Oldalak

2024. március 29., péntek

A VMSZ-ES PROPAGANDA TÁMOGATÁSA KÖZPÉNZBŐL

 A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) „alapítású” médiák arcátlanul semmibe veszik a médiatörvényt, az Európai Parlament és az ET állásfoglalásait!

Aki nem tudja merre tart, oda vezetik, ahova akarják!
Sütő András  

 
Erdődi Edvina (balról), a Magyar Szó Kft. igazgatója átveszi a szerződést
(Ótos András felvétele)

A Vajdaságban megjelenő magyar médiák közül az idén is csak a Magyar Nemzeti Tanács (МNТ) „alapította” Magyar Szó napilap és kiadványai, valamint a Hét Nap részesült a tartományi kormány pénzbeli támogatásában.
Az idén 80 éves Magyar Szónak (ami Lapkiadó Kft. is) „166,4 millió dinárt hagyott jóvá a (haladópárti – B.A.) kormány”[1], amelyiknek a VMSZ (Vajdasági Magyar Szolgapárt) is tevékeny részese.


Erdődi Edvina, a Kft. igazgatója közölte, hogy a támogatásból „mintegy 142 milliót a napilap kiadására költ el a vállalat, a fennmaradó részt pedig a Képes Ifjúság, Jó Pajtás és a Mézeskalács megjelentetésére”[2]. – A kapott dotáció mintegy 90 százalékát egyébként a foglalkoztatottak bérének fedezésére fordítják, a többi lehetővé teszi a nyomdaipari nyersanyagok beszerzését. Létfontosságú a Magyar Szó számára ez a tartományi támogatás – értékelte az igazgató a médiának adott nyilatkozatában, hiszen enélkül megkérdőjelezhetővé válna a lap megjelenése is”[3].
– A tavalyi 48 millió dináros támogatásnak felel meg az idei vissza nem térítendő dotáció értéke is – számolt be, szintén a sajtó képviselőinek nyilatkozva László Edit, a Hét Nap Lapkiadó Kft. igazgatója. Az alapműködéshez szükséges költségek kifizetését teszi lehetővé az összeg – fejtette ki –, a nyomtatási, szerkesztőségi költségek fedezésében segít. A Hét Nap igyekszik pályázati forrásokra is szert tenni, melyek kiadói tevékenységéhez járulnak hozzá az év folyamán – fogalmazott László Edit[4].

A tartományi kormány anyagi támogatásában a magyar nyelven megjelenő sajtó közül csak az egypárti (véemeszes) MNT „alapította” Magyar Szó és a Hét Nap részesült, összesen 214,4 millió dinár összegben! (Támogatásban csak az a magyar média részesülhet, amelyiket az MNT javasol.) Ezen a hatalmas összegen kívül mindkét lap még az MNT és a magyar kormány anyagi támogatását is élvezi.
A hallatlanul nagy „dotációt” Erdődi Edvina ellentmondásos nyilatkozatának első mondata szerint „a Magyar Szó, a Képes Ifjúság, Jó Pajtás és a Mézeskalács megjelentetésére”, a másik (ezzel ellenkező) mondata szerint pedig „a dotáció mintegy 90 százalékát a foglalkoztatottak bérének fedezésére fordítják” és csak 10 százalékát „nyomdaipari nyersanyagok beszerzésére”.
A nyilatkozatból az derül ki, hogy a Magyar Szó Kft., de a Hét Nap se képes még az ott dogozók tisztességes fizetését sem megkeresni, önmagát eltartani, nemhogy a vállalatot fejleszteni! Magyarán: az önköltséget, a „hideg vízre való” sem keresik meg!

Sokéves gyakorlat, hogy a tartományi közigazgatás – amelyik ugyancsak az adófizetők pénzéből működik – a magyar közösség tájékoztatására szánt közpénzek 100 százalékát az említett két lapnak adja.  Folyamatosan megsértve ezzel a sajtószabadságot és a médiapluralizmust. A Magyar Szó és a Hét Nap ugyanis nem a közszolgálati tájékoztatást, hanem kizárólag az egypárti (VMSZ-es) tájékoztatást, az ócska, népbutító propagandát szolgálja – ami a haladópárti-véemeszes hatalomnak az érdeke!
Erdődi Edvina az MNT 2024. február 22-ei 11. ülésén, amikor a Magyar Szó Lapkiadó Kft. 2023. évi munka- és pénzügyi jelentését ismertette, „rámutatott, a Magyar Szó tavaly is arra törekedett, hogy a 79 éves hagyományokhoz híven folyamatosan, töretlenül, időben, pontosan, jól, objektíven és naprakészen tájékoztassa a vajdasági magyarságot”[5].
– Politikai téren kiemelkedő figyelmet fordítottunk a (2023 – B.A.) decemberi köztársasági és tartományi választásokra, amelynek keretében elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség, a választásokon szereplő egyetlen magyar nemzeti párt kampánytevékenységét kísértük figyelemmel – ismerte be akaratlanul is Erdődi[6], aki maga is gerinctelen pártkatonáskodással vívta ki, hogy az ölébe pottyant ez a hajdanán magasrangú megbízatás.

A Magyar Szó Erdődi szerinti „objektív” tájékoztatásából még az „o” betű sem igaz! Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Végrehajtó Bizottsága „erősen VMSZ-közeli (volt – B.A.) újságíró”[7] -tagja már ezt is lenullázta a kijelentésével, miszerint „hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást”[8].
Az MNT számára nem a közösség szakmailag pontos, objektív és részrehajlás nélküli és valódi problémákat tálaló, a hatalom, az MNT és a VMSZ ellenőrzését is szolgáló tájékoztatása a cél. Ezekkel ugyanis egyáltalán nem is foglalkozik! Fremond Árpád, a testület elnöke szerint ugyanis nem fontos az igazság közlése és a tárgyilagosság, „amennyiben az kárt okozhat a nemzeti közösségnek”[9].
Mi okoz nagyobb kárt, a hazugság terjesztése vagy az igazság kimondása? Az ő újságíróik talán valamiféle ápolókká, lelki gondozókká váltak a betegeskedő vajdasági magyarság számára? Meg is fog általuk gyógyulni a nemzeti közösség?! Az igazság terjesztése és problémákkal való szembenézés lenne a gyógyír! Erre azonban nem képesek!

2023. október 26-án a szerb képviselőház új törvényt fogadott el a köztájékoztatásról és médiáról, valamint az elektronikus médiáról[10].
A magyar közösség tájékoztatása szempontjából különösen fontos a köztájékoztatásról és médiáról szóló törvény 17. cikke, amelyben egyebek mellett ezt írja: „A nemzeti tanácsok által alapított médiák működési elveinek összhangban kell lenni a közszolgálati médiák működési elveivel. A nemzeti tanácsok által alapított kiadók médiáinak szerkesztéspolitikája független az alapítótól”[11].
Az Európai Parlament 2024. február 8-i állásfoglalásának 18. pontja „elítélte a médiapluralizmus (2024. évi – B.A.) választási kampány során tapasztalt hiányát, a dezinformációt, valamint a széles körben elterjedt etikátlan és a hivatalban lévők javára elfogult médiatudósításokat; aggodalommal állapította meg, hogy a kormány számos médiaorgánumot befolyásol vagy ellenőriz, ami a kampány során egyenlőtlen versenyfeltételeket eredményezett az ellenzéki jelöltek számára”[12].
Az Európa Tanács (ET) már korábban aggodalmát fejezte ki a nemzeti tanácsok befolyása miatt a média pluralizmusa és szerkesztőségi függetlensége tekintetében[13].

A Magyar Nemzeti Tanács „alapítású” médiák, a Magyar Szó és a Hét Nap vezetőinek feje azonban (egyelőre) nem fáj. Nem aggódnak egy csöppet sem, továbbra is arcátlanul semmibe veszik a hatályos médiatörvényt, az Európai Parlament és az ET állásfoglalásait is[14]! Véget is vetettek ezzel a sajtószabadságnak!
Az igazi újságírók már rég el is hagyták (tömeges elbocsátások révén vagy önként) ezeket a médiaházakat, amelyek a hatalom és a VMSZ primitív szócsöveivé, az Orbán- Pásztor-kultusz gerjesztésnek eszközévé váltak.

A VMSZ és az MNT vezetői a médiába visszahozták a szocialista időkből ismert demagóg beszédet, a megalkuvást, a kötelező hurráoptimizmust, az állóvizet. Miközben 69.457 (27,36 százalék) vajdasági magyar szép csöndben faképnél hagyta az efféle szellemiségű szülőföldet.

A Magyar Szó napilap kiadója (a Magyar Szó Kft.), a Hét Napot kiadó Kft., a Pannon RTV, és a Szabadkai Magyar Rádió teljes pártbefolyás, az MNT politikai beállítottságának „szájíze”[15] (Fremond Árpád) szerint tájékoztat.
A Magyar Szó nem a „vajdasági magyarság napilapja”, mint ahogy a fejléce alatt szégyentelenül és megtévesztésül hirdeti, hanem a VMSZ szolgálatában áll, annak a kirekesztő, közösségre káros, mérgező ideológiáját és propagandáját terjeszti. Teli van a VMSZ „sikereivel”, mint a Facebook a párttagok központilag megkövetelt lájkjaival. Ezzel szeretnék leplezni a párt és rendszer válságát? Nem fog sikerülni. A bukás pillanata közel van.

BOZÓKI Antal

__________
[1] v-ár. Fennmaradni és lépést tartani. Magyar Szó, 2024. március 1. 1., 4., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/media/a.304798/Fennmaradni-es-lepest-tartani, 2024. február 29. 21:0
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Uo.
4 P.E.: A színvonalas oktatás itthon tart. Magyar Szó, 2024. február 24. 1., 5., és/vagy https://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.304500/A-szinvonalas-oktatas-itthon-tart, 2024. február 23. 19:44
[6] Uo.
[7] Tragikomédia: Szabadka új „díszpolgára”: „Tole” Karadžić talpig becsületes üzletember; Lovas Ildikó pedig Pro Urbe-díjas. https://delhir.info/2021/06/30/tragikomedia-a-verbeli-kommunista-blasko-gabric-szabadka-diszpolgara-lovas-ildiko-pedig-pro-urbe-dijas/
[8] Kabók Erika: Hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást! https://szmsz.press/2023/10/17/kabok-erika-hagyjuk-mar-abba-ezt-az-objektiv-ujsagirast/ Bővebben lásd a „Hallatni a másik oldal hangját”?! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=16154, 2024. február 18.
[9] Natalija Jakovljević: Hrišćanske vrednosti i politički uticaj temelj su mađarske medijske strategije. [A keresztény értékek és a politikai befolyás a magyar médiastratégia alapjai]. https://www.cenzolovka.rs/etika/hriscanske-vrednosti-i-politicki-uticaj-temelj-su-madjarske-medijske-strategije/, 2023. október 31.
[10] Narodna skupština Republike Srbije [A Szerb Köztársaság Népképviselőháza]. Doneti zakoni [Elfogadott törvények]. Zakon o javnom informisanju i medijima [Törvény a köztájékoztatásról és médiáról]. Zakon o elektronskim medijima [Törvény az elektronikus médiáról]
http://www.parlament.gov.rs/akti/doneti-zakoni/doneti-zakoni.1033.html, 2023. október 26.
[11] ZAKON O JAVNOM INFORMISANJU I MEDIJIMA [Törvény a köztájékoztatásról és médiáról]. "Sl. glasnik RS" [Az SZK Hivatalos Közlönye] 92/2023 szám. https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_javnom_informisanju_i_medijima.html
[12] Az Európai Parlament 2024. február 8-i állásfoglalása a választásokat követő szerbiai helyzetről. (2024/2521(RSP)). https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2024-0075_HU.html.
[13] Резолуција CM/ResCMN(2015)8о примени Оквирне конвенције за заштиту националних мањина у Републици Србијивидети на [A CM/ResCMN(2015)8 rezolúció a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény alkalmazásáról a Szerb Köztársaságban, lásd a http://www.ljudskaprava.gov.rs/sr/node/133]
Серенчеш, Ж. (ур.) (2017).Информисање на језицима националних мањина – на споредном колосеку . Нови Сад: Независно друштвоновинара Војводине, Матић, Ј., Валић Недељковић, Д. (2015) [Szerencsés Zs. (sz.) 2017. Tájékoztatás a nemzeti kisebbségi nyelveken – mellékvágányon. Újvidék: Vajdasági Független Újságírók Egyesülete, Matić, J., Valić Nedeljković, D. (2015)
Приватизација медија на језицима мањина:шанса или нестанак? [A nemzeti kisebbségi nyelvű média privatizálása: Esély vagy eltűnés?] У: Значај медијског интег. ритета: мониторинг примене нових медијских закона у Србији: приватизација медија (стр. 17-31). Нови Сад: Новосадска новинарска школа [A média integritásának fontossága: a szerbiai új médiatörvények alkalmazásának monitoringózása: Médiaprivatizálás (17-31). Újvidék: Újvidéki Újságíró Iskola].
[14] Lásd még A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15956, 2023. november 24.
Közszolgálati napilap ez? https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15967, 2023. november 28., és az Új sajtótörvények c. írásom https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15923, november 9.
[15] Bővebben lásd az Úgy rossz, ahogy van! c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15867, 2023. október 16.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése