kiadott) július 27-ei sajtóközleménye,[1] amellyel leállította a Tanyaszínház idei turnéját.
Kalmár Zsuzsanna, a Magyar Mozgalom (MM) frakciójának tagja ez miatt mondott le minden tisztségéről az MNT-ben, 2021. július 29-ei dátummal, „a művészet iránti alázat és tisztelet okán”.[2]
Vajdasági írók, művészek, értelmiségiek, „az önelégült hatalmi viszonyulás”[3] ellen tiltakozva, Szabadságot a Tanyaszínháznak! címmel petíciót indítottak, amit Szerbiából és külföldről 1300-an írták alá.[4]
A tiltakozók kifejtették, hogy „autonómia nélkül nem lehet kultúrát teremteni, tudományos munkásságot vagy művészeti tevékenységet folytatni”. Két követelést is megfogalmaztak: (1.) hogy „az MNT mielőbb tűzze napirendre Hajnal Jenő diktátumát és határolódjon el tőle”, és (2.) „mondja ki, hogy a színházi emberek és a színikritikusok továbbra is szabad légkörben végezhetik alkotómunkájukat, a közönség pedig ezentúl is zavartalanul látogathatja színházainkat”.[5]
Most, utólag, az eseményekből arra is lehet következtetni, a baj az lehetett, hogy a Tanyaszínház nem Lovas Ildikó „regényéből készült adaptációt állított színpadra”![6]

Hajnal Jenő, a Tanács elnöke, „szeptember 7-ei keltezéssel elektronikus ülés összehívásáról küldött értesítést a testület tagjainak, 84 napirendi pontot tartalmazó levélben egy elektronikus űrlap kíséretében”.[7]
A napirendi pontok között azonban nem szerepeltek sem a petíciót aláírok követelései, sem Kalmár Zsuzsanna lemondása a testületi tagságáról.
Az MM frakciója szeptember 9-én, Hajnal Jenő újra visszaél a hivatallal, amelyet képvisel c., „az MNT Hivatalához, képviselőihez és a vajdasági magyar közösség tagjaihoz”[8] intézet nyílt levélben követelte, hogy „az ülés elektronikus összehívását vonják vissza, hívjanak össze rendes ülést, amelyen a testület vitát nyit az elmúlt időszak fontos közéleti kérdéseiről és eseményeiről. Napirendre tűzi Kalmár Zsuzsanna lemondását, a beérkezett petíciót, valamint Hajnal Jenő hivatallal történő visszaélésével kapcsolatos felelősségre vonását”.[9]
Hajnal, a VRTV magyar szerkesztőségének megkeresésére elmondta: „Az elektronikus ülést megtartják, a petíció pedig az MNT következő ülésének napirendjén fog szerepelni.”[10]
– A napirendi pontok között a petíció azért nem szerepel, mert (szeptember – B. A.) 6-án érkezett be a hivatalba, ott adták át, mi pedig már, ígéretemhez híven, elektronikus ülést hívtunk össze, ennek az anyaga már össze volt állítva és a szavazás folyamatban van. A legtöbb tag már szavazott, holnap (azaz: szeptember 10-ig – B. A.) 15 óráig lehet szavazni a 84 napirendi pontról. És amit fontosnak tartok még, természetesen a petícióval kapcsolatban foglalkozni fogunk a nemzeti tanács következő rendes ülésén – nyilatkozta Hajnal a TV-nek.[11]
A elnök azt is elmondta még, hogy „az MNT most összehívott ülésén foglalkozni fog Kalmár Zsuzsanna lemondásával. Az első napirendi pont előtt állapítják meg a lemondás beérkeztét, majd továbbítják a Köztársasági Választási Bizottságnak, amely az Alapszabállyal összhangban, a lemondást hitelesíti és kinevezi az új tagot is”.[12]
A lemondást, tehát, Hajnal mégsem tűzte napirendre, vagyis nem „foglalkoztak” vele. Az MNT szeptember 10-ei ülésén csak „tudomásul vették Kalmár Zsuzsanna mandátumának megszűnését”.[13] Mintegy megakadályozva ezzel, hogy a neves színművésznő esetleg felszólaljon az ülésen.

Az MNT elnökének nyilatkozatából egyértelműen arra lehet következtetni, hogy semmibe vette a petíció aláírónak követelését: rendes ülés helyett elektronikus ülést hívott össze. Ez következik az események sorrendjéből is:
Maga Hajnal is elismeri, hogy a petíciót szeptember 6-án iktatták az MNT hivatalában. Az átadásról, egyébként, az elektronikus sajtó is tájékoztatta a nyilvánosságot,[14] a Magyar Szó nevű (Pásztor) Pista lap pedig elhallgatta.
A tényekhez tartozik még, hogy a petíciót az aláírási ívekkel együtt a kezdeményezők még szeptember 4-én eljuttatták a Magyar Nemzeti Tanácshoz, amiről Az ideológiai kormányzás ellen![15] címmel közleményt is kiadtak. Erről tudomása kellett, hogy legyen az MNT elnökének, de ezt a tényt egyszerűen elhallgatta. (Az elektronikus levélnek egyébként, és ezt az elnöknek tudnia kellene, éppen olyan értéke van, mint amikor személyesen adják át!)
Hajnal szeptember 7-én – vagyis egy nappal miután a petíció már személyesen is átadásra került és három nappal az elektronikus formában való átvétele után – hívta össze szeptember 10-ére az elektronikus ülést. Volt, tehát, elég ideje arra, hogy a 14 soros petíciót napirendre tűzze! Neki azonban az időhúzás felel meg, bizonyára gondolván, hogy időközben majd csak csendesedik az általa kiváltott közfelháborodás!
– Semmivel sem indokolható az ülés ilyen formában történő összehívása, hiszen nincsenek gyülekezési korlátozások, a napirendi pontok száma sem indokolja, hacsak Hajnal úr és a VMSZ nem a nyilvánosságot szeretné elkerülni az érdeklődésre még mindig számot tartó Tanyaszínház-ügy kapcsán – áll az MM nyílt levelében.[16]

A Magyar Mozgalom szeptember 9-ei nyílt levele a petícióba foglalt követelések melletti határozott kiállásról szól. [Jellemző, hogy a Magyar Szó nevű (Pásztor) Pista lap az MM-nek ezt a nyilvános levelét sem közölte. Ez már nem csak Varjú Márta főszerkesztő, de a szerkesztőinek és újságíróinak fontos közösségi ügyekről való nem tájékoztatásáért járó felelősségét is felveti!]
Az MM frakció nem csak az elektronikus ülés összehívásának a visszavonását követelte, aminek Hajnal Jenő nem tett eleget, hanem egy rendes ülés összehívását is, „amelyen a testület vitát nyit az elmúlt időszak fontos közéleti kérdéseiről és eseményeiről. Napirendre tűzi Kalmár Zsuzsanna lemondását, a beérkezett petíciót, valamint Hajnal Jenő hivatallal történő visszaélésével kapcsolatos felelősségre vonását.”[17]
Első alkalommal törtét meg, ismereteim szerint – a „temerini fiúk” bírósági ügyében gyűjtött aláírások benyújtása után –, hogy egy magyar petíciót a kezdeményezők végigvittek, ami a nemzeti tanács elnökének a testület munkájával kapcsolatos felgyülemlett elégedetlenségről is tanúskodik. Az MM frakciója pedig azonosult az aláírók követeléseivel.
A nyílt levél rámutat az MNT működésével kapcsolatos visszásságokra is. Például arra, hogy szeptember 10-ei ülés „84 napirendi pontot tartalmaz”, amelyhez „897 oldalnyi anyag tartozik, a válaszadási határidő pedig 3 nap”.
Nem első alkalommal, az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének napirendjét is meghaladó számú, a Guinness rekordokat megcélzó napirenddel tartott ülést az MNT. Ennek elfogadhatatlanságára és tarthatatlanságára már több alkalommal is rámutattam. A három napos „válaszadási határidő” pedig komolytalan. Van-e egyáltalán olyan tanácsnoka az MNT-nek, aki áttanulmányozta az ülés mind a 897 oldalas anyagát? Vagy a véemeszes tanácsnokok mindent megszavaznak?

A MNT működésével kapcsolatosan számos egyéb probléma is van, például, hogy az elnökön és a Végrehajtó Bizottság elnökén kívül (aki leginkább csak oktatási témákban és ajándékosztással kapcsolatosan szerepel nyilvánosan), az egyes területekkel (anyanyelvhasználat, oktatás, tájékoztatás, kultúra) megbízott Végrehajtó Bizottsági tagokról szinte nem is hallani. Egyesekkel kapcsolatosan még a munkájukkal való összeférhetetlenségi kérdés is felvetődött. Az MNT hivatalvezetőjét pedig az elnök a testület képviselőjeként is futtatja, mint például legutóbb a kisebbségi cselekvési tervvel kapcsolatos ülésen, aki a testület nevében jogosítvány nélkül is nyilatkozgat.[18]
Azt lehet megállapítani, hogy a vémeszes döntő többségű Magyar Nemzeti Tanács nem a nemzeti kisebbségi magyar autonómia legfelsőbb szerveként, hanem valamiféle adminisztratív-pénzelosztó-káderkinevező hivatalként, a Végrehajtó Bizottság pedig nem a szerepének megfelelően, pontosabban a nyilvánosságtól távol, vagy egyáltalán nem működik.
Hajnal Jenő, sajnos, a hét év alatt sem találta fel magát az MNT elnökének szerepében. Egyetlen, a közösséget érintő kérdésben, mint például a magyar nyelv és a latin írásmód egyenrangú hivatalos használata, az iskolai tankönyvek idejében való biztosítása, a sajtó közszolgálatúságának és a szakma szabályai alapján való működésének érvényesítése, a földrajzi nevek ás útjelző táblák magyar nyelven való kiírásának alkalmazása, a helységnevek rongálásának a megállítása, stb.

Megérett a helyzet, tehát, nem csak Hajnal Jenő felelősségének, hanem az MNT testületi működésének a felülvizsgálatára is. Hogy „vitát nyissunk az elmúlt időszak fontos közéleti kérdéseiről és eseményeiről.”[19]
Ennek eredménye egy új összetételű nemzeti tanács létrehozása lehetne, amely képes volna – nem a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve Pásztor & Fia Kft., hanem – a magyar nemzeti közösség érdekeinek a képviseletére.
Amennyiben az MNT – a petícióba foglalt követelés szerint – nem határolódik el a nyugdíjkorhatáros Hajnal Jenő diktátumától (már pedig ez a véemeszes többség miatt előrelátható), a MM frakció tagjainak nem marad más, mint a testületből való közös kivonulás.
Folytatódni látszik a közösségnek már eddig is mérhetetlen kárt okozó MNT agóniája!

BOZÓKI Antal
Torda, 2021. szeptember 12.
__________
[1] Ne folytatódjon az idei körút. Magyar Szó, 2021. augusztus 28. 8.
[2] P. E.: Több mint nyolcban beterjesztésről döntött az MNT: Magyar Szó, 2021. szeptember 11. 5.
[3] https://www.openpetition.eu/fi/petition/online/szabadsagot-a-tanyaszinhaznak#petition-main
[4] https://www.openpetition.eu/fi/petition/unterzeichner/szabadsagot-a-tanyaszinhaznak#petition-main
[5] Lásd az 3-as alatt.
[6] Bővebben lásd a Play Lovas c. írásom: https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13879, 2021, szeptember 9.
[7] Magyar Mozgalom: HAJNAL JENŐ ÚJRA VISSZAÉL A HIVATALLAL, AMELYET KÉPVISEL https://www.facebook.com/magyarmozgalom.rs/posts/2876549635989289, 2021. szeptember 9. 14:04.
[8] Híradó, http://media.rtv.rs/hu/hirado/67938, 2021. szeptember 9. 8:20-
[9] Lásd a 7-es alatt
[10] Lásd a 8-as alatt
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] Munka- és pénzügyi terveket fogadott el az MNT https://www.magyarszo.rs/hu/4720/kozelet/250111/ Magyar Szó, 2021. szeptember 10. 16:06 >> 2021. szeptember 10. 18:37, és P. E. írása a 2-es alatt.
[14] Tómó Margaréta: Tanyaszínház: Átadták a petíciót, ezerháromszáz támogató aláírással https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/06/tanyaszinhaz-atadtak-a-peticiot-ezerharomszaz-tamogato-alairassal/
[15] https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/04/az-ideologiai-kormanyzas-ellen/, 2021-09-04 9:12
[16] Lásd a 8-as alatt.
[17] Uo.
[18] Új kisebbségi akciótervre van szükség
https://www.szabadmagyarszo.com/2021/09/09/uj-kisebbsegi-akciotervre-van-szukseg/, 2021. szeptember 9. 10:50
[19] Lásd a 7-es alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése