Oldalak

2022. április 26., kedd

Hogyan lehetne elzárni a pénzcsapokat Oroszország felé?

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb cikkeink ma reggel:

A kazettás bombákat a világ döntő része még katonai célpontok ellen is betiltotta, az orosz hadsereg viszont az ukrajnai civilek ellen is beveti a háború kezdete óta. A lőszer lényege, hogy egy megadott ponton kinyílik a külső borítása, és a belső vázról több, akár több ezer kisebb lőszer csapódik be végül szétszóródva. A könnyen taposóaknákká váló fegyverek lakott területek elleni használata önmagában háborús bűncselekménynek minősülhet. Cikkünkben azt vesszük számba, Ukrajna melyik részén vethették be ezeket a fegyvereket.
 
Közben megjelent hadászati költésekről elérhető nyilvános adatokra épülő nemzetközi jelentés. A SPIRI összesítése szerint a járvány alatt is komolyan nőnek a világ hadászati kiadásai, tavaly reálértéken 0,7 százalékkal emelkedtek, átlépték a kétbillió dollárt. Az USA több mint kétszer annyit költ, mint az utána következő két ország együtt. Magyarország is egyre többet fordít erre a pár évvel korábbi mélyponthoz képest.
 
Lefilmezte a kegyetlenkedéseket
 
Egy 25 éves orosz katona videóblogban számolt be az Ukrajnában töltött idejéről, arról, hogyan lőnek bajtársaival ukrán állásokat, és mit csinálnak az elfoglalt lakásokban. A harci cselekményekről és a fosztogatásokról is posztolt videókat a közösségi médiában. De nemcsak a pusztítást mutatta ne, hanem veszteségeiket is. Itt tudja megnézni felkavaró videónkat. Az ukrajnai háború eseményeit továbbra is percről percre követheti velünk.
 
Európa keresi a módját annak, hogy ne fizessen többé napi 850 millió dollárt az orosz államkasszába az energiaszállításért. A blokk ezzel a szankcióval is hatni akar Moszkvára az ukrajnai invázió leállítása érdekében. A 27 tagú EU vezetői viszont tudják, hogy az orosz olajtól és földgáztól való több évtizedes függés feladása nem egyszerű. Olvassa el összefoglalónkat az európai energiahelyzetről!
 
Tiltakozás, tárgyalás
 
A Greenpeace és az Extinction Rebellion aktivistái megakadályozták, hogy a Novatek orosz energetikai vállalat kőolaját szállító hajó kikössön Norvégiában. Sajtóhírek szerint a környezetvédők hozzáláncolták az egyik csónakjukat az Ust Luga nevű, hongkongi bejegyzésű tankerhez, amely jelenleg az ExxonMobil termináljának közelében horgonyzik, mintegy hetven kilométerre Oslótól.
 
Zárt ajtók mögött megkezdődött Minszkben a tárgyalása a Vjaszna emberijog-védő csoport két munkatársának és nyolc másik aktivistának, az eljárás sokak szerint politikailag motivált. Az egyik vádlott Marfa Rabkova, a szervezet volt koordinátora, aki ellen egyebek mellett szélsőséges csoport létrehozása és működtetése, társadalmi gyűlöletkeltés, valamint magántulajdon megrongálása miatt emeltek vádat. Amennyiben mind a tizenhárom vádpontban bűnösnek találják, akár húsz évre is rács mögé kerülhet.
 
A járvány újabb 32 halálos áldozatát jelentette be az állam április 26-án. Magyarországon velük együtt már több mint 46 ezer közvetlen áldozata volt a koronavírus-járványnak. 1499 koronavírusos beteg állapota olyan súlyos, hogy kórházban ápolják őket, ez a szám már napok óta emelkedik. Közülük 37-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program lényegében leállt, 47 első oltást adtak be 24 óra alatt.
 
Viszontlátásra holnap,
Vovesz Tibor

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése