Oldalak

2022. június 25., szombat

Megrongálták József Attila újvidéki mellszobrát, az illetékesek hallgatnak

Megrongálták József Attila újvidéki mellszobrát, az illetékesek hallgatnak (Fotók)

 Megrongálták József Attila újvidéki mellszobrát (Fotók: 021.rs)

2022-06-24 18:00

Még múlt héten megrongálták József Attila mellszobrát, amely a magyar költő nevét viselő újvidéki általános iskola halljában volt, értesült a 021.rs.

Az iskola tanárai a portálnak szóvá tették, hogy az incidenst követően elmaradt az iskola vezetőségének reakciója.

– A tantestületi ülésen azt kértük, hogy tegyenek lépéseket az ügy kapcsán. Olyan információt kaptunk, hogy senki nem tudja, hogy a rongálás mikor történt, vagy, hogy azt ki követte el – nyilatkozta a 021.rs-nek az iskolában dolgozó tanárnő.

Hozzátette, egy hét elmúltával, a tanárok követelésére az iskola vezetősége ígéretet tett, hogy az esetről értesíti a rendőrséget, hogy kézre kerüljenek az elkövetők.

A portál azonban nem hivatalosan azt az információt kapta, hogy a rendőrséghez eddig még semmiféle feljelentés nem érkezett a rongálással kapcsolatosan.

– Délután elvitték a mellszobrot – nyilatkozta a tanárnő, aki azonban nem tudta megmondani, hogy ki és hová vitte azt.

Kiemelte, a történtekről értesítették a Magyar Nemzeti Tanácsot, amely a mellszobor elkészítését és az iskolában való felállítását is finanszírozta.

A portál megpróbálta felvenni a kapcsolatot az iskola vezetőségével, hogy kiderítse, mi történt a mellszoborral, és hogy azt helyreállítják-e, de az intézményben senki sem vette fel a telefont és az e-mailre sem küldtek választ.

Az újvidéki József Attila Általános Iskolában egyébként a közelmúltban a szülők és a tanárok egy része is tiltakozott, mert elégedetlenek a megbízott igazgatói tisztségre megválasztott személlyel.

https://szmsz.press/2022/06/24/megrongaltak-jozsef-attila-ujvideki-mellszobrat-az-illetekesek-hallgatnak-fotok/

 

Megrongálták József Attila mellszobrát a róla elnevezett újvidéki iskolában

 Megrongálták József Attila mellszobrát a róla elnevezett újvidéki iskolában - A cikkhez tartozó kép

Fotó: 021.rs 

 2022. június 24. 18:10

A múlt héten megsérült József Attila mellszobra az újvidéki József Attila Általános Iskola előcsarnokában – tudta meg a 021.rs hírportál.

Az iskola tanárai szerint az intézmény vezetősége nem reagált megfelelő módon az esetre.

„Megkértük a tantestületet, hogy tegyenek valamit. Olyan információkat kaptunk, hogy senki nem tudja, mikor és ki rongált” -–mondta el az iskolában tanító egyik pedagógus. Hozzátette, egy hét eltelte után a vezetőség a tanárok kifejezett követelésére megígérte, hogy az eset kapcsán értesítik a rendőrséget, hogy kiderüljön, ki vagy kik voltak a rongálók, azonban a portál a rendőrséghez közeli forrásokból úgy értesült, hogy ebben az ügyben egyelőre még jegyzőkönyv sincs.

„Délután elszállították a mellszobrot” – mondta az egyik tanítónő, ám arra a kérdésre, hogy ki és hova vitte a költő szobrát, már nem tudta a választ. Úgy tudja, hogy az esetről tájékoztatták a Magyar Nemzeti Tanácsot is, amely a mellszobor elkészítését és felállítását is támogatta.

Az újvidéki hírportál megpróbálta felvenni a kapcsolatot az iskola vezetőségével, de nem jártak sikerrel.

Emlékeztetőül, a közelmúltban az iskolában tiltakoztak a szülők és a dolgozók egy része is, a megbízott igazgató személye miatt.

https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/27615/Megrongaltak-Jozsef-Attila-mellszobrat-a-rola-elnevezett-ujvideki-iskolaban.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése