Oldalak

2022. december 26., hétfő

Megalkuvó és álcivil szervezetek

Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (275.)


Már süllyed a hajónk, de még festik a korlátot.
Sándor György

November 12.
Válságban a VMTT (is)

VMTT tanácskozás (Fotó: Ótos András)

November 12-én, a Magyar Tudomány Ünnepének alkalmából – amit 1997 óta november 3-án ünnepelünk – tartotta meg hagyományos konferenciáját a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság (VMTT) a Tartományi Képviselőházban. A tanácskozás témája a „Kódex, társadalom és természet” volt.
A találkozó „kiemelt tanulmányai” az „új magyar Polgári Törvénykönyvvel” foglalkoztak. Az előadók – egy kivételével – magyarországi (budapesti, debreceni és a miskolci) egyetemi tanárok voltak.
A VMTT rendezvényén – mindössze 5 (öt) vajdasági kutató szólalt fel, az előadások közül azonban csak kettőnek a címét lehet a tudósításból azonosítani. Az egyik „a turizmusban alkalmazott válságmenedzsmentről külföldön és idehaza” címmel készült, a másik pedig „az önvezető autókról” szóló beszámoló volt.
A nem túlságosan izgalmasra sikeredett tanácskozás „a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza és Vajdaság Autonóm Tartomány Kormánya támogatásával került megszervezésre”.[1]
Sajtóinformációkból arra is következtetni lehet, hogy a konferencián több volt a magyarországi előadó, mint a vajdasági. Ebből az is látszik, hogy lassan elfogynak a vajdasági részvevők és csökken a Társaság tevékenysége iránti érdeklődés is.[2]

– A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság célja, hogy hozzájáruljon a vajdasági magyar nyelvű tudományosság fejlesztéséhez – írja egyebek mellett a Társaság „célkitűzéseiben”.[3]
Az 1997-ben alakult VMTT vezetősége időközben – úgy tűnik – elfelejtkezett a Társaság alapvető céljáról.
Nem lehet ugyan azt mondani, hogy az új magyar Polgári Törvénykönyv megvitatásának semmi köze a vajdasági magyar nyelvű tudományosság fejlesztéséhez, azt viszont igen, hogy ennél a témánál vannak sokkal fontosabbak, időszerűbbek, amelyekkel a társaságnak foglalkoznia kellett volna, csak éppen valamilyen oknál fogva – a korábbi évekkel ellentétben – nem teszi.
Az időközben (2006. február 5-én) elhunyt Ribár Béla akadémikus elnökletével a Társaság olyan témákkal is foglalkozott, mint a magyar tannyelvű oktatás helyzete, kulcskérdései és távlatai a Vajdaságban, a vajdasági magyarság autonómiája, az 1944/45-ben Délvidéken lezajlott magyarellenes vérengzések, a vagyon-visszaszármaztatás a rendszerváltó országokban,[4] stb.

A VMTT valamilyen oknál fogva már huzamosabb ideje kerüli a vajdasági magyar közösség időszerűrű kérdéseinek tudományos (tematikus) megvitatását és az ezekkel kapcsolatos állásfoglalást.[5]
A honlapján csak a 2020. évi tanácskozásról lehet találni információt, amikor a „koronavírus-járvány és a társadalmi hatásai”[6] volt a téma. Ez nem csak arra utal, hogy a nem működik/újul, de arra is, hogy a szervezet működésével valami nincsen rendben. Azt sem tudni, hogy utoljára mikor volt tisztújítás a VMTT-ben. Mennyi tagja van egyáltalán? Mennyibe került és milyen konkrét hozadéka van/lett a tanácskozásnak a vajdasági magyar nyelvű tudományosság fejlesztése és a közösség helyzetének javítása vonatkozásában?
A Társaságnak dinamikus, tevékeny vezetőségre lenne szüksége és vissza kellene térni az eredeti, alapítói célkitűzésekhez. Felül kell vizsgálni azt is, hogy az évi egy (tudománynapi) alkalommal tartott tanácskozás témáinak a meghatározása összhangban van-e a magyar közösség elvárásaival.


November 26.
A VMJE – VMSZ fiókszervezet

VMJE konferencia Palicson  (Fotó: Molnár Edvárd)

A palicsi Magyar Művelődési Központban tartotta meg jogászkonferenciáját a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE), amelyen előadások hangzottak el szerbiai és magyaroszági előadótól, az Okiratok és okmányok érvényessége Magyarországon, illetve Szerbiában témára.[7]
– Évente két tanácskozást szervez a VMJE olyan témákban, amelyek épp aktuálisak. Szeretnénk gyakorlati módon megtárgyalni azokat a problémákat, amelyekkel a jogászok nap mint nap találkoznak – mondta Nyilas Mihály, az Egylet elnöke, a Szerbiai Igazságügyi Minisztérium államtitkára, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) Elnökségének tagja, az „az őszi konferencia” megnyitóján.[8] 

A 2016. március 29-én létrejött VMJE – az Alapító okirat szerint – „a jogtudomány és a jogászság hagyományának Vajdaság AT területén történő megtartása és előmozdítása céljából alakul, különös tekintettel a magyar nemzeti kisebbség jogállására”. [9]
Nyilas Mihály[10] a VMJE elnökének választásakor a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási közigazgatási és nemzeti kisebbségi – közösségi tikár volt, jelenleg a szerb kormány igazságügyi minisztériumának államtitkára, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) Elnökségének tagja. A szervezet tikára Szakállas Zsolt,[11] aki a 2020. évi választásokon a VMSZ jelöltje volt, majd e párt által Nyilas tartományi tisztségeibe lépett.
Mindkettejük esetében felvetődik az összeférhetetleneség kérdése: Egyrészt a vezető párttisztség, másrészt pedig az államparátusi beosztás miatt.

Definicója szerint, „a civil szervezet olyan társadalmi szervezet, amely nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés”.[12] Nevezik ezeket egyszerűen nem kormányzati szervezeteknek, önkéntes vagy nonprofit szervezeteknek is.
Milyen „nemkormányzati egyesület”[13] az, amelyiknek egy államtitkár és egy tartományi titkár a vezetője?
Amelyiknek Nágel János, a VMSZ Képviselőcsoportjának frakcióvezetője a szabadkai Városi Képviselő testületben a VMJE Felügyelőbizottság elnöke?[14] Milyen jogászok azok, akik még a saját egyesületüknek az alapszabályát sem tartják tiszteletben?
A Véemeszes tagságú vezetősége miatt az Egylet képtelen a kisebbségi jogérvényesítés feladatának az ellátására és ilyen célt nem is tűzött ki. A VMSZ fiókszervezetének is lehet
nevezni. A vezetőségének le kell mondani! 

***

A magyar álcivil-határozó szerint, „az álcivil olyan személy vagy szervezet, amely látszólag társadalmi ügyekre szakosodott igazi civilként viselkedik, csak éppen a kormány (vagy a párt – B.A.) működteti azért, hogy független palástban propagálja a kormány (illetve a párt – B.A.) nézeteit”.[14]
A VMSZ befészkelte magát a civil szervezetekbe, csakúgy, mint a tudományba, az egyetemre, a sajtóba és számos művelődési egyesület vezetőségébe is. Nem csoda, hogy a közéletből egyre jobban hiányoznak a nemzeti kisebbségi jogok érvényesüléséért kiálló/küzdő magyar civil szervezetek. Annál is inkább, mivel sem Szerbiában, de a soknemzetiségű tartományban sincsen nemzeti kisebbségi kutatóintézet, amely nyomon követné a nemzeti közösségek helyzetének alakulását, jogainak érvényesülést.

Vajdaságban nem csak, hogy eluralkodott az egypártrendszer, de Pásztor Pista, a Véemesz elnöke ellehetetleníti a magyar intézmények (Magyar Nemzeti Tanács, Magyar Szó Kft., Újvidéki Rádió) és a nemkormányzati szervezetek működését is a pártkatonák által.
A VMTT és a VMJE lehetne a vajdasági magyar közösség két fontos érdekvédelmi civil szervezete, de sajnos egyik sem az.
Ezeken az állapotokon mihamarabb változtatni kell! Mindannyiunk érdekében.

BOZÓKI Antal

__________
[1] Tóth D. Lívia: Tapasztalatokkal jövőbe nézni. Magyar Szó, 2022. november 14.1. és 5., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/5083/kozelet/275551/Tapasztalatokkal-j%C3%B6v%C5%91be-n%C3%A9zni.htm, 2022. november 12. 17:47 >> 2022. november 13. 21:01, és Pannon RTV/Pethő Attila/Bognár Róbert: Az új magyar Polgári Törvénykönyv gyakorlati alkalmazásáról. https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/az-uj-magyar-polgari-torvenykonyv-gyakorlati-alkalmazasarol, 2022.11.12 12:44 és 15:54
[2] Lásd A VMSZ befészkeli magát a tudományba (is), a SEMMI VÁLTOZÁS, a Szóvá teszem c. írásaimat a VMTT oldalon: http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMTT
[3] Vajdasági Magyar Tudományos Társaság. Célkitűzések. http://www.vmtt.org.rs/
[4] Vajdasági Magyar Tudományos Társaság. http://www.vmtt.org.rs/kiadvany.html
Lásd még a „Meddig jutottunk?” c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/2019/07/meddig-jutottunk.html, 2019. július 12.
[5] Lásd még a VMTT http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/VMTT oldalon közölt írásokat.
[6] Magyar Tudomány Napja a Délvidéken – 2020. http://www.vmtt.org.rs/MTN2020.html
[7] vas: Okiratokról, honosításról, érvényesítésről. https://www.magyarszo.rs/hu/5095/kozelet_belfold/276465/Okiratokr%C3%B3l-honos%C3%ADt%C3%A1sr%C3%B3l-%C3%A9rv%C3%A9nyes%C3%ADt%C3%A9sr%C5%91l-Palics-konferencia.htm, 2022. november 28. 11:38
[8] Uo.
[9] Alapító okirat. https://www.vmje.rs/aboutlist.php?tekst_id=2
[10] Elnökség. https://www.vmje.rs/aboutlist.php?tekst_id=10
[11] Uo.
[12] Civil szervezet. https://hu.wikipedia.org/wiki/Civil_szervezet
[13] A Vajdasági Magyar Jogász Egylet Alapszabályát egységes szerkezetben foglalt szöveg. 1. szakasz. https://www.vmje.rs/aboutlist.php?tekst_id=3

[14] Uo. és Képviselőcsoportok. Vajdasági Magyar Szövetség Képviselőcsoport. http://subotica.rs/index/page/id/8042/lg/hu
[15] Magyar álcivil-határozó. https://index.hu/belfold/2017/12/05/alcivil_szervezetek_civil_szervezetek_cof_bekemenet_migraciokutato_alapjogokert_kozpont/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése