Oldalak

2024. március 6., szerda

A nagy Lovas-cunami után és a Kovács Elvira-cunami előtt

 

Fotó: Viktor Frešo A Niemand születése
 
A nagy Lovas-cunami utáni és a Kovács Elvira-cunami előtti időablakot kihasználva szólnék pár szót arról, ami kissé elsikkadt a vajdmagy közélet berkeinek kézen-közén. Jelesül, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kinevezte a Magyar Szó és a Hét Nap igazgatóbizottságának (hivatalos nevén: Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület) új tagjait.
 
Aki nem nézte a legutóbbi ülés élő közvetítését vagy nem nyálazta át a jegyzőkönyvet, az nagy eséllyel nem értesült a névsorról. De sebaj, engem úgyis azért fizet a Soros, hogy ezt megtegyem mások helyett.
 
Még azonban mielőtt idemásolnám a két médiaház vezető testületi tagjainak névsorát, szeretnék idézni a vonatkozó tájékoztatási törvényből:
„A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsai által alapított kiadók vezető testületeinek tagjait olyan tekintélyes szakemberek közül nevezik ki, akik a szóban forgó kiadó által kiadott médium működése szempontjából jelentős területet képviselnek (a média, a kultúra, a management, a jog és a pénzügyek területét képviselő szakemberek).”
„Članovi organa upravljanja izdavača čiji su osnivači nacionalni saveti nacionalnih manjina imenuju se iz reda uglednih stručnjaka iz oblasti koje su od značaja za obavljanje poslova medija čiji su izdavači osnovani od strane nacionalnih saveta nacionalnih manjina (stručnjaci iz oblasti medija, kulture, menadžmenta, prava i finansija).”
 
Nekem eddig volt egy elképzelésem arról, hogy ki számít egy adott terület „tekintélyes szekemberének”, avagy szaktekintélynek. Olyan személy, aki szakkönyvek, szakcikkek szerzője és/vagy egyetemen ad elő és/vagy fontos intézmény(eke)t irányít(ott) és/vagy szakmai elismerések tulajdonosa, és mindebből kifolyólag számos hivatkozás található róla az interneten, melyek alapján le lehet szűrni, mit ér valójában az illető munkássága.
 
Ezek után idemásolom a Magyar Szó és a Hét Nap TJGYT tagjainak névsorát, hogy ki-ki utánaguglizhasson e sok-sok szaktekintélynek. Btw. egy pap, egy földrajztudós vagy egy kertészmérnök tagsága még jogilag is kifogásolható volna, a többin meg csak röhögjünk kínunkban.
 
Magyar Szó:
1. Limburger József elnök, újvidéki lakos, okleveles jogász;
2. Kerekes József tag, magyarittabéi lakos, mester menedzser;
3. Lajkó Anett tag, szabadkai lakos, szerkesztő;
4. Dr. Nagy Imre tag, temerini lakos, földrajztudományok doktora;
5. Pék Zoltán tag, zentai lakos, okleveles közgazdász;
6. Ft. Verebélyi Árpád tag, doroszlói lakos, katolikus lelkipásztor;
7. Homolya Horváth Ágnes a munkavállalók által javasolt tag, zentai lakos, szerkesztő;
8. Jung Takács Karolina a munkavállalók által javasolt tag, újvidéki lakos,
okleveles közgazdász;
9. Kelemen Terézia a munkavállalók által javasolt tag, újvidéki lakos,
nyomdászmérnök.
 
Hét Nap:
1. Kiss Igor elnök, óbecsei lakos, mester szociológus;
2. Faragó Csilla tag, szabadkai lakos, kertészmérnök;
3. Kozma Lívia tag, kúlai lakos, újságíró;
4. Újhelyi Nándor tag, törökkanizsai lakos, okleveles közgazdász;
5. Kartali Róbert a munkavállalók által javasolt tag, szabadkai lakos, okleveles újságíró;
6. Pekter Mess Csilla a munkavállalók által javasolt tag, szabadkai lakos, közgazdasági technikus;
7. Szalai Attila, a munkavállalók által javasolt tag, szabadkai lakos, agrármérnök.
 
Némi nosztalgiával vegyes meghatódottsággal emlékszem vissza, hogy engem még az a Magyar Szó TJGYT indított el a leváltás útján, amelynek olyan tagjai voltak, mint Józsa László, Klemm József, Hajnal Jenő, Siflis Zoltán, Dujmovics Ferenc vagy Bodzsoni István.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése