Oldalak

2022. április 25., hétfő

Báránybőrbe bújt farkasok – több ezren adhatták ki magukat másnak a választásokon

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 

Több ezer fideszes is lehetett az ellenzéki pártok által delegált szavazat-számlálók között – vetette fel Barlai Melani, a magyarországi választásokat már ötödször monitorozó Unhack Democracy egyik alapítója. A Szabad Európának adott interjúban arról is beszélt, hogy továbbra is erőteljes a választási klientúra- és függőségi viszonyrendszer jelenléte a szavazóhelyiségben és a leggyakoribb visszaélési formák a 2022-es választáson is mérhetőek. Kritizálta a szavazatszámlálókat toborzó és kiképző 20K Mozgalom munkáját is.
 
Túlvállalták magukat
 
Hiába emelte meg 100 milliárd forinttal a zöldhitel keretösszegét a jegybank, így sem jutott mindenkinek. A bankok elkezdték kiértesíteni a pórul járt ügyfeleket, akik közül van olyan, aki februárban adta be a hiteligénylését. Sokan vannak, akik emiatt elbukják a 10 százalékos foglalót, vagy kénytelen az 50 százalékkal drágább piaci hitelt felvenni. A bankok sokkal több hiteligénylést fogadtak be, mint amennyit teljesíteni tudtak.
 
A héten dönt a kormány a hatósági árbefagyasztással érintett élelmiszerekről és hamarosan az üzemanyagárakról is. Politikai okokból nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni a hatósági árakat, de valamit lépnie kell a kabinetnek. Szakértők szerint az egyetlen ésszerű megoldás, ha hónapról hónapra felülvizsgálnák a hatósági árakat, amelyek idővel megközelítenék a valós piaci árakat – olvasható cikkünkben.
 
A közösségért, civilekkel
 
Kalózrádióként indult 31 éve, ma már több mint háromszáz civil önkéntes munkája működteti Magyarország legnagyobb közösségi rádióját, a Tilost, amely a világ közösségi rádiói között is hivatkozási alap, viszonyítási pont. Mint a közösségi rádiókkal általában, a mindenkori hatalom a Tilossal Rádióval sem tudott mit kezdeni, időről időre a támadások kereszttüzébe került. Szeptemberben ismét a netre kényszerülhet, a médiahatóság ugyanis – ismételt jogsértésekre hivatkozva – nem hosszabbítja meg a frekvenciáját. A Szelfi vendége Csabai Gábor, azaz Papó, a Tilos Rádió ügyvezetője volt a hétvégén.
 
Kissé nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, és a járvány újabb 53 áldozatát jelentette az állam a hétvégéről. A közvetlen áldozatok hivatalos száma velük együtt 46.101 főre emelkedett Magyarországon. Ez lakosságarányosan az egész világon a negyedik legrosszabb adat Bosznia után, de még Észak-Macedónia előtt. 1460 koronavírusos beteg állapota olyan súlyos, hogy kórházban ápolják őket, közülük negyven beteget lélegeztetőgéppel tartjanak életben.
 
Lesz kiút az ukrajnai válságból?
 
Vlagyimir Putyin „csapdába vezette Oroszországot” Ukrajna megszállásával – mondta a kommunista családban felnőtt, egykori legendás lengyel ellenzéki és lapszerkesztő, Adam Michnik. Szerinte a donbászi offenzívát most megindító orosz vezetőre végső vereség vár, viszont ez esélyt ad a nagyon szükséges liberális reformokra. A Szabad Európának adott interjújában Michnik azt mondta, hogy Putyin valószínűleg abban a tévhitbe ringatta magát, hogy ukrajnai inváziója során az események nagyrészt a 2014 februári krími megszállás forgatókönyvét követik majd. Az ukrajnai háború eseményeit továbbra is percről percre követheti velünk, míg YouTube csatornánkon egy ukrán nő történetét ismerhetik meg, aki azt állítja, orosz katonák erőszakolták meg. Iratkozzon fel, és elsőként láthatja tudósításainkat!

 
Viszontlátásra holnap,
Vovesz Tibor

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése