Oldalak

2023. július 4., kedd

Pásztormese

Magyar helységnévtábla és ami mögötte van

A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát!
Magyar közmondás


Fotó: Pannon RTV

Június 28-án Szabadka nevét végre magyarul is kihelyezték a város bejáratához olyan turisztikai óriásbetűkkel, amilyen felirat szerbül – piros-kék-fehér színekben – már másfél éve ott áll.
Az eddig hiányzó magyar felirat jelenleg immár piros-fehér-zöld színben hirdeti a település magyar elnevezését[1]. A magyar felirat megszületésének azonban története van.

A szerb nemzeti színű Суботица – Subotica feliratokat „2021 decemberében helyezték ki, a karácsonyi és újévi városi dekorációkkal együtt. A város bejárata mellett, a Palicsi, a Belgrádi és a Zentai úton, valamint a déli és a kelebiai körforgalomnál is elhelyeztek ilyen feliratokat, amelyik mindegyike kizárólag szerb nyelven hirdette a város nevét. Emellett szerte a városban nemzeti színű zászlókat is kihelyeztek”[2].
A város magyar neve tehát jókora késéssel került ki, és nem is Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke közbenjárására – ahogy beállítani próbálja – se nem a hatóság a jóindulatából, hanem a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) ellenzéki magyar párt folyamodványa nyomán, amikor az intézkedést tovább már nem lehetett halasztani.
A Magyar Szó nevű pártlap „nem hivatalos információja szerint”[3], „a palicsi felirat mellett a többi Subotica felirathoz is kerülnek magyar nyelvű feliratok”[4].

A szabadkai helységnévtáblákkal kapcsolatos problémákról először Tomó Margaréta 2022. február 10-ei írásából tájékozódtunk.
2021. december végén a Palicsi-tó partján, a Női stranddal párhuzamos félszigeten lévő Palić feliratot lecserélték. A felirat úgy helyezték vissza a helyére, hogy „magyar nyelvű felirat is mellé került”[5].
Erről Pásztor István, a VMSZ elnöke, a Palics Park Kft. igazgatóbizottságának elnöke, stb., a 2021. december 29-ei Facebook-bejegyzésében számolt be. Ezt írta: – A többnyelvűség csak akkor érték, ha tiszteletben tartják és betartják! Sok mulasztás történt a múltban, ma is oda kell figyelni, ne sokasodjanak! Ma a Palics-parti földnyelven korrigáltuk a szemet szúró mulasztást. Most van rendben! Számunkra csak így van rendben! – áll Pásztor István bejegyzésében[6].

A palicsi táblacsere kapcsán Tomó Margaréta Kern Imre Szabadka Véemeszes alpolgármesterét arról kérdezte, „tervezik-e hasonló módon korrigálni a szemet szúró mulasztást a körforgalmakban, Palics bejáratánál is”.
— Ez egy nagyon jó kérdés. Én szeretném ezt megoldani, de jelen pillanatban nehéz elképzelni, és számomra elfogadhatatlan lenne, hogy kiírjuk Szabadkát a mostani feliratok alapszínével. Azt is nehéz elképzelni, hogy ide piros-fehér-zöld alapon kerüljön ki, hogy Szabadka. Azt viszont el tudom képzelni és ezen majd dolgozunk az elkövetkező időkben, hogy a város zászlaján található világoskék-fehér színkombinációban oldjuk ezt meg. A jelenlegi feliratok kihelyezésekor velünk nem konzultáltak – mondta a Szabad Magyar Szónak (SZMSZ) Kern alpolgármester[7].
Kern, a VMSZ botcsinálta politikusa „elfogadhatatlannak” tartotta, hogy „piros-fehér-zöld alapon kerüljön ki, hogy Szabadka”, ami most mégis megtörtént.
Nyilatkozatában az is furcsa, hogy „velük”, vagyis Pásztor István Bálint nevű fiával, a Képviselő-testület elnökével, és Kernnel, mint alpolgármesterrel a szerb nyelvű feliratok kihelyezésekor „nem konzultáltak”. Ez is jól mutatja, hogy a VMSZ politikusai csak fikuszként vannak jelen a városi vezetésben!

A senior Pásztor – 2022. február 10-én, a palicsi Magyar Művelődési Központ megnyitóján – a Palicsot érintő kérdésekről szólva többek között a helység bejáratánál elhelyezett fénylő feliratokról is beszélt.
A SZMSZ újságírójának kérdésére, miszerint „van-e remény arra, hogy ezeket eltávolítsák, Pásztor igennel válaszolt”[8].
– Én azt kértem, igen – válaszolta Pásztor. – Annak nincs akadálya, hogy körforgalmakban legyen ilyen fénylő tábla, máshol is van. De hogy az út egyik meg másik oldalán, minden bejáratnál kettő, betonfalba ágyazva, vascsöveken – ennek semmi értelme nincs. Ráadásul itt négy hivatalos nyelv van. Minek alapján dönti el valaki, hogy a cirillnek és a latin szerbnek helye van, a magyarnak meg a bunyevácnak nincsen? Ha meg mindet be akarnánk tartani, akkor erdőt kellene a táblákból építeni. Ezért a legjobb megoldás, ha ezeket szépen lebontják, arrébb rakják, tudjuk, hogy hol vagyunk, kik vagyunk, hova tartozunk, nem gondolom, hogy ezt a zászlók tengerével kell erősíteni – mondta akkor határozottan Pásztor.
A VMSZ elnöke azt is mondta, „arra kérte a köztársasági elnököt, hogy teremtsük meg a nemzeti szimbólumok számára, amit a kivételesség jelent” (sicc?!).
Jogász létére Pásztor nem azt mondta, tehát, hogy a többi, hivatalos használatban lévő nyelven és írással is ki kell írni a város nevét, vagyis hogy alkalmazni kell a törvényt! Az meg pláne nem világos, hogy az elnök fontoskodó virágnyelvezete szerint a nemzeti szimbólumok esetében ugyan mit jelent a „kivételesség”.

Ezután a szabadkai táblák ügyében több mint egy évig nem történt semmi.
A VMDK 2023. március 23-án közleményben ismertette, hogy „a szabadkai önkormányzat több mint egy éve nem alkalmazza a nyelvhasználati törvény rendelkezéseit”[9].
A VMDK – a „helyi politikai zsoldosok” ígérgetéseit megelégelve – „egyeztetésre szólította fel Szabadka város polgármesterét” az üdvözlőtáblák ügyében. A párt határozottan követelte az anyanyelv használati jogának törvény által biztosított gyakorlati alkalmazását, valamint „további jogi és közéleti akciókat”[10] is kilátásba helyezett.
Az ellenzéki párt a közösségi hálón vizuálisan is dokumentálta, hogy a hatóság számos más vajdasági településen [Bácsgyulafalván (Telečka), Béregen (Bački Breg), Bezdánban (Bezdan), Csonoplyán (Čonoplja), Gádoron [Gakovo], Harasztiban (Rastina), Küllődön (Kolut, Nemesmiliticsen (Svetozar Miletić, Lemeš)[11]] is csak szerb nyelvű, cirill betűs helységnévtáblákat, ún. üdvözlőtáblákat helyezett el.
A VMDK ezért beadvánnyal fordult Szerbia Önkormányzati Minisztériumához, kifogásolva a Szabadka Város területén tapasztalt állapotokat a hivatalos nyelvhasználat területén, konkrétan azt, hogy a város nevét a „dekoratív” betűs feliratok csak szerb nyelven, cirill és latin írásmóddal hirdetik, amivel a városi adminisztráció vétett a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény rendelkezései ellen[12].

A VMDK panaszemelése utáni első „(apró) győzelem” a nyelvhasználati törvény alkalmazása ügyében először Bácsgyulafalván történt[13].
A VMDK közbenjárására „Bácsgyulafalva Helyi Közösségi Tanácsa (prosperálók + haladók) meghozta azt a döntést, amivel követelik Zombor Város Községi Tanácsától, lásson hozzá a magyar felirat kihelyezéséhez”[14].
A Borsos Máriának, a tanácselnök aláírásával ellátott, Zombor város közigazgatásához intézett május 22-ei „követelés” szerint a testület „egyhangú döntést hozott” Bácsgyulafalva helység „magyar nyelven, fehéren világító szavakkal való kiírásáról”, a már kihelyezett szerb nyelvű helységnév „folytatásában”[15].
Bácsgyulafalva helyi közösségi tanácsa másmilyen döntést nem is hozhatott. Egyrészt, mert jogsértés történt, mivel a helység nevét – a hatályos törvények értelmében – elmulasztották szerb és magyar nyelven egyszerre kihelyezni. Másrészt, a testület még jobban maga ellen hangolta volna a helyi magyar (72,36 százalékos – a 2011. évi népszámlálási adatok
szerint[16]) többségű lakosságot.
A V
árosi Tanácsnak már lépnie kellett volna![17].

A VMDK beadványa nyomán a Véemesz vezetésű Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság „hivatalos nyelvhasználatot ellenőrző felügyelősége”[18] – s ez a javára legyen mondva –, arról tájékoztatta a pártot, hogy „a követelésük jogos és megalapozott”, valamint hogy „Szabadka Város elöljáróit, más vajdasági önkormányzatokkal egyetemben, 2023. május 12-én kiküldött átiratban utasították az illetékeseket, hogy a »dekoratív« betűkkel ellátott feliratokat a Hivatalos nyelvhasználatról szóló törvény 3. és 19. szakasza értelmében minden, hivatalos használatban lévő nyelven ki kell helyezni”[19].
– Ott pedig, ahol ezek a feliratok ki lettek helyezve szerb nyelven, cirill és/vagy latin írásmóddal, mint az Szabadkán is történt, azokat ki kell egészíteni ugyanolyan méretű és külalakú betűkkel magyar és horvát nyelven, az adott nyelv helyesírásának és a település hivatalos, a nemzeti tanácsok által jóváhagyott megnevezése szerint – írja a VMDK 2023 június 8-ai közleményében[20].
A VMDK-nak ezt a küzdelmét a nyilvánosság is követte, hisz minden fejleményről beszámoltak.

– A horvátokat nem zavarják a cirill, nemzeti színű település-feliratok Szabadka bejáratainál, – nyilatkozta a Szabad Magyar Szó kérdésére június 25-én Tomislav Žigmanov kisebbségügyi miniszter, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének elnöke[21].
A kérdésre, miszerint a nyelvhasználati törvény betartását szorgalmazza-e a feliratok kapcsán, Žigmanov „igennel válaszolt, kiemelve, hogy azt mindenképp támogatja, hogy a többnyelvűséget mindenhol betartsák, ahol hivatalos használatban vannak a kisebbségek nyelvei is”[22].
Nem arról van itt szó, hogy kit zavar, vagy kit nem zavar a cirillírás, hanem hogy tiszteletben tartják-e, alkalmazzák-e a nemzeti kisebbségi nyelvi jogokat. A miniszternek tisztában kellene lennie azzal, neki nem „támogatni”, hanem számon kell kérni, hogy a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használatát a gyakorlatban mindenhol betartsák!


A szabadkai vezetés június 28-án végül eleget tett a hivatalos nyelvhasználatot ellenőrző tartományi felügyelőség (május 12-ei) határozatának, hogy hangolja össze Szabadka nevének kiírását a hatályos jogszabályokkal.
A pozitív fejlemények megjelenése után azonban érdekes dolog történt. Pásztor István június
28-án a Facebook oldalán a magyar helységnév kihelyezését a saját sikereként mutatja be:
Ebben állapodtam meg Vučić Elnökkel! Betartotta a szavát még úgy is, hogy többen voltak, akik az egészet el akarták fülelni! – írta a VMSZ hiteltelen vezetője.[23]
-------------------------
Dogovoreno, urađeno!

Ovako smo se dogovorili sa predsednikom Vučićem!
Nije bilo lako. Bilo ih je, koji su se pravili toše računajući, da će se dogovoreno zaboraviti!
(A szerb szöveg szerint:
Megbeszélve, elvégezve.
Így beszéltük meg Vučić elnökkel!
Nem volt könnyű. Voltak, akik hülyének tettették magukat, arra számítva, hogy a megbeszélt dolgok el lesznek felejtve![24]

Pásztor Facebook bejegyzése ékes példája a VMSZ hazug, kártékony, fészekparazita kakukk-politikájának. A semmittevés, megalkuvás után gátlástalanul vetik be a hamisan csengő pásztormesét a saját sikerükről!

A pártelnökre és haverkodó egyezkedésére semmi szükség itt nem volt, pusztán a törvények és a Szerbia által is aláírt nemzeti kisebbségvédelmi egyezmények betartásának ellenőrzésére, a jogok érvényesítésére. Milyen kiállás várható tőlük a közösség érdekében, ha még erre sem képesek?
A jogász végzettségű pártvezér és az ugyancsak jogász képzettségű fia, aki a szabadkai városi képviselő-testület elnöke (is), valamint a szabadkai VMSZ-es alpolgármester az állam működését és a jogérvényesítést csupán a kofák közti alkudozás szintjére lezüllesztve tudják elképzelni, amúgy ténylegesen nem tesznek lépéseket, pedig a kinevezésük és a fizetésük erre vonatkozik.
Különösen botrányos (az is), hogy az egypárti (Véemeszes) Magyar Nemzeti Tanács, amelynek az illetékességi körébe tartoznak „a hivatalos nyelv- és íráshasználatot érintő kérdések”, még csak a hangját sem hallatta! Minek az ilyen testület egyáltalán?
Elnök úr, jobb lett volna nem előállni ezzel a (pásztor)mesével!

BOZÓKI Antal

__________
[1] U. Z.: Végre egy jó hír!
https://delhir.info/2023/06/28/vegre-egy-jo-hir-magyarul-is-kihelyeztek-szabadka-nevet-a-varos-bejaratahoz/, , és Ellenzékből is lehet eredményt elérni! https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/?multi_permalinks=2683061788604379&notif_id=1592726300562406&notif_t=group_highlights, 2023. június 28.  17:49

[2] pasz:A többnyelvűség érték. Magyar Szó, 2023. június 30. 9.; Tómó Margaréta: Pásztor: A fénylő táblákat el kell távolítani. https://szmsz.press/2022/02/10/pasztor-a-fenylo-tablakat-el-kell-tavolitani/, 2022-02-10 17:19
[3] pasz – a 2-es jegyzetben.
[4] pasz – a 2-es jegyzetben.
[5] Uo. és B.em: „A többnyelvűség érték” https://www.magyarszo.rs/hu/4814/vajdasag_szabadka/256930/%E2%80%9EA-t%C3%B6bbnyelv%C5%B1s%C3%A9g-%C3%A9rt%C3%A9k%E2%80%9D.htm, 2021. december 30. 9:42 >> 2021. december 30. 10:42
[6] Uo. és B.em: „A többnyelvűség érték” https://www.magyarszo.rs/hu/4814/vajdasag_szabadka/256930/%E2%80%9EA-t%C3%B6bbnyelv%C5%B1s%C3%A9g-%C3%A9rt%C3%A9k%E2%80%9D.htm, 2021. december 30. 9:42 >> 2021. december 30. 10:42
[7] Tómó Margaréta Kern: Elfogadhatatlan, hogy a mostani alapszínekkel írjuk ki magyarul, hogy Szabadka.
https://szmsz.press/2022/02/10/kern-elfogadhatatlan-hogy-a-mostani-alapszinekkel-irjuk-ki-magyarul-hogy-szabadka/, 2022. február 10. 9:29
[8] Tómó Margaréta: Pásztor: A fénylő táblákat el kell távolítani. https://szmsz.press/2022/02/10/pasztor-a-fenylo-tablakat-el-kell-tavolitani/, 2022. február 10. 17:19
[9] (VMDK) Az egynyelvű táblák továbbra is ott díszelegnek Szabadka bejáratánál.
https://www.vmdk.org.rs/tudatos-torvenyszeges-a-szabadkai-onkormanyzat-reszerol/, 2023. március 23.
Lásd még a Szerbia egyre távolabb a demokráciától! („Aki á-t mond, mondjon bé-t is”!) c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Napl%C3%B3, 2023. március 28. 18:25
[10] VMDK – az előző jegyzetben.
[11] Bővebben lásd a Törvénytelen „üdvözlőtáblák”! c. írásom. https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Jegyzetek, 2023. április 18. 12:12
[12] (VMDK Press) Mikor fogják kihelyezni Szabadka magyar megnevezését „dekoratív” betűkkel? office@vmdk.org.rs
[13] (VMDK) További (apró) győzelem Bácsgyulafalván. https://www.facebook.com/groups/2008057006104864/posts/3528089220768294/?notif_id=1685388095865297&notif_t=group_post_mention&ref=notif, 2023. május 29. 18:25
[14] Uo.
[15] Uo.
[16] Bácsgyulafalva. Etnikai összetétel. https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1csgyulafalva
[17] Bővebben lásd a Jogsérelmek (2.) – „(Apró) győzelem” c. írásom.
https://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Napl%C3%B3, 2023. június 12.
[18] VMDK Press – a 12-es jegyzetben.
[19] Uo.
[20] Uo.
[21] Žigmanov: A horvátokat nem zavarják a cirill, nemzeti színű feliratok Szabadkánál. https://szmsz.press/2023/06/25/zigmanov-a-horvatokat-nem-zavarjak-a-cirill-nemzeti-szinu-feliratok-szabadkanal/, 2023. június 25. 11:18
[22] Uo.
[23] Pásztor István. https://www.facebook.com/pasztorvmsz2023. június 28. 18:51
Lásd még: Magyarul is olvasható a Szabadka felirat. Magyar Szó, 2023. június 29. 4.
[24] Uo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése