Oldalak

2022. december 22., csütörtök

Nem veszik vissza a kirúgott tanárokat

Az idei utolsó előtti tanítási napon, karácsony előtt néhány nappal rúgtak ki egy pécsi tanárt a pécsi művészeti gimnáziumból. Indoklás nem volt. Sem a döntés már írásban is megkapott változatában, sem a rövid megbeszélésen nem neveztek meg konkrét okot, hogy miért nem folytathatja a munkát a pedagógus a művészetiben.

A drámajátékot és színészi mesterséget tanító Tölgyfa Gergely szerint most ugyan nem hangzott el indok, de természetesen tisztában van elküldése okával. Ő volt ugyanis az utóbbi évek egyik legnagyobb pécsi tüntetésének egyik főszereplője.

A kedden kirúgott pedagógus öt társával együtt polgári engedetlenségben vesz részt december 5. óta. Az esetet követően Tölgyfa Gergely több kollégája, köztük az intézmény igazgatóhelyettese Facebook-közleményben bejelentette: a kirúgás ellenére határozatlan ideig folytatják a polgári engedetlenséget, és egyenlő bánásmódot kérnek.

Stop polgáriengedetlenség!

Az állami szerveknek „nincs mérlegelési lehetőségük”, ki kell rúgni a polgáriengedetlenségben résztvevő tanárokat. Orbán Viktor az MTA állásfoglalásával kapcsolatban – amelyben Novák Katalint felkérik, hogy lépjen fel az elbocsátott tiltakozó tanárok visszavételéért – azt mondta: az Akadémia „még soha nem szólított fel nyílt törvénysértésre”.

Arra a kérdésre, hogy mit tart a magyar oktatás két legfontosabb problémájának, azt mondta: a mindennapos testnevelés és a hittanoktatás bevezetése volt számára a két kérdés, ebben pedig már hozott döntést is, minden továbbit rábízna a szakemberekre.

„Alkotmányos szokásainkra” hivatkozva tartotta meg személyesen Orbán Viktor az év utolsó Kormányinfóját. A miniszterelnök egy rövid országértékelővel kezdte. Mint fogalmazott, a rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve, az egész kontinens egy új korszakba, a veszélyek korszakába lépett.

Az ország így is rendkívüli teljesítményt nyújtott szerinte. Például egyből az áprilisi választásokon, amely szabadságharc is volt, mert „a nemzetközi szereplők olyan súllyal vettek részt a választásban, mint korábban sohasem”, hárommilliárd forintnyi dollár állt szemben hárommillió szavazóval.

Antibiotikum hiány

A magyar illetékesek nem beszélnek róla, de Magyarországot is érinti az egész Európára kiterjedő antibiotikum-hiány. Múlt héten az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arról adott ki tájékoztatást, hogy a 27 uniós országból 25-ben jelentettek antibiotikum-hiányt, de hasonló hírek érkeztek az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból is. Az egyes országokból származó adatok szerint egyebek mellett hiány van egyes penicillin készítményekből, amoxicillinből és egyes cephalosporin származékokból is. Ezek olyan készítmények melyeket széles körben használnak számos betegség kezelésére, a fülgyulladástól kezdve a torokgyulladáson át a tüdőgyulladásig. A hiány különösen érinti a gyerekeknek kifejlesztett szirupos kiszereléseket.

A hivatalos magyar szervek elhárították az ezzel kapcsolatos kérdéseinket de a Szabad Európának nyilatkozó magyar orvosok is hasonló tapasztalatokról számoltak be: bizonyos antibiotikumok egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig kaphatók a gyógyszertárakban. Hivatalos tájékoztatást a hiányról ők sem kaptak, betegektől illetve gyógyszerészektől származó információkra hagyatkoznak, amikor arról döntenek milyen antibiotikumot írnak fel a betegeknek.
A hiánycikknek számító antibiotikumok egy része kiváltható más hatóanyaggal, ám ezek sokszor nem olyan hatékonyak az adott fertőzésre.
 
Zelenszkij Washingtonban

Volodimir Zelenszkij első külföldi útja az orosz invázió kezdete óta az Egyesült Államokba vezet, ahol Joe Biden amerikai elnökkel találkozik, és felszólal a törvényhozásban. Diplomáciai források szerint az amerikai elnök nem próbálja győzködni ukrán hivatali partnerét arról, hogy kezdjen béketárgyalásokat az orosz vezetéssel.

Az amerikai szenátus olyan finanszírozási törvényjavaslatot terjesztett elő, amely 44,9 milliárd dolláros gyorssegélyt tartalmaz Ukrajnának és több NATO-szövetségesnek. Ebből újabb fegyvereket és felszereléseket szállítanának, kiképzést, illetve logisztikai és hírszerzési támogatást biztosítanának.
A Világbank kedden újabb finanszírozási csomagot hagyott jóvá Ukrajna számára 610 millió dollár értékben.

Eközben Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott Pekingben.Tájékoztatása szerint az ukrajnai háborúról is egyeztettek, illetve a két ország stratégiai partnerségéről. „Hasznos tárgyalásokat folytattunk” – húzta alá a volt orosz államfő.
 
Ez is érdekelheti:

Hosszú évek óta nem volt olyan negatív a magyarok jövőképe, mint most: a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-felmérés szerint december közepén már kétharmados többség érezte úgy, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok. A tavasszal, amikor pedig már folyt az oroszok által kirobbantott ukrajnai háború, még azok voltak 51 százalékos többségben, akik jónak érezték az irányt, amint az az alábbi ábrából is kiolvasható.

A Válaszonlineon elemzést olvashatnak az újabb ellenzéki törésvonalakról. A DK kudarcnak tarja az előválasztást, a 2024-es önkormányzati és EP-voksolás jelöltállítási folyamatát pártközi alkukkal tudná le. A siker feltétele – szerintük – a másik két ellenzéki „kristályosodási pont”, a Momentum és Karácsony Gergely szisztematikus gyengítése. Utóbbi ellen végül aligha fogják bevetni Dobrev Klárát a főpolgármesteri címért folytatott belharcban (legfeljebb mást), a többi ellenzéki párthoz tartozó helyi erős emberek átcsábítását viszont központi projektként kezelik Gyurcsány Ferencéknél. A Donáth Anna arcával kampányoló lilák önvédelmi reflexei kezdenek beindulni – erről szól a legutóbbi XI. kerületi csattanás is.

Kitartást a karácsonyi készülődéshez!

Benyó Rita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése