Oldalak

2023. augusztus 24., csütörtök

A „SIKERES” PÁRT CSŐDÜNNEPE

 A VMSZ emberei majd ismét „bekopognak”


Hej, de messze birkaország
hol temérdek birka él
Birkanyájban rézkolompon
birkanótát ráz a szél […]
Bródy János


Pásztor István (Fotó: SZMSZ)

– Kevesen voltak kíváncsiak Pásztor István beszédére (augusztus 19-én – B.A.), pedig idén is buszokkal, tömegesen szállították a Vajdasági Magyar Szövetség központi, palicsi Szent István-napi ünnepségére a vajdasági magyarokat (akárcsak Aleksandar Vučič szerb elnök gyűléseire – B.A.), ám alig szállingóztak a színpad elé az emberek, hogy meghallgassák a VMSZ elnökének és a magyar kormány részéről érkező vendégnek az ünnepi beszédét – írja a BALK Magazin[1].

A Szent István nap Vajdaságban egyszerre pártünnep és egyházi mise émelyítő keveréke lett!
Az egykori kommunista Pásztor (akinek a „hangja elég betegesnek tűnt”[2]) szégyentelenül sapkát váltott, és – a többi populista politikai diktátort utánozva – kihasznál mindent, ami növeli hatalmát, így a vallás és az egyház eszközeit is. Meggyalázza, amihez hozzáér, lerántja a falusi kupec-szintjére.
A társadalom normális működéséhez normális értékrendre lenne szükség, nem a retrográd, dogmatikus gondolkodás (hol kommunista, hol hitbuzgó) parancsaira, tilalmaira. A pásztori tolakodás, a zsaroló rendszer (a polgárokat zaklató pártaktivisták „bekopogásához” szoktatás) az elmúlt időszakban a legrosszabbat hozta ki a vajdasági magyar közéletből.
A magyar államiság ünnepén Pásztor palicsi beszédében a buszokkal odaszállított ünneplők vallásos érzését is bemocskolta (az ateisták diszkvalifikálása mellett).
A VMSZ Istentől megáldott sikeréről elmélkedni igazán cinikus dolog a drasztikus népszámlálási adatok és a gránátrobbantásos migránsválság fényében. A „sikeres” pártnak egy érdemleges szava sincsen a közösséghez, se hétköznap, se ünnepen.

Pásztor palicsi melldöngetésének az alapja az volt, hogy a magyar választók a VMSZ-re szavaztak, tehát a VMSZ „a legitim pártjuk”. Ezt a nagy sikert szerinte az Isten is megáldotta.
Előbb ugyanis „a hit, vagyis Isten fontosságáról szólt a mindennapjainkban, hangsúlyozva, hogy minden sikerhez emberi erőfeszítés és elszántság kell, de égi segítség nélkül rövidke lesz a siker”[3]
A pártideológus ötvözni igyekezett a világi ünnepet a hittel és a vallással. Mintha már maga sem bízna a pártjában, Orbán Viktor magyar miniszterelnök támogatásában és a (neki) „kedves Ácó”, vagyis Aleksandar Vučič szerb elnök „barátjában”, ha már az égieket hívja segítségül. – Ember tervez, Isten végez – mondta[4] az önigazolást kereső sopánkodó elnök. Mintha az ilyen szólásokkal takarózni lehetne.

Palicson a délvidéki/vajdasági magyar közösség mindennapjait érintő témákat se a felszólaló vendég (a számunkra jóformán ismeretlen Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere), se Pásztor még csak nem is „érintette”[5]. Főleg  a párt égiektől megáldott sikereiről tartott vallásfilozófiai zagyvalékot.
Felhozta még a már nagyon nem időszerű ellenzéki mozgalmat, amelynek minden formáját kiirtotta, létrehozva egy társadalmi elsivatagodást. (Voltak már néma tartományok máskor is, másfelé is és tudjuk mi lett ebből!)
Az időszakról, amikor még létezett a véleményütköztetés, a többszólamúság és a kritika, az elnök most is így emlékezett meg: „Voltak nehéz időszakok, amiket beárnyékolt a párton belüli árulás, a megosztottság”[6].
– Nem azt mondom, hogy mi győztünk, de azt mondom, hogy jó szándékunk, tisztességes akaratunk, együttműködésbe vetett hitünk győzött. Így aztán mi is győzhettünk. Győzhetett a VMSZ, mert a közösség nem pártolt el tőlünk, éppen ellenkezőleg, mellénk állt, biztatott, erőt adott. Ezt szeretném ez alkalommal is megköszönni – hangoztatta Pásztor[7].

Az igazság viszont az, hogy Pásztornak mára már sikerült teljesen leuralni a közéletet, de nem azért, mert a közösség „mellé állt”, hanem Orbán Viktor forint milliárdjaival.
Hatalmi pozíciót meg úgy kovácsolt magának, hogy a közösségi érdekeket feladta, szövetségre lépett Aleksandar Vučić nacionalista szerb önkényúrral, aki főnökével, Šešeljjel „egy szendvicset” kínált a magyaroknak a kilencvenes években az országból kifelé zavarva őket!
Persze, a vajdasági magyar lezüllesztés eszközeként még idejekorán megszerezte a Magyar Nemzeti Tanács alapította szolgalelkű sajtó irányítását. De milyen megáldott „győzelem” és „siker” ez, amikor a közösség nagy része – épp Pásztor sikertelen politikájának eredményeképpen – közben szétszéledt a világban!

Pásztor bizonygatta (volna), hogy „ismerjük a gondolatokat, tudjuk a feladatokat”. Azt azonban nem fejtette ki, hogy melyek azok a „gondolatok” és „feladatok”, amelyeket „ismer(nek)”.
Nem felejtette el hangsúlyozni viszont, hogy „amikor elérkezik a pillanat, megindulunk, bekopogunk”[8]. (Értsd: a párt fizetett emberei a választókhoz.)
Bizonyára a „hónapokon belül” esedékes választásokra gondolt, nem átallva emlékeztetni (figyelmeztetni!) azokat, akik a Prosperitati Alapítvány támogatásában részesültek, hogy adósak.
Ennyi ízléstelenség után ismét következett egy kis valóságtól elrugaszkodott dicsekedés:
– Mi, vajdasági magyarok olyan közösség vagyunk, amelynek a legitim, érdekérvényesítő pártja nem a szavak szintjén, nem a hangzatos mondatok és a divatos, bár önsorsrontó lózungok szintjén politizál, hanem a közösség akaratából és a közösség akarata szerint[9] – mondta Pásztor és nem szakadt be alatta pódium.

A közönség elég sok keserű pirulát le kellett, hogy nyeljen ezen az ünnepségen. Hisz egyre többen beismerik, a VMSZ már régen nem a magyar közösség „érdekérvényesítő pártja”.
A VMSZ a közösség egyetlen érdekét nem valósította meg, amióta (2014-ben) szövetségre lépett a Szerb Haladó Párttal (SNS) és annak a javaslatait a Pásztor fia (Bálint) által vezetett parlamenti frakció rendre megszavazza a szerb parlamentben, csakúgy, mint a párt képviselői a tartományi képviselőházban (amelyikben ő az elnök) – a magyar érdekekkel szemben.
Soroljuk? Pásztorék hathatós támogatásával került sor Szent Száva, a többségi nemzet szentje ünneplésének kötelezővé tételére (január 27-én), „a szerb egység, szabadság és a nemzeti zászló” új állami ünnep (szeptember 15-ei) bevezetésére, valamint az iskolaév szeptember 1-jei kezdésekor „a magyar többségű iskoláknak is a rákényszerítése, hogy a tanévet a szerb himnusz éneklésével vagy lejátszásával kezdjék”[10].
A VMSZ képviselői 2018. június 19-én megszavazták a tartományi képviselőházi határozatot, miszerint Vajdaság napjaként ünneplik november 25-ét, amikor 1918-ban Szerbiához csatolták a Délvidéket; kiemelt jelentőségű lett május 15-e is, mivel 1848-ban ekkor kiáltották ki a Szerb Vajdaságot a karlócai népgyűlést követően[11], stb.
Tartományszerte igen látványos számunkra a „szerb világ” bevezetése, mert már a helységnévtáblákon sem érvényesülnek a kisebbségi jogok.
Ez mind „a közösség akaratából és a közösség akarata szerint” történt? Aligha! Ellentétben áll mindez nem csak a polgárok és nemzeti közösségek egyenrangúságával, de a soknemzetiségű, valamint multikulturális társadalom elképzelésével is! Nem lehet ezt másként nevezni, mint a közösség megalázásának!

Pásztor soha semmiben, egyetlen alkalommal nem kérte ki a magyar közösség véleményét. Minden kérdésben egyedül döntött vagy pedig (ki)szolgálta a haverjait. Személyes hatalmi érdekből. Közösségünk nevében beszél, annak ellenére, hogy a 2022. április 3-ai választások „nem voltak sem szabadok, sem igazságosak”[12]!
Ezeken a választásokon, amelyiken ellenzéki magyar párt nem vett részt, a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István lista – a szavazók 58,72 százalékos részvétele mellett,[13] a voksok mindössze 1,59 százalékát szerezte meg, összesen 60 297 szavazatot kapott[14]. A drasztikusan megfogyatkozott közösségnek (már csak 184.442 személy) még az egyharmada sem szavazott a pártjára!
A 9,79 százalékkal nagyobb részvétel, az Orbán milliárdok és a sajtó teljes leuralása mellett, a VMSZ 11 596 szavazattal kevesebbet kapott 2022-ben, mint 2020-ban! A párt képviselőinek száma kilencről ötre csökkent a szerb parlamentben. Akik maradtak,  azok „bizony ugyanazok”[15]!
Pásztor István csak pártja tagjainak és a (félrevezetett) választóinak a nevében beszélhet!

A palicsi párt-happening kapcsán ismételten felvetődik a kérdés, hogy a Szent István-i ünnepséget miért a Vajdasági Magyar Szövetség szervezi és miért nem közösségi ünnep? Mi köze van egyáltalán a VMSZ-nek Szent Istvánhoz?
Pásztor István „tizenhetedik (!!) alkalommal osztotta meg” kirívóan hamis gondolatait a nyilvánossággal[16] – s ezen a kenyérszelő rituálé és a kenyérosztogatás sem segített, sőt!

BOZÓKI Antal
__________
[1] Tómó Margaréta: PÁSZTORI ÍGÉRET: Jönnek majd, és kopogtatnak.
https://balk.hu/2023/08/20/pasztori-igeret-jonnek-majd-es-kopogtatnak/
[2] „Eltökélt és kitartó” – a semmittevésben! Hozzászólás. https://www.facebook.com/profile.php?id=100004351655121, 2023. augusztus 22. 07:38
[3] Lásd az 1-es alatti írást.
[4] Tómó Margaréta Pásztor: A VMSZ nem a szavak szintjén politizál, hanem a közösség akarata szerint. https://szmsz.press/2023/08/19/pasztor-a-vmsz-nem-a-szavak-szintjen-politizal-hanem-a-kozosseg-akarata-szerint/, 2023. augusztus 19. 20:47
[5] Tómó Margaréta írása az 1-es jegyzetben.
Lásd még Tómó Margaréta írását a 4-es jegyzetben; P. E: A megmaradás képessége a magyarok sajátossága. Magyar Szó, 2023. augusztus 21. 1. és 4., és D.J.: Kevesen voltak kíváncsiak Pásztor beszédére a VMSZ palicsi, Szent István-napi ünnepségén. https://delhir.info/2023/08/20/kevesen-voltak-kivancsiak-pasztor-beszedere-a-vmsz-palicsi-szent-istvan-napi-unnepsegen/
[6] Lásd P.E. írását az előző jegyzetben.
[7] Uo.
[8] Tómó Margaréta írása az 1-es jegyzetben.
[9] P.E. – az 5-ös jegyzetben.
[10] F. F.: Ezentúl akár egymillió dinárral is megbüntethetik azt az iskolát, amelyben a tanév nem a szerb himnusszal kezdődik! https://delhir.info/2021/12/24/ezentul-akar-egymillio-dinarral-is-megbuntethetik-azt-az-iskolat-amelyben-a-tanev-nem-a-szerb-himnusszal-kezdodik/, és A nagyszerb kormány a magyar többségű iskolákat is rákényszerítette, hogy a tanévet a szerb himnusz eléneklésével vagy lejátszásával kezdjék.
https://delhir.info/2021/09/01/a-nagyszerb-kormany-a-magyar-tobbsegu-iskolakat-is-rakenyszeritette-hogy-a-tanevet-a-szerb-himnusz-eleneklesevel-vagy-lejatszasaval-kezdjek/
[11] v-ár: Történelemóra a parlamentben. https://www.magyarszo.rs/hu/3708/kozelet_politika/185019/T%C3%B6rt%C3%A9nelem%C3%B3ra-a-parlamentben.htm, 2018. június 19. 20:47 >> 2018. június 22. 17:33
[12] M.H: Nem volt szabad, sem igazságos. https://www.magyarszo.rs/hu/4894/kozelet_valasztasok/262622/Nem-volt-szabad-sem-igazs%C3%A1gos-szab%C3%A1lytalans%C3%A1g-v%C3%A1laszt%C3%A1sok-2022.htm, 2022. április 5. 14:55 >> 2022. április 5., 23:18
[13] P.E.: A 100 százalék közelében, Magyar Szó, 2022. április 7. 1.
[14] P.E.: Országszerte megismétlik a szavazást . Magyar Szó, 2022. április 8. 4.
https://www.magyarszo.rs/hu/4896/kozelet_valasztasok/262723/Orsz%C3%A1gszerte-megism%C3%A9tlik-a-szavaz%C3%A1st-v%C3%A1laszt%C3%A1sok-2022.htm, 2022. április 7. 10:07 >> 2022. április 8. 09:12
[15]
Bródy János - Ezek ugyanazok.  https://www.youtube.com/watch?v=-T-ivj7lqk0
[16] Lásd még a KENYÉR ÉS CIRKUSZ c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=14766, 2022. augusztus 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése