Oldalak

2022. június 10., péntek

500 ezer forint havi 0,4 közbeszerzésért

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

 
Félmillió forint 0,4 közbeszerzésért, 400 millióval drágább parkfenntartás – átvilágították a zuglói vagyonkezelőt
Tóth Csaba kerületi regnálása alatt a Zuglói Zrt. lett a XIV. kerület legfontosabb cége, az utóbbi években már 4,4 milliárdos költségvetéssel. Egyre több feladatot kebelezett be a Tóth bizalmasai által vezetett cég, a működését érő kritikák miatt viszont elrendelték az átvizsgálását. Pazarlást, túlárazott szerződéseket és átláthatatlan működést találtak, az átvilágítás szerint a tulajdonos önkormányzatnak kevés ráhatása van a cég ügyeire.
 
Hol mennyi ideig tart a vakáció?
Ha ön is olyan szülő, aki már számolgatja, hány óra van még hátra a vakáció végéig, vigasztalja a tudat, hogy Albániában június elejétől egészen szeptember közepéig tart az iskolai szünidő. De miért van egyáltalán ilyen hosszú nyári szünet az iskolákban? Elterjedt az a tévhit, miszerint a nyári szünetet azért vezették be a XIX. században, hogy a földművelő családok gyerekei segíteni tudjanak a termés betakarításában. Az igazság azonban ennek szöges ellentéte.
 
Komoly viták övezik, hogy Lengyelország mégis megkapja az uniós forrásokat
Óriási felháborodást váltott ki az európai politikusok körében, amikor az Európai Bizottság múlt héten bejelentette, hogy jóváhagyásra ajánlja a tagállamoknak Lengyelország helyreállítási tervét, összesen mintegy 35,4 milliárd euróhoz juttatva a lengyeleket. Igaz, feltételekkel: Lengyelországnak vállalnia kell, hogy meghatározott ütemterv szerint eleget tesz igazságszolgáltatási reformja felülvizsgálatának, és az erre vonatkozó európai bírósági ítéleteket is követni fogja Az Európai Parlament olyan állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolják, hogy a tagállamok ne egyezzenek bele a lengyel terv elfogadásába, és írjanak elő még szigorúbb feltételeket. Az ügy magyar szempontból sem közömbös, bár Magyarország helyzete még ennél is bonyolultabb.
 
Rangos szakmai díj a Szabad Európa újságíróinak
Báthory Róbert és Barna-Lipkovski Miklós Rabszolgasors Magyarországon: van, ahol már divat lett a csicskatartás című videója kapta TV/Videó kategóriában a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj első díját. Az indoklás szerint az idei díjazottak a szegénység számtalan arcát mutatják be érzékenyen, a modern rabszolgáktól az egyedülálló szülők küzdelmén át az előítéletek jelentette, nehezen átléphető akadályokig. A díjnyertes videót itt tudja megnézni.
 
Ukrajna szerint nagy hatótávolságú nyugati fegyverekkel napokon belül megtisztítanák Szeverodonyecket
Nagy hatótávolságú nyugati tüzérségi fegyverek segíthetnének az ukrán hadseregnek visszaszorítani az orosz erőket, és akkor napokon belül visszavennék az ellenőrzést Szeverodonyeck felett – mondta a luhanszki terület kormányzója csütörtökön. Oroszország Mariupol elfoglalása után Szeverodonyeckre, a stratégiailag fontos ipari központra összpontosította tüzérségi erejét.
Harkiv régióban szüntelen a pusztítás. Pjatihatkiban önkéntes csoport alakult, hogy segítsenek azoknak, akik nem tudtak elmenekülni a faluból. A boltok és a gyógyszertárak bezártak, nincs működő infrastruktúra, az önkéntesek segítsége az egyetlen remény a helyiek számára.
Letartóztatták és pszichiátriai intézetbe zárták Oroszország második legnagyobb városában, Szentpétervárott azt a művészt, aki árcédulákon terjesztett üzeneteket az ukrajnai háborúról a város üzleteiben. A lépés a szovjet idők gyakorlatát idézi, amikor ilyen módszerekkel hallgattattak el másként gondolkodókat.
 
Amit még érdemes tudni:
 
Polgári ellenállási akciót hirdetett egy iskola 58 tanára
Ha a kormány nem tesz érdemi lépéseket az oktatás és a pedagógusok helyzetének javítása érdekében, a következő tanévtől folytatódhatnak a tiltakozások, ismét sor kerülhet polgári ellenállási akciókra is. A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai közleményt adtak ki, amiben arról írnak, hogy a sztrájk ellehetetlenítése miatt nincs más lehetőségük, mint ilyen módon felfüggeszteni a munkavégzést. A gimnázium egyik tanára, Tollner József a Népszavának azt mondta: „a kabinetnek most két és fél hónapja van arra, hogy teljesítse a pedagógusok követeléseit, mint például a bérek rendezése vagy a jogszerű sztrájkot korlátozó törvényi rendelkezések eltörlése”.
 
A magyar vásárlók harmada úgy érzi, piaci áron nem tudná megvenni az árstopos élelmiszert
A G7 reprezentatív kutatás keretében kérdezte meg a magyar lakosságot, hogy szerintük az élelmiszerboltok mennyire kompenzálják az árstopot más termékek áremelésével, és mekkora gondot jelentene nekik az árstop eltörlése. A válaszokból az derült ki, hogy
a magyar lakosság 90 százaléka legalább részben feltételezi hogy a boltok más termékek árait jobban megemelték. Ugyanakkor a hatósági árak eltörlése a válaszadók 34 százalékának okozna akkora gondot, hogy azt mondta, anélkül nem tudná ezeket az árukat megvásárolni.
 
Orbán szerint a háború miatt van infláció
Orbán Viktor szerint a nehéz gazdasági helyzetet Magyarországon is főként a „háborús infláció” okozza, a háború elhúzódásában érdekelt üzleti köröket ezért „meg kell állítani”. Ebbe a körbe sorolta a kormányfő Soros Györgyöt, mint háborús uszítót, aki csak „keresni akar a háborún”, áll a hvg.hu összefoglalójában.

Kellemes napot,
Keller-Alánt Ákos

szabadeuropa@rferl.or   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése