Oldalak

2022. szeptember 4., vasárnap

A „(nagy)szerb világ” építése

Az iskolát távol kell tartani a politikától, a pártoktól és a vallástól is!


A szerb himnusz (B92)

Az iskolák mellett az iskoláskor előtti intézmények is kötelesek voltak lejátszani szeptember 1-jén a Bože pravde [Igazság Istene] szerb himnuszt.
A himnuszt azoknak a gyerekeknek is le kellett lejátszani, akik az iskolai előkészítő programba kerültek, közölte az oktatási minisztérium a Danas megkeresésére. Az oktatásügyi minisztérium átiratot küldött minden iskolának, valamint iskoláskor előtti intézménynek, amelyben utasította őket, hogy a tanév kezdetén játsszák le valamilyen hanghordozón Szerbia himnuszát.[1]
– Az állami szimbólumok tisztelete az állam iránti tisztelet kifejezése, amelyben éltek, de a társadalmi közösséghez való tartozásnak is. Rendkívül fontos, hogy az összes állami szimbólum – a zászló, a címer és a himnusz iránti tisztelet érzésének fejlesztése az iskoláskor előtt és az iskoláskortól kezdve – mondta Branko Ružić oktatásügyi miniszter.[2]
Az az oktatási és nevelés rendszerről szóló törvény szerint, „azt az iskolát, amelyik az oktatási évet nem a himnusz lejátszásával kezdi, 100.000-től 1.000.000 dinárig terjedő büntetéssel sújtják”.[3]

A szerb himnusz „kötelező lejátszását” – a tavalyi iskolaév kezdetéhez viszonyítva, amikor először bevezették – Ružić most kiterjesztette azokra a gyerekekre is „akik az iskolai előkészítő programba kerültek”. Újabb lépés ez az Aleksandar Vulin szerb haladó párti belügyminiszter által magáénak vállalt[4] „szerb világ” [„srpski svet”],[5] a (nagy)szerb nemzeti egységesítés felé, amelyben mindenkivel ünnepeltetik „a szerb egység, szabadság és a nemzeti zászló” napját is.[6] Most már az iskolai előkészítőtől kezdve. 
Vicsek Annemarie (ismertebb nevén: Annamária) véemeszes oktatási államtitkár, az Újvidéki Rádió Hangadó szerda című, tavaly szeptember 1-jei műsorában, azt mondta, „ez nem egy kisebbségek elleni rendelkezés, inkább a szerb nemzeti identitás erősítéséről van szó”. [7] – Nem tartok attól, hogy a kisebbségi jogok csorbulnak, az országban élőknek feladata tudni, ismerni a nemzeti szimbólumokat – tette hozzá.
A Délhír portál szerint viszont, azzal, hogy „a nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is (most már az iskoláskor előtti intézményeket is – B.A.) rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék, újabb súlyos megaláztatást kellett elviselnie a délvidéki magyarságnak és az összes többi, a mai Szerbia területén élő nemzeti közösségnek”.[8]
 
Minden rendelkezés/intézkedés, amelyik valamelyik nemzetet kiemel, óhatatlanul a többi kárára van. A nemzeti szimbólumok ismeretére semmi képen sem lehet kötelezni senkit. Ez mindenkinek a magánügye kell, hogy legyen. Bárminek az erőszakolása/kényszerítése általában ellenkező hatást vált ki.
Szerbiában az események, tehát, már nem csak „a nemzeti szimbólumok lengetéséről”, hanem az eddig/szerzett nemzeti kisebbségi jogok csökkentéséről, folyamatos leépítéséről, a nemzeti kisebbségi közösségek beolvasztásról is szólnak. Mindebben pedig, sajnos, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ/BMC) is – Pásztor István véemeszes elnök szavaival – „partner”.[9] 
Az állami a szimbólumokat csak akkor fogadja el a kisebbségi lakosság, ha a többségi nemzethez tartozókkal egyenlő/egyenrangú polgároknak tekinti őket az ország és úgy is viszonyul hozzájuk.
Más szóval: Ahogyan a kormány viszonyul a(z állam)polgáraihoz, olyan tiszteletet is várhat el tőlük. Az ilyen politikai döntésekkel csak irritálják a nemzeti közösségeket és növelik az etnikai ellentéteket.
Az iskolát távol kell tartani a politikától, a pártoktól és a vallástól is!

BOZÓKI Antal
Torda, 2022. szeptember 4.
__________
[1] Nemcsak az iskolákban csendül fel a szerb himnusz szeptember 1-jén.
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/nemcsak-az-iskolakban-csendul-fel-szerb-himnusz-szeptember-1-jen, 2022.08.31 10:32 - 10:38; V. A.: Himna „Bože pravde“ 1. septembra i u vrtićima [ A Bože pravde szeptember 1-jétől az óvodákban is] https://www.danas.rs/vesti/drustvo/himnaboze-pravde-1-septembra-i-u-vrticima/, 2022. augusztus 30. 10:41 I u vrtićima himna „Bože pravde” 1. septembra i u vrtićima [A Bože pravde himnusz az óvodákban is szeptember 1-jén]. Danas, 2022. augusztus 31. 6.
[2] Lásd a Danas írását az 1-es jegyzetben.
[3] Doneti zakoni [Elfogadott törvények] Z A K O N O IZMENAMA I DOPUNAMA ZAKONA O OSNOVAMA SISTEMA OBRAZOVANJA I VASPITANJA [Törvény az oktatási és nevelés rendszerről szóló törvény módosításáról], 49. szakasz 2. bekezdés. http://www.parlament.rs/narodna-skupstina-.871.html
[4] Vulin: Srpski svet je moja ideja, to smeta samo onima koji nisu završili etničko čišćenje [A szerb világ az én ötletem, ez csak azokat zavarja, akik nem fejezték be az etnikai tisztogatást] https://www.danas.rs/vesti/drustvo/vulin-srpski-svet-je-moja-ideja-to-smeta-samo-onima-koji-nisu-zavrsili-etnicko-ciscenje/, 2021. október 19. 13:40
[5] Bővebben lásd A „Szerb Világ” alakítása (https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13899, 2021. szeptember 18.) és a 2021: Téves politika, leépülő közösség c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14155, 2022. január 2.
Lásd még: Iza lažnog praznovanja krije se formiranje Srpskog sveta [A hamis ünneplés mögött a szerb világ megalakítása rejtőzik]. Danas, 2021. szeptember 15. 7.
[6] Lásd a 4-es alatti írásom.
[7] Vicsek Annamária: Nem kell attól tartani, hogy hetente változtatnak majd a modelleken https://www.magyarszo.rs/hu/4713/kozelet_oktatas/249494/, 2021. szeptember 1. 10:04 >> 2021. szeptember 1. 11:01
Lásd még a Haladó, erőszakos nacionalizmus c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=13870, 2021. szeptember 6.
[8] F. F.: A nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék, https://delhir.info/2021/09/01/a-nagyszerb-kormany-a-magyar-tobbsegu-iskolakat-is-rakenyszeritette-hogy-a-tanevet-a-szerb-himnusz-eleneklesevel-vagy-lejatszasaval-kezdjek/
[9] Lásd a 6-os jegyzetben említett írásom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése