Oldalak

2022. október 21., péntek

Pásztor szerint a „területünkön” 6-8 ezer migráns tartózkodik

 

Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség elnöke az Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodóval folytatott beszélgetést követően kijelentette, hogy pártja nyolc államtitkári posztot kap.

Mint mondta, a VMSZ minisztéri funkciót is kaphatott volna, de stratégiai elhatározásuk, hogy ésszerűbb több államtitkárral rendelkezni, mint egy miniszterrel.

(Hát persze, a miniszteri funkció némi felelősséggel is járhat, főleg ha bukik a kormány, az államtitkárok pedig semmit sem csinálnak, csak felveszik a csillagászati járandóságukat.)

Pásztor a migránskérdésre is kitért. Arra utalt, hogy Szerbia déli határán kerítést kellene építeni, valamint növelni a határt védő személyek számát. Ezzel egyet lehet érteni, de ugyanakkor felmerül a kérdés: a politikai kereskedelem során

miért nem győzte meg erről az általa „kedves Ácónak” becézett haverját?

Egyébként a VMSZ elnöke szerint „területünkön” 6-8 ezer migráns tartózkodik. Nem derült ki, mit tart Pásztor a „területének”: Szerbiát vagy Délvidéket?

Amúgy a portálunk által megkérdezett polgárok becslése szerint csak Szabadkán nagy valószínűség szerint 20-30 ezer illegális bevándorló található.

F. F.
(Alapinformáció: politika.rs, tanjug.rs, gradsubotica.co.rs, fotó: insajder.net)
https://delhir.info/2022/10/21/vucic-azt-mondta-egy-olyan-anyat-sem-ismer-aki-haboruba-kuldene-a-fiat-de/

Vučić azt mondta, „egy olyan anyát sem ismer, aki háborúba küldené a fiát” (De…)

Aleksandar Vučić szerb elnök tegnap esti zavaros monológja során, amelyet a Prva TV-n adott elő, egyebek között kiemelte, hogy számára a béke a legfontosabb.

Szerbia folyamatos fegyverkezését ezúttal is azzal magyarázta, hogy ily módon akarják elriasztani az esetleges ellenséget.

„Ismer-e olyan anyát, aki háborúba küldené a fiát? Én nem”, mondta a képmutató önkényuralkodó

(aki „megfeledkezett” arról, hogy a kilencvenes években propagandafőnökként – a társaival együtt – hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok százezreit hurcolják a véres balkáni frontokra. Köztük rengeteg délvidéki magyart is).

Hozzáfűzte: „Nekünk férfiaknak az ötödik-hatodik sör után könnyű erről beszélni. Az anyák viszont nem akarják koporsóban visszakapni fiaikat”.

(Hát, igen: az iszákos szájhős szerbeknek, mint amilyen ő is, nem nehéz vagdalózniuk.)

Vučić azt is mondta: bármikor visszavonulhatna, amivel az ország hattól kilenc hónapot nyerhetne, de ezt nem fejtette ki részletesebben.

Az biztos, hogy távozásával az ország nem hat-kilenc hónapot nyerne, hanem annál sokkal többet,

hiszen nála sötétebb politikai kreatúrát nehéz elképzelni.

Monológjából nem derült ki, bevezeti-e az Oroszország elleni szankciókat, de nem zárta ki ezt a lehetőséget. (Valószínűsíthető azonban, hogy ezt mégsem teszi meg, hiszen Szerbia amolyan orosz-kínai gyarmatra emlékeztet.)

Mondani sem kell, hogy ezúttal is kitért a Szerbia elleni 1999-es évi bombázásra. Szidta az akkori európai és amerikai vezetőket, akik szerinte kétezer ember halálért felelősek. (Nem derült ki, honnan szedte ezt a számot. Arról persze „megfeledkezett”, hogy a bombázást – a Human Rights Watch szervezet és az UNHCR adatai szerint – több ezer koszovói albán polgár szerbek általi meggyilkolása és mintegy nyolcszáz ezer albán civil elűzése, kitelepítése előzte meg.)

 

(fotó: TV Prva, cenzolovka.rs – régebbi kép)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése