Oldalak

2022. december 22., csütörtök

(Megint) Véemeszes káder a Magyar Szó Kft. élén

Emanuele Giaufret: „Független sajtóra és a  véleménynyilvánítás szabadságára várunk”!


Már süllyed a hajónk, de még festik a korlátot.
Sándor György 


Erdődi Edvina, a Magyar Szó Kft. megbízott igazgatója
(Fotó: Dávid Csilla)

A Hajnal Jenő vezette Magyar Nemzeti Tanács (MNT) a 35. „búcsúülésén”[1] (2022. november 9-én) jóváhagyta Ökrész Rozália eddigi igazgató lemondását, és Erdődi Edvina kinevezését a Magyar Szó Lapkiadó Kft. új megbízott igazgatói posztjára, aki a vállalat igazgatóhelyettesi posztját töltötte be, valamint a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke volt.[2]
Az MNT közli az információt is, miszerint „a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete (TJGYT) – 2022. október 31-i ülésén, november 3-i hatállyal elfogadta Ökrész Rozália igazgatónő lemondását, és kinevezte Erdődi Edvina újvidéki lakost, mesterjogászt a Magyar Szó megbízott igazgatójává”.[3] Utóbb kiderült, hogy ez az MNT hatáskörébe tartozik.
Ökrész lemondásának további érdekessége, hogy távozásának az indoklását nem találni sem a vállalat TJGYT néven ismert igazgató-bizottsága ülésével kapcsolatosan, de az MNT hivatalos honlapján[4] sem.

Ökrész Rozália 2012-ben (szeptember 27-én – B.A.)[5] került a Magyar Szó élére.
– Az ő ideje alatt távolították el vagy mondtak fel önként azok a munkavállalók, akik nem értettek egyet a lap szerkesztéspolitikájával, amely Varjú Márta főszerkesztői posztra történő érkezésével (a Magyar Nemzeti Tanács 2011. június 23-ai ülésén – B.A.)[6] abban merült ki, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségről (VMSZ) egyetlen kritikai hang se jelenhet meg, a párt politikusaival hímes tojásként bántak és bánnak a magukat újságírónak tartó személyek – írta az SZMSZ internetes portál annak kapcsán, hogy Ökrész 2020. december 1-jével a VMSZ köztársasági képviselője lett[7].
Az „okleveles közgazdász” Ökrész (1957) életrajzát – valamilyen oknál fogva – nem találni sem a VMSZ,[8] de a szerb parlament hivatalos honlapján sem,[9] ami enyhén szólva furcsa.
A vállalat igazgatói posztára a „tartományi közigazgatásból”[10] került, ahol Pásztor István is dolgozott. Ismereteim szerint, korábban köze nem volt az újságíráshoz, de a nyomdászathoz sem.[11]

Varjú és Ökrész vezetése alatt történt meg az az „átszervezésnek csúfolt akció”,[12] ami alatt szerkesztőket váltottak le,[13] „kiváló újságírók kerültek az utcára”,[14] vagy maguk hagyták ott a szerkesztőséget, amely úgyszólván „megtizedelődött”.[15]
A tíz év alatt a laptól önként vagy kényszerből távozott többek között Bajtai Kornél, Fehér Rózsa, Kókai Péter, Kontra Ferenc,
[16] Magyar (szül. Sztojánovity) Lívia, Mihájlovits Klára, Pressburger Csaba, Szecsei Szabolcs, Szögi Csaba, Tőke János, Tómó Margaréta, Vígi Zoltán, Vígi Zsoldos Zsaklina…[17]
A VRTV Hangadó szerda nevű politikai magazinjának 2022. december 21-ei műsorából[18] tudtuk csak meg, hogy Léphaft Pál közismert karikaturista, újságíró is „szétszedte a babaruhát
a volt kedves szerkesztőségével” (a Magyar Szóval – B.A.), mivel „előfordult néhányszor”, hogy nem közölték az általa „nem túlzottnak vett szurkálódást” tartalmazó „bárány-farkas rajzot a lapban”, mert „azt mondták, hogy a farkas biztos az államelnök, a bárányt meg bizonyára tereli valaki”.
A volt igazgatóhoz kapcsolódik a Magyar Nemzeti Tanács 2017. február 23-ai ülésén elhangzott kijelentés is, miszerint „a lapban közölt írások azt igyekeztek bemutatni, hogy a már szinte divattá váló elköltözés helyett, sokan itthon keresnek és találnak megoldást családjuk boldogulására”.[19]
Köztársasági képviselőként is számos bírálat érte, mivel tisztsége összeegyeztethetetlen volt az a képviselőséggel. Arról felszólalásáról vált ismertté, amikor „a saját fia bérének rendezése okán szólalt fel a parlamentben”.[20]

Erdődi Edvina (Zenta, 1988)[21] 2011 óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja és aktív a civil szférában, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ alelnökeként számos ifjúsági képzés, bál és egyéb megmozdulás szervezője, az Ifjúsági Etno Tábor főszervezője, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet tagjaként a jogászkonferenciák egyik szervezője – írja egyebek mellett a
hivatalos életrajzában.[22]
2017-ben Deli Andor Véemeszes-Fideszes európai parlamenti képviselőnél volt gyakornok,[23] majd „Pásztorékkal készített »felnyaló« interjúkat”.[24]

2018. december 18-án a Véemeszes Magyar Összefogás listájáról az MNT alelnökének választották.[25] Annak ellenére, hogy a vitában az ellenzék részéről elhangzott, „fiatal életkora miatt erre talán nem a legalkalmasabb személy”.[26] A testület ülésein nem lehetett hallani tőle emlékezetes felszólalást.
Erdődi közben nem csak a VMSZ Elnökségének a tagja lett[27] (a VMSZ olyan elnökségi tagot választhat, amilyent csak akar), de a Magyar Szó Kft. megbízott igazgatója is,[28] a nélkül, hogy korábbi tevékenységével rászolgált volna az utóbbi pozícióra, mivel mégiscsak a magyar közösség egyik legfontosabb intézményről van szó.

Az előző összetételű MNT utolsó (2022. november 9-ei) ülésén Jerasz Anikó, a Végrehajtó Bizottság akkori elnöke kiemelte, hogy „Ökrész és Erdődi neve szinte egybeforrt”.[29]
– Edvina fiatalos lendülettel viszi majd tovább a vállalatot, akit Hajnal Jenő csak dicsérő szavakkal illetett, és kiemelte, fontosságát, valamint biztosította Edvinát arról, hogy az MNT az új összetételében is segíteni fogja a munkáját, amire szüksége lesz, hiszen egy nehéz időszakban veszi át a vállalat vezetését – tette hozzá.[30]
Újságírói kérdésre, miszerint nem látja-e problematikusnak, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (Elnökségi – B.A.) tagjaként lett a közszolgálati lap vezetője, Erdődi Edvina ezt válaszolta: „Az, hogy ez egyáltalán kérdésként is kizárólagosságot jelentene, nem merül fel bennem”.[31]
Annak, hogy „Erdődi érkezésével esetleg megszűnne az egyoldalú tájékoztatás és a lap nem a VMSZ pártközlönye lenne, szinte minimális az esélye” – kommentálta Erdődi kinevezését a Szabad Magyar Szó.[32]
A tervek kapcsán Erdődi elmondta, „a már megkezdett beruházások megvalósítása a célja. Azzal, hogy kiköltözik a nyomda, sok hely felszabadul, így a székházba iskoláskor előtti intézmény kerül, sajtó- és nyomdamúzeum, konferenciaterem és kulturális tér kerül kialakításra”[33] (??).
Ismereteim szerint, a Magyar Szó Kft-nek, de a valamikori Forum lapkiadó, nyomdaipari vállalatnak sem volt ilyen fiatal, gazdasági ügyekben sem eléggé tapasztalt vezetője.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), a november 10-ei közleményében, „a legerélyesebben elítélte”[34] a leköszönő MNT döntését, hogy „a közpénzekből fenntartott egyetlen napilap (pontosabban a Magyar Szó Kft. – B.A.) élére […] Erdődi Edvinát, a MNT alelnökét és a VMSZ elnökségi tagját, ügyvezető igazgatónak nevezzék ki”. A VMDK szerint ez „a leköszönő MNT szégyenteljes hagyatéka”.[35]
– Hajnal Jenő, az MNT leköszönő elnöke ezzel egy újabb szégyenfoltot tett arra a nyolcéves munkára, ami az ő irányítása alatt folyt a nemzeti tanács berkeiben. Dicstelen korszak az, ahol elhallgatják november 25-ikének és december 1-jének elfogadását, ahol elbukják a kisebbségi akcióterv végrehajtását, ahol beletörődnek a nyelvhasználati jogaink csorbításába, színházi előadásokat és színészeket tiltanak le, médiumokat cenzúráznak, oktatási intézményeket zilálnak szét pártkáderek kinevezésével.
A VMDK-ban úgy gondoljuk, hogy ilyen szégyenteljes pártkádertobzódás, mint az, ami most a Magyar Szó-ban van, sehol a demokratikus keretekben működő társadalmakban nem létezik! Még a koalíciós partnerük, a kriptoradikális Szerb Haladó Párt (SNS) is elbújhat mellettük! – írja a VMDK közleményében.[36]
A most már egyetlen  magyar ellenzéki párt azonnali lemondásra szólította fel A Magyar Szó TJGYT tagságáról Fremond Árpádot – aki időközben lemondott a VMSZ alelnöki tisztségéről és a köztársasági parlamenti képviselői mandátumáról – és Erdődi Edvinát is, „aki pökhendi módon nyilatkozva a sajtónak, semmilyen szégyenérzetet nem mutatott nyilvánvaló összeférhetetlenségére, a pártban betöltött tisztsége, és az újonnan vállalt kinevezése között!”[37]

Nyilvánvaló Pásztor Pista, Véemeszes pártvezér folyamatos, többnyire sikeres törekvése, hogy a magyar intézmények élére megbízható, szófogadó kádereket nevezzen/neveztessen ki. Ezt a VMSZ-ben és az MNT-ben „közösségépítésnek nevezik”.
Ezzel azonban ellehetetleníti(k) nem csak az intézmények önállóságát és normális működését, de azt is, hogy vezető beosztásba olyan tekintélyes szakemberek kerüljenek, akik a munkájuk során eredményeket mutattak fel, akik biztosítanák a fejlődést, és akik a közösség bizalmát élvezik.
Az intézmények pártkáderekkel való feltöltése és általuk irányít(tat)ása elfogadhatatlan és
káros!

Az MNT „alapította” sajtó a pásztorvilág építésének az egyik tartópillére. A Magyar Szó Kft. esetében pártelnökségi tagot kinevezni egy lapkiadó vállalat élére egyenesen a rossz emlékű szovjet agitprop világot idézi. A közszolgálatúság megszűntését és az egyetlen magyar nyelvű napilapunknak egy párt szolgálatába állítást, a közösségtől pedig a tárgyilagos tájékoztatásra való jog megvonását is jelenti.
Emanuele Giaufret, az EU szerbiai küldöttségének vezetője  „
Az EU a joguralomért” elnevezésű projektum december 20-ai belgrádi bemutatása alkalmával egyebek mellett kijelentette: „Független sajtóra és a szabad véleménynyilvánításra várunk”! [38] Meddig még?

BOZÓKI Antal

__________
[1] Németh Ernő: Megtartotta búcsúülését az MNT régi összetétele.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28035/Megtartotta-bucsuuleset-az-MNT-regi-osszetetele.html, 2022. november 9. 11:25
[2] Ülésezett a Magyar Nemzeti Tanács. 35. rendes ülését tartotta a Magyar Nemzeti Tanács. https://www.mnt.org.rs/ulesezett-magyar-nemzeti-tanacs-0
[3] Uo.
[4] Az MNT Hivatalos Honlapja. https://www.mnt.org.rs/
[5] P.E., dió: Varjú Márta a Magyar Szó főszerkesztője. Magyar Szó, 2012. szeptember 28. 1. és 4.
[6] PESEVSZKI Evelyn: „A Duna sem mossa le a Magyar Nemzeti Tanácsról”. https://www.magyarszo.rs/hu/2011_06_23/kozelet/40101/%E2%80%9EA-Duna-sem-mossa-le-a-Magyar-Nemzeti-Tan%C3%A1csr%C3%B3l%E2%80%9D.htm, 2011. június 23. 23:48
[7] Köztársasági képviselő lett a Magyar Szó igazgatója https://szmsz.press/2020/12/01/koztarsasagi-kepviselo-lett-a-magyar-szo-igazgatoja/, 2020. december 1. 18:49
[8] Ökrész Rozália. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/szemely/okresz-rozalia-0
[9] Rozália Ökrész. http://www.parlament.gov.rs/ROZALIJA_EKRES.1167.891.html
[10] Lásd az 5-ös alatti írást.
[11] Lásd még: Ökrész Rozália saját fia bérének rendezése okán szólalt fel a parlamentben https://delhir.info/2022/02/03/okresz-rozalia-sajat-fia-berenek-rendezese-okan-szolalt-fel-a-parlamentben/ és az Ezer eurós fizetéssel alkalmazták Ökrész Rozália politikus fiát.
https://delhir.info/2021/12/07/ezer-euros-fizetessel-alkalmaztak-okresz-rozalia-politikus-fiat/
[12] November 3-tól már nem Ökrész Rozália a Magyar Szó igazgatója. https://szmsz.press/2022/11/01/november-3-tol-mar-nem-okresz-rozalia-a-magyar-szo-igazgatoja/, 2022. november 1. 8:17
[13] MTTK: Közlemény Kontra Ferenc leváltása kapcsán.
http://www.magister.uns.ac.rs/index.php/hu/1114-kozlemeny-kontra-ferenc-levaltasa-kapcsan és http://bozokiantal.blogspot.com/2015/10/mttk-kozlemeny-kontra-ferenc-levaltasa.html?m=0, 2015. október 21. ; Október 23. – Médiaforradalom? - Magyar Szó helyett Szabad Magyar Szó
https://becejski-mozaik.co.rs/kolumne/okom-kamere/item/7284-oktober-23-mediaforradalom-magyar-szo-helyett-szabad-magyar-szo; Botrányoktól hangos a vajdasági magyar média!
https://hetnap.rs/cikk/Botranyoktol-hangos-a-vajdasagi-magyar-media-20931.html, 2015. október 29.
[14] Németh Zoltán: Magyar Szó magyar szellemiségben. https://www.magyarszo.rs/hu/4179/kozelet_media/212996/Magyar-Sz%C3%B3-magyar-szellemis%C3%A9gben.htm, 2019. december 25. 15:39
[15] Uo.
[16] Lásd a 13-as alatti írást.
[17] Lásd a 12-es alatti írást.
[18] Hangadó Szerda – 2022. december 21. https://media.rtv.rs/hu/hangado/79476,1:13:40-
[19] A Magyar Szó igazgatója szerint a délvidéki magyarok "divatból" vándorolnak el. http://regi.delhir.info/index.php/cimlap/friss-hireink/62136-2017-02-25-11-43-10, 2017. február 25. 13:37, és a 12-es alatti írás.
[20] Ökrész Rozália saját fia bérének rendezése okán szólalt fel a parlamentben. https://delhir.info/2022/02/03/okresz-rozalia-sajat-fia-berenek-rendezese-okan-szolalt-fel-a-parlamentben/, 2022. február 3
[21] Erdődi Edvina. https://www.mnt.org.rs/tagjaink/erdodi-edvina
[22] Uo.
[23] Erdődi Edvina gyakornoki beszámolója. http://www.vmsz.org.rs/blog/erdodi-edvina-gyakornoki-beszamoloja Bővebben lásd a Káderképzés – VMSZ módra c. írásom. http://bozokiantal.blogspot.com/2020/03/kaderkepzes-vmsz-modra.html, 2020. március 8. 19:37
[24] Nemrég még Pásztorékkal készített “felnyaló” interjúkat, most pedig az MNT alelnöke lett. http://delhir.info/2018/12/11/nemreg-meg-pasztorekkal-keszitett-felnyalo-interjukat-most-meg-az-mnt-alelnoke-lett/ Bővebben lásd a Mit tett a közösségért? c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/2019/03/mit-tett-kozossegert.html, 2019. március 18.10:24
[25] Németh Ernő: Megválasztották az MNT alelnökét és a végrehajtó bizottság tagjait.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/23118/Megvalasztottak-az-MNT-alelnoket-es-a-vegrehajto-bizottsag-tagjait.html, 2018. december 10. [15:55]
[26] Uo.
[27] VMSZ Elnökség. https://www.vmsz.org.rs/rolunk/elnokseg
[28] P.E.: Erdődi Edvina a Magyar Szó megbízott igazgatója. https://www.magyarszo.rs/hu/5080/kozelet/275358/Erd%C5%91di-Edvina-a-Magyar-Sz%C3%B3-Lapkiad%C3%B3-Kft-megb%C3%ADzott-igazgat%C3%B3ja-magyar-sz%C3%B3-Erd%C5%91di-Edvina.htm, 2022. november 9. 10:28 >> 2022. november 9. 23:28
[29] Tómó Margaréta: „Mint bólogató kutyák az autóban”. https://szmsz.press/2022/11/09/mint-bologato-kutyak-az-autoban/, 2022. november 9. 12:45
[30] Uo.
[31] Uo.
[32] November 3-tól már nem Ökrész Rozália a Magyar Szó igazgatója.
https://szmsz.press/2022/11/01/november-3-tol-mar-nem-okresz-rozalia-a-magyar-szo-igazgatoja/, 2022-11-01 8:17
[33]
Lásd a 29-es alatti írást.

[34] (VMDK) Pártkáder helyett, pártkáder a Magyar Szó élén. https://www.vmdk.org.rs/a-lekoszono-mnt-szegyenteljes-hagyateka/, 2022. november 10.
Lásd még: Ismét egy VMSZ-es csinovnyikot ültettek a Magyar Szó élére.
https://delhir.info/2022/11/09/ismet-egy-vmsz-es-csinovnyikot-ultettek-a-magyar-szo-elere/, 2022-november 9.
[35] Uo.
[36] Uo.
[37] Uo.
[38] D.D.: Očekujemo nezavisne medije i slobodu izražavanja [Független sajtóra és a szabad véleménynyilvánításra várunk]. Danas, 2022. december 21. 6.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése