Oldalak

2022. január 6., csütörtök

Önreklámozás (2.)

Pásztor Bálint kézbe veszi a Magyar Szót


Dr. Pásztor Bálint
2022. január 3. 9:26
Szokni kell még, hogy 2022 van. A fokozatos átállás érdekében, ajánlom figyelmükbe a Magyar Szó szilveszteri, tripla számában megjelent, velem készült interjút.
Köszönöm Patyi Szilárdnak és az újság szerkesztőségének, hogy részletesen elmondhattam, mit tettünk tavaly és mit tervezünk az idén Szabadkán. #VMSZ
Az interjút a linkre kattintva olvashatja el:
https://bit.ly/3F17lXP[1]
 
A politikusok éltető eleme, hogy minél többet szerepeljenek a sajtóban, a televízióban, hogy az olvasók megjegyezzék a nevüket, hogy „milyen nagy áldozatokat vállaltak”, „sokat tettek a közösségért”. Az már kevésbé fontos, hogy a mondanivalójuknak van-e vagy éppen semmi értelme. A szereplés a fontos.
Nincs máskülönben ez a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/ВМС) politikusaival sem, legfőképpen a két Pásztorral, az apával és a fiával. Ha nem az idős Pásztor van a Magyar Szó címoldalán, akkor a fiatalabb (Bálint) a lap szabadkai oldalán. Elvégre választási év van!
Nem lenne ebben semmi különös, ha a többi magyar szervezet vezetői is legalább néha „labdába tudnának rúgni”. A Magyar Mozgalom (MM) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) azonban szinte még a szervezetek által kiadott közlemények szintjén sem szerepelnek a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által „alapított” Magyar Szóban. Ez azonban már nem fogadható el, ellenkezik a hivatásos tájékoztatás minden írott és íratlan elvével, az újságírói kódexszel és erkölccsel, de a választásra vonatkozó jogszabályokkal is.

A „szilveszteri tripla számában” a szabadkai oldal csaknem teljes egészében az ifjú Pásztorról szól.
Az sem mellékes, hogy az újévi számot adták el bizonyára a legnagyobb példányszámban, ami csak növeli az írás reklámértékét, amelyben Pásztor Bálint, Szabadka város képviselő testületének elnöke „az óév eredményeiről, illetve az új évre vonatkozó tervekről beszél”.
Patyi Szilárd Az örökség védelme c. írása[2] a címoldalon kezdődik, habár szerintem ott semmi helye, és csaknem kitölti a lap egész nyolcadik (szabadkai) oldalát. (Szorítottak ide még egy nyúlfarknyi helyet a város polgármestere évértékelőjének is.)
 

Patyi Szilárd öt kérdést tett fel a városi KKT elnökének:
– A 2021-es év miről marad emlékezetes Szabadka számára?
– Milyen épületekről van szó?
– Az óévben került leleplezésre Bíró Károly szobra, az új évben pedig az egykori polgármester háza kerül felújításra. Bíró Károly örökségének ápolása tehát a VMSZ egyik távlati célját képezi?
– Eddig főleg Szabadka városközpontjáról esett szó, de a VMSZ egyik kampányígérete az volt, hogy a központ mellett a peremvárosi helyi közösségeket is fejlesztik. Hogyan valósult meg eddig ez az ígéret?
– Hosszú ideje húzódik a Népszínház, valamint az Akvapark (a magyar helyesírás szerint: Aqapark – B.A.) építése. Mikor kerülhetnek befejezésre ezek a nagyberuházások?
Szóval nem valami „húzós”, „rázós” kérdések. Az ifj. Pásztor meg is „köszönte Patyi Szilárdnak és az újság szerkesztőségének, hogy részletesen elmondhatta, mit tettek tavaly és mit terveznek az idén Szabadkán”.
A politikusok problémája a sajtóval akkor kezdődik, ha az újságíró „kellemetlen kérdéseket” tesz fel, kezd el feszegetni. Erre azonban a Magyar Szó esetében még elméletben sem kerülhet sor.
Még ez sem lenne probléma, ha a lap teret adna a képviselőházi ellenzékieknek is, hogy elmondják a véleményüket a város és a lakosság helyzetéről.

Miroslav Milojević, a Szabadka Polgári Mozgalma (PGS), képviselői csoportjának elnöke a december 29-ei sajtókonferencián kijelentette, hogy „a polgároknak a helyi önkormányzat felhívására beérkezett 250 javaslata közül egy sem került be a város 2022. évi költségvetésébe”.[3]
– A város költségvetésben nincsen egyetlen stratégiai befektetés se és a költségvetéseink nem a fejlesztésre, hanem a fogyasztásra irányulnak – a költségvetés 80 százaléka a fogyasztásra, kevesebb, mint 20 százaléka pedig a fejlesztésre
megy – tette hozzá.[4]
– Ennek a hatalomnak nincsen víziója és terve, hogy milyen stratégiai irányba kellene fejleszteni a várost, miközben a Szerb Haladó Párt (SNS) és a Vajdasági Magyar Szövetség párhuzamos világban élnek, amelyek nem értik egymást. Ezt látjuk azon a példán is, hogy minden nemzeti közösség a város központjában emlékműveket emelt, amelyek etnikai-nemzeti elvek alapján készültek, amelyek teljesen mellőzik a város művelődési matricáját, a kulturális és vallási sokféleséget – hangoztatta Milojević.[5]
A frakcióvezető úgy véli, hogy „ez a hatalom önmaga és a saját érdekei felé, a pártfoglalkoztatás felé fordult” és hogy számára „a polgárok második helyen vannak”.[6]

Maglai Jenő, a PSG Elnökségének tagja elmondta, hogy „az utóbbi hat évben figyelmeztettek számos téves döntésre és a politikusokra, akik a várost vezették és vezetik mai is, hogy nincsen kapacitásuk Szabadka fejlődésének megindítására”.[7]
– Minden a helyi korrupcióra vezethető vissza, amely mindenre kiterjed és egy ilyen rendszerben nem lehet semmilyen jövő – mondta Maglai.[8]
– A rendszer, amelyben mindez az utóbbi tíz évben működik, a pártfoglalkoztatásra szűkült, olyan emberek kulcsfontosságú pozícióba való helyezésére, akik főleg oklevelet vásároltak, vagy magánegyetemeket fejezte be és nincsen szakmai képesítésük az intézmények és közvállalatok minőséges irányítására – értékelte Maglai.[9]
Ezt a szöveget, természetesen, nem a Magyar Szó közölte, hanem a Magločistač nevű szerb nyelvű internetes portál.[10]

Sövény Ferenc, a PSG képviselője és a Magyar Mozgalom (MM) elnöke sem rejtette véka alá „véleményét Szabadka 2022-es költségvetéséről”. – A jelenlegi haladó-vmsz városvezetés mellett Szabadka egyre csak haldoklik és az enyészet vár rá... – írja Sövény az MM weboldalán.
– A költségvetés jelenlegi állapotában inkább jobban látom azt az okot, hogy Szabadkán, mind a polgármester úr, mind a képviselő testület elnöke, a két legfontosabb tisztséget viselő ember részéről egy folytonos rivalizálás és a rivalda fényben való minél erőteljesebb tündöklés jellemzi az ő munkájukat. Ahelyett, hogy nagyobb figyelmet fordítanának a szabadkai ügyekre, ahelyett, hogy nem külföld felé, az országos politika felé üzengetnének, vagy pedig a saját párttársaikkal paroláznának a városháza épületében. Tehát, ha több figyelmet fordítanának a költségvetésre, a szabadkai ügyekre, Szabadka ügyes-bajos dolgaira, a szabadkai polgárokra, akkor ez a költségvetés is ambiciózusabb lehetne, illetve jobb állapotba kerülhetne. […]
A már megszokott szabadkai pénznyelők, a Népszínház és az Akvapark folyamatosan vinni fogják továbbra is a szabadkaiak pénzét és a soha el nem készülő beruházások sorába fognak csatlakozni.
A költségvetésre nézve, meg kell állapítanunk, hogy a szabadkai polgárok jövőre, ha fürdőzni szeretnének, akkor nagyobb esélyük van rá, ha csapadékosabb év lesz, a vasúti aluljáróban ezt megtenni, mint az Akvaparkban.
Sajnálattal állapítom meg, látva az Önök idei és a jövőre tervezett munkát, az eddig elvégzett munkát is, hogy ezt a teljesítményt a 6-os buszról leszálló véletlenszerűen kiválasztott minden második ember fele ennyi pénzért is megtudta volna csinálni. Ez nagyon sajnálatos, Önökre nézve – mondta Sövény.[11]
Ezt sem  a Magyar Szóban, hanem csak a Magyar Mozgalom oldalán
lehet olvasni.[12] Miért nem lehet, ki nem engedi ezt a lapban közölni? Rontja Pásztor Bálint reklámozását?

Varjú Márta, főszerkesztő a Magyar Szó fejléce alá tűzte, hogy a „vajdasági magyarság lapja”, ami nyilvánvaló hazugság, mivel teljesen a VMSZ szolgálatába állította, tisztára pártújsággá, VMSZ közlöny szintjére süllyesztette! Kinek jó az, ha hamis/rózsaszín képet festünk a polgároknak?
Ebből aztán nem csak az olvasónak, de a vajdasági magyar köz- és szellemi életnek is, nap, mint nap, hatalmas kára keletkezik. Ki és mikor fog ezért felelni?  
Nem „gusztustalan ez a modor”, ahogy Pásztor Bálint önmagát reklámozza?! A Magyar Szó meg ebben még segíti is!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2022. január 6.

__________
[1] Dr. Pásztor Bálint https://www.facebook.com/drpasztorbalint
[2] Patyi Szilárd Az örökség védelme. Magyar Szó, 2021. december 31. 8. és/vagy https://www.magyarszo.rs/hu/4816/vajdasag_szabadka/257080/Az-%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9gv%C3%A9delem-%C3%A9ve-Szabadka-Dr-P%C3%A1sztor-B%C3%A1lint.htm , https://www.vmsz.org.rs/hirek/interjuk/az-oroksegvedelem-eve
[3] PGS: U budžetu Grada za sledeću godinu, od 250 pristiglih predloga građana nije uvršten nijedan [Szabadka Polgári Mozgalma: A város következő évi költségvetésébe a polgárok 250 beérkezett javaslata közül egy sem került be] https://www.maglocistac.rs/subotica/pgs-u-budzetu-grada-za-sledecu-godinu-od-250-pristiglih-predloga-nije-uvrsten-nijedan-predlog-gradana, 2021. december 26.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] Uo.
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Magyar Mozgalom https://www.facebook.com/magyarmozgalom.rs, 2022. január 5. 9:08
[12] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése