Oldalak

2023. január 12., csütörtök

Szerződésbontás

A VMSZ (újabb) politikai baklövése

A limáni emlékmű talapzata (Fotó: 021.rs)

Az Október 23. Antifasiszta Front (AF23X) nevű szervezet 2022. december 19-én arra figyelmeztetett, hogy az 1944/45-ös újvidéki „emlékmű állítási kérelemhez mellékelt »ártatlan áldozatok« listáján öt újabb személyről derült ki, hogy háborús bűnös: Daniel Petar, Krković Mirko, Lederer Petar, Lőrik Antal és Rabik Antun”.[1]
Az AF23X közleménye kiemeli, a történészek megállapították, az említett személyek közreműködtek ártatlan civilek kifosztásában, bántalmazásában és meggyilkolásában, ezzel háborús bűnöket követtek el, amelyek miatt Daniel Petart hivatalosan is halálra ítélték.[2]
Ugyanez a szervezet négy nappal később közölte, újabb nyolc személyről derült ki, hogy háborús bűnös.
Az antifasiszta szervezet rámutatott, hogy a listán egy péterváradi és egy kamenicai rendőrügynök neve is szerepel: Ante Bošnjakot a szerémi katonai körzet hadbírósága ítélte halálra Szávaszentdemeteren 1944-ben, Ivan Zebićet pedig háborús bűnök elkövetése miatt lőtték le Vajdaság 1944-ben történt felszabadulását követően.
– Mindkettőjük neve megtalálható a háborús bűnösök listáján is, amelyet az a bizottság állított össze, amely a Vajdaság megszállói és azok segítői által elkövetett háborús bűnöket vizsgálta ki – írja az 
AF23X.
A közleményben hozzáteszik, hogy rajtuk kívül a listán Stipe Alilović, Paje Đureković, Gašpar Vicković, Matija Vicković, Petar Vicković/Visković és Franje Vicković háborús bűnösök nevei is megtalálhatók.[3]

A 021.rs. december 28-án közölte, hogy Újvidék városa felbontotta a szerződést azzal a vállalkozóval, akinek az „1944/45 ártatlan áldozatai” nevű, vitatott emlékművet kellett volna felállítania.
Mint azt Igor Crnobarac újvidéki alpolgármester elmondta, a kölcsönös szerződésbontás iránti kérelmet maga a kivitelező nyújtotta be az emlékmű felállításának határidején, december 26-án.
– A vállalkozó szerződésbontást kért, mert az állandó fennakadások miatt nem tudja befejezni a munkát, veszélyeztetve érzi magát az építkezést és dolgozóinak biztonságát, így a szerződést felbontották – mondta Crnobarac.
Kiemelte ugyanakkor, hogy a város nem mond le az emlékmű felállításáról, de senki sem sejthette, hogy leállnak a munkálatok, ezért az emlékműre szánt összeggel jövőre (2023-ban – B.A.) újabb közbeszerzést indít majd a város.[4] 

Az újvidéki ellenzéki pártok egy része, és az antifasiszta civil szervezetek is üdvözölték a döntést, mely szerint az önkormányzat felbontotta a szerződést azzal a vállalkozóval, aki az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére tervezett emlékművet építette volna meg.
December 29-én felszólították a városvezetést, hogy vonja vissza az emlékműállításra vonatkozó határozatot, mert ha hatalomváltásra kerül sor, ez az emlékmű lesz elsőként napirenden.[5]
Janko Veselinović parlamenti képviselő, a Pokret za preokret [Mozgalom a változásért] vezetője azt is követeli, hogy még az emlékmű talapzatát is tüntessék el, mert „ez a maradéka a Vajdasági Magyar Szövetség fasizmus revíziójára tett próbálkozásának”. [6]
– A Vajdasági Szociáldemokrata Liga meggyőződése szerint a vitatott, a Liga által többször is megkérdőjelezett újvidéki emlékmű kivitelezőjével történt szerződésfelbontás csak a jéghegy csúcsa.
A háborús bűnösök rehabilitációjának ezen kísérlete miatt az egyetlen helyes döntés az emlékmű felállításáról hozott képviselői döntés visszavonása lenne, amivel végre pontot lehetne tenni Újvidék történelmének átírására – áll a VSZL közleményében.[7]
Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG) parlamenti képviselője arra szólította fel az újvidéki városvezetést, hogy alakítson egy új bizottságot, amely összeállítaná a listát, amin a valódi ártatlan áldozatok nevei szerepelnek.[8]

– Különféle gáncsoskodások történnek továbbra is, amelyek ennek a szobornak a felavatását kívánják megakadályozni, viszont nekünk eltökélt feladatunk és eltökélt célunk továbbra is az, hogy ez a szobor fel legyen avatva, és amit a 2022-es évben nem sikerült befejezni, azt igyekszünk majd a 2023-as évben befejezni – mondta Vicsek Annamária a VMSZ újvidéki szervezete december 29-ei évzáró ünnepségén.[9]

– Az AF23X civil szervezet szerint azon a listán, amely alapján az újvidéki városi hatóságok eldöntötték, hogy a Limánon emlékmű épülhet az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékére, további kilenc személyről derült ki, hogy háborús bűnös – közöttük olyan usztasák is vannak, akik felelősök a szerémségi szerbek ellen elkövetett bűncselekményekért – közölte 2023. január 5-én a Szabad Magyar Szó hírportál.[10]
A történészek listájára felkerült Sima Jurišić, Kenđel Nikola, Mato Krastanović, Andrija Miklin, Marko Močaj, Andrija Sloboda, Mihajlo Sloboda, Ivan Čordaš és Đuro Šljerac neve is.
Az AF23X decemberben összesen 13 listán szereplő személyről állapította meg, hogy háborús bűnösökről van szó.[11]
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) január 6-án közölte, hogy „január folyamán indítványozni fogja, vonják vissza az úgynevezett ártatlan áldozatok emlékére állítandó emlékművel kapcsolatos önkormányzati döntést”.[12]

– Ön szerint akkor lesz emlékmű? Ez a november 30., ez a dátum ez időszerű ezzel kapcsolatban? – kérdezte a műsorvezető Pásztor Bálint VMSZ-alelnököt, köztársasági parlamenti frakcióvezetőt, etc. 2022. november 24-én a VRTV Fókusz című műsorának[13] vendégét, Bágyi Ribár Renáta műsorvezető.
– Emlékmű lesz, az újvidéki ártatlan áldozatok tiszteletére felállítandó emlékmű állni fog. Hogy ez pontosan mikor fog megtörténni, azt gondolom, hogy azt követően, hogy
közel nyolc évtizedet vártak rá most már az ártatlan áldozatok, illetve az ő leszármazottaik, családtagjaik, az egy technikai kérdés. Lesz emlékmű. És ezek a folyamatok nem fognak megakadni és ezek a próbálkozások nem fognak sikerrel járni. Én örülnék, ha ebben magyarok nem vennének részt, de hát sajnos részt vesznek benne – hangzott a pártvezér apukától tanult dölyfös hangú válasz.
A junior Pásztor
nem említette a háborús bűnösök törlésének szükségét a listáról. Miért? Nem akarja, vagy képtelen felfogni, hogy milyen politikai hibát követtek el? Miért nem hajlandók ezt beismerni? Azt gondolja, hogy ilyen nem is történt? Ők a tévedhetetlenek?

A politikai vita megoldása és a feszültségek csökkentése érdekében a VMSZ-nek most vissza kellene vonni az emlékmű állítását javasoló listát és egy új névsort készíteni, hogy pontosan kiknek is állítana emléket a párt.
A
VMSZ-ben itt az ideje a politikai következmények levonásának és a felelősség megállapításának! Erre azonban aligha hajlandóak.
A Magyar Nemzeti Tanács a „alapította” Magyar Szó (valójában a VMSZ szócsöve) ezekről az eseményekről nem tájékoztatta az olvasóit. Milyen napilap ez?!

BOZÓKI Antal

__________
[1] Újvidéki emlékműállítás: A listán szereplők közül újabb ötről derült ki, hogy háborús bűnös.
https://szmsz.press/2022/12/19/ujvideki-emlekmuallitas-a-listan-szereplok-kozul-ujabb-otrol-derult-ki-hogy-haborus-bunos/, 2022. december 19. 8:50
Lásd még:
– Marcelo: Mondjunk egy hatalmas nemet az újvidéki emlékműre és a Sodros fáinak kiirtására! https://szmsz.press/2022/12/19/marcelo-mondjunk-egy-hatalmas-nemet-az-ujvideki-emlekmure-es-a-sodros-fainak-kiirtasara/, 2022. december 19. 12:04
– Veliko hvala Marčelu na podršci! [Nagy hála Marčelónak a támogatásért]. https://www.facebook.com/watch/?v=710387403784007&ref=sharing
[2] Uo.
[3] Újvidéki emlékmű-botrány: A listáról további nyolc személyről derült ki, hogy háborús bűnös
https://szmsz.press/2022/12/23/ujvideki-emlekmu-botrany-a-listarol-tovabbi-nyolc-szemelyrol-derult-ki-hogy-haborus-bunos/, 2022.december 23. 17:36
[4] Újvidéki emlékmű: Visszalépett a kivitelező.
https://szmsz.press/2022/12/28/ujvideki-emlekmu-visszalepett-a-kivitelezo/, 2022-12-28 11:33, és
Újvidék: Felbontották a szerződést az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékművének megépítéséről.
https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/28166/Ujvidek-Felbontottak-a-szerzodest-az-1944-45-os-artatlan-aldozatok-emlekmuvenek-megepiteserol.html, 2022-12-28 11:33
[5] „Még ezt a talapzatot is el kell innen tüntetni, mert a VMSZ a fasizmust próbálta meg rehabilitálni”.
https://szmsz.press/2022/12/29/meg-ezt-a-talapzatot-is-el-kell-innen-tuntetni-mert-a-vmsz-a-fasizmust-probalta-meg-rehabilitalni/, 2022. december 29. 16:13Az űrlap teteje
[6] Uo.
[7] Vajdasági Szociáldemokrata Liga: Vissza kell vonni az újvidéki emlékműről szóló döntést.
https://szmsz.press/2022/12/29/vajdasagi-szocialdemokrata-liga-vissza-kell-vonni-az-ujvideki-emlekmurol-szolo-dontest/, 2022. december 29. 7:10
[8] Uo.
[9] (VRTV) Híradó - 2022. december 29. https://media.rtv.rs/hu/hirado/79700, 9:40-
[10] Újabb kilenc személyről derült ki, hogy háborús bűnös. https://szmsz.press/2023/01/05/ujabb-kilenc-szemelyrol-derult-ki-hogy-haborus-bunos/, 2023. január 5. 10:18
[11] Uo.
[12] Az emlékműállításról szóló döntés visszavonását kezdeményezi a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. 2023. január 6. 15:32 https://szmsz.press/2023/01/06/az-emlekmuallitasrol-szolo-dontes-visszavonasat-kezdemenyezi-a-vajdasagi-szocialdemokrata-liga/
[13] Fókuszban – 2022. november 24. https://media.rtv.rs/hu/fokuszban/78764
Lásd még Pásztor Bálint: Politikai célok miatt kérdőjelezik meg az újvidéki emlékmű legitimitását.
https://www.magyarszo.rs/hu/5093/kozelet/276309/P%C3%A1sztor-B%C3%A1lint-Politikai-c%C3%A9lok-miatt-k%C3%A9rd%C5%91jelezik-meg-az-%C3%BAjvid%C3%A9ki-eml%C3%A9km%C5%B1-legitimit%C3%A1s%C3%A1t-P%C3%A1sztor-B%C3%A1lint.htm, 2022. november 24., 21:49 >> 2022. november 24. 23:01

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése