Oldalak

2022. október 21., péntek

„Magyar módi: EU-csúcs idején rúgtak ki egy uniós nagykövetet"

Kontrollált kontroll

Miért pont egy jobbikos képviselő nyújt be egy olyan törvényjavaslatot, amely összecseng a Fidesz politikai érdekeivel? Miért pont a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke adta ezt be, és hogyan szűkíti a Fidesz a bizottság mozgásterét?

Kérdésünkre Sas Zoltán a Jobbik képviselője azt mondta, akkor határozta el magát a törvénymódosítások, amikor szembesült azzal, hogy egyesületeken keresztül pártokhoz kerülhet pénz külföldről, akármilyen országból.

"De ne csak a mostani MMM-ügyre gondoljunk, hiszen keleti országok is igyekeznek Magyarországon befolyást szerezni. Ezt el kell zárni, a közéletnek befolyásmentesnek, átláthatónak kell lennie. A javaslatnak és az úgynevezett M.-Z. P.-ügynek nincs ok-okozati közvetlen kapcsolata egymással. Nem amiatt tettem ezt a javaslatot, de az ügy kapcsán konstatáltuk a joghézagot” – mondta lapunknak a Jobbik országgyűlési képviselője, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke.

Márki-Zay Péter bejelentése minket ugyanannyira meglepett, mint mindenki mást. Fontosnak tartjuk a kampányfinanszírozás átláthatóságát mind az ellenzék, mind a Fidesz esetében.” Kérdésünkre hozzátette: „A törvényjavaslatról természetesen nem volt egyeztetés a Fidesszel.” – mondta lapunknak Gyöngyösi Márton a Jobbik elnöke.

Cikkünkben kifejtjük azt is, hogy milyen politikai hatások alapján alakult át a Nemzetbiztonsági Bizottság összetétele az elmúlt években és hogyan ellenőrzi a kormány a bizottságot.

Nagyvárosokban bátrabbak a pedagógusok, a kisebb településeken azonban elakadhat a tiltakozáshullám, mondja Ruff Bálint kommunikációs és kampánytanácsadó, akit a friss belpolitikai történéseinek elemzésére kértünk. Beszélünk arról is, hogy van-e esélye a diákoknak politikusok nélkül. Miért beszél az elemző két és fél ellenzéki pártról? Mit akar Gyurcsány Ferenc az árnyékkormánnyal?

Mindenki máshogy csinálja

A szárnyaló energiaárak leszorítása állt a csütörtökön kezdődött kétnapos uniós csúcstalálkozó középpontjában. Miközben a vezetők a földgáz árának letöréséről tárgyaltak, addig a földgáz tőzsdei ára az augusztusi 350 euró/megawattóráról 150 euróra esett le. Az európai gáztározók szinte csordultig tele vannak.

Orbán egy másik, EU-csúcsot megelőző twitter üzenetében arról írt, hogy az orosz gázellátás megszakadása esetén Magyarországnak nem lenne alternatívája, illetve „ezt még senki nem tudta megmondani, hogy miként tudná pótolni a kieső energiát”.

Egy nevének mellőzését kérő tagállami szakértő lapunknak nyilatkozva ugyan elismerte, hogy az orosz gázszállítás teljes leállása valóban nehéz helyzet elé állítaná Közép-Európa tengeri kijárattal nem rendelkező országait, de ez szerinte nem jelentene megoldhatatlan problémát. A szakértő számításai szerint EU-szinten körülbelül 30 milliárd köbméter földgáz hiányozna a rendszerből, amiből 10 milliárd köbmétert az elegendő mennyiségű infrastruktúrán keresztül lehetne pótolni (Szlovákia például 70 százalékban már nem orosz földgázt használ), a fennmaradó 20 milliárd köbmétert pedig keresletcsökkentő intézkedésekkel és a gáztárolókból lehetne pótolni. „Még ha az orosz földgáz teljesen el is apadna, nem lenne gázkimaradás Európában” – vélekedett a Szabad Európának nyilatkozó tagállami szakértő.

A Politico értesülései szerint míg zajlott az energiakérdésekkel foglalkozó EU-csúcs, a magyar kormány váratlanul felmentette Baranyai Gábort,  brüsszeli EU-nagykövetség második emberét, akihez az energiaügyek is tartoztak. Baranyainak másfél órát adtak, hogy összecsomagoljon és elhagyja a nagykövetséget. A lap szerint rendkívül szokatlan, hogy egy kulcsfontosságú EU-s csúcs idején rúgjanak ki egy uniós nagykövetet.

A rezsiárak öt-tíz-tizenötszörös emelkedése csődbe viheti a háziorvosok felét, akik saját maguk fizetik a számláikat, másik felük pedig attól retteg, hogy az önkormányzat mikor mondja azt, hogy többet kell fizetni. Az alapellátást ugyanakkor biztosítani kell, és háziorvosból is nagy a hiány, nem lehet őket csak úgy lecserélni, ha esetleg nem akarnak egy magasabb összegbe belemenni.

„Minden kolléga fel van háborodva, és dobálózik a számokkal. Az elmúlt napokban indult el a folyamat. Hogy mi lesz, azt nem tudni. Az önkormányzatok nem tudják a végletekig fizetni a rezsit a praxisok helyett. Ha a központi finanszírozásban nem tesznek bele egy nagyobb összeget erre, akkor a praxisok jelentős része kilátástalan helyzetbe kerül” – mondta lapunknak az egyik háziorvos.

A hvg.hu írta meg, hogy Győr fideszes polgármestere szerint igenis jár neki a 35 éves jubileumi jutalom, de az 5,2 milliós összeget nem ő kérte magának, hanem a jegyző. Viszont, ha már jár, lemondani sem akar róla. A városban eközben megszorításokat vezetett be az önkormányzat. „Ha jár, akkor jár. Maga mit tenne? Adjam vissza, vagy vegyek mindenkinek 5 gombóc fagyit?” – válaszolta a győri a politikus a lapnak.

Kellemes napot kívánok!

Báthory Róbert

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése