2023. november 24., péntek

A Magyar Nemzeti Tanácstól független szerkesztéspolitikát!

Nem alkalmazzák a köztájékoztatásról és a médiáról szóló törvényt!

Aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az
országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot.
Orbán Balázs (MCC)

Kabók Erika: „Hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást!” (Képernyőkép/VRTV 2)

Az új sajtótörvény[1] a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének október 27-ei 92/2023 számában található és november 4-étől hatályos.
A magyar közösség számára különösen fontos a törvény 17. cikke, amely első két bekezdésében ezt írja: „A nemzeti tanácsok által alapított médiák működési elveinek összhangban kell lenni a közszolgálati médiák működési elveivel. A nemzeti tanácsok által alapított kiadók médiáinak szerkesztéspolitikája független az alapítótól.”

A (most már) hatályos (sajtó)törvény azért is lényeges a magyar közösség szempontjából, mert változást hoz a jelenlegi tájékoztatási helyzeten.
Az egypárti (VMSZ-es) Magyar Nemzeti Tanács (MNT) – az előzetes figyelemfelhívások ellenére – a november 10-ei 9. ülésén (a törvénynek a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után!) „egyhangúan” (32 jelenlévő tanácstag támogató szavazatával) olyan Tájékoztatási és médiafejlesztési stratégiát[2], fogadott el a 2024. és 2029. közötti időszakra, amely számos pontban eltér a törvényes rendelkezésektől.
Fremond Árpád, az MNT (lakáj)elnökének fogalmazása szerint a stratégia „a mi (vagyis VMSZ-es – B.A.) politikai beállítottságunk szája íze szerint készült el”[3]
Ez azt jelenti, hogy a magyar közösségre – a közszolgálati sajtóra vonatkozó törvényes rendelkezések és az újságírói hivatás szabályai ellenére – egy olyan tájékoztatási rendszert akarnak kényszeríteni, amelyik továbbra is a Vajdasági „Magyar” Szövetség megalkuvó, kártékony pásztori ideológiáját hivatott hirdetni.
Fremond Árpád szerint „a Magyar Nemzeti Tanács a keresztény értékrend mentén megvalósuló médiatevékenységet támogatja”[4]. Eközben fenntartja magának a jogot, annak kizárólagos megítélésére, hogy melyik portál/médium folytat „közösségépítő tevékenységet” és melyik nem. Vagyis szerinte nem fontos az igazság közlése és a tárgyilagosság, „amennyiben az kárt okozhat a nemzeti közösségnek”[5]. Mi okoz nagyobb kárt a hazugság terjesztése vagy az igazság kimondása?

Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatásért felelős tagja „akit korábban a szakmai szabályok megsértése miatt zártak ki a Vajdasági Független Újságírók Egyesületéből [Nezavisno Društvo Novinara Vojvodine – NDNV]”[6] – a testületnek a sajtóhoz való viszonyulását ezzel az időközben elhíresült mondatával fogalmazta meg: „Hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást!”[7]
– Az egypárti rendszer újságírásának a példaképe az, amit Kabók Erika mondott. Ugyanúgy, ahogy a meg nem történt rendszerváltás előtt az újságírók társadalmi politikai munkások voltak, úgy képzelik el az MNT-ben is az újságírást. Hagyjuk az objektív újságírást? Az újságíró az igazságot keresi, és ha azt nem írja meg, akkor nem újságíró, hanem propagandista. Ezeknek a propagandistáknak készült a stratégia, egyébként semmi értelme nincs – foglalta össze a Szabad Magyar Szó a Vajdasági RTV Napjaink című műsorában[8] a köztársasági törvénnyel és a stratégiával kapcsolatos műsorárában elhangzottakat[9].
Arról a VMSZ-es és MNT-és törekvésről van itt tehát szó, hogy „minél jobban ellenőrizzék a médiumokat”, és hogy „az egyszólamúság még jobban kifejezett legyen”[10].

A Magyar Szó, az egyetlen (országos szintű) magyar nyelvű napilap egyszerűen nem tesz eleget a közszolgálatúság követelményeinek! Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?
A lap november 23-ai számának terjedelmes címoldali írása arról szól, hogy „Szabadkán megtartották az MNT oktatási stratégia tervezetének közvitáját”[11]. Az írás a negyedik oldalon három hasáb szélességben folytatódik (a Belföld rovatban, a művelődési rovat helyett).
Ezen az oldalon a VMSZ-hez köthető még két írás van: Az egyik arról szól, hogy „a VMDP (Vajdasági Magyar Demokrata Párt – B.A.) és a MEP (Magyar Egység Párt – B.A.) is támogatja a VMSZ jelölőlistáját”[12].
Erről a két VMSZ-t „támogató” pártról tudni kell, hogy már csak papíron léteznek, a közéletben nincsenek jelen és talán ha a kettőnek összesen van egy autóbusznyi tagja.
A másik írás arról szól, hogy „Belgrádban a szerb-magyar napok keretében mutatta be a VMSZ a választási programját”[13].
A belföldi eseményekről a lap kettő, szinte érdektelen cikk(ecskét) közöl: Az egyikben arról van szó, hogy „Ciprus több szerbiai turistára számít”[14], a másikban pedig, hogy kézigránát-robbanás történt a prizreni marhapiacon”[15]! Elképesztő! A forrongó Szerbiában nem történik semmi?
A lap teljes ötödik oldalán (!!) a VMSZ két (a fotók alapján) búskomor tartományi képviselőjelöltjét mutatja be, alákérdezős interjú formájában: Nagy Imrét, aki arról híresült el, hogy a magyarországi adófizetők pénzét leosztó Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának (is) az elnöke, és Kormányos Lászlót, a párt Tanácsának – a közösség számára csaknem ismeretlen – alelnökét[16].
És ez még nem minden!

A lap a 11. (szabadkai) oldalán arról számol be, hogy „a VMSZ képviselőjelöltjei, valamint hatalmi tisztségviselői (Juhász Bálint, a VMSZ intézőbizottsága elnökének vezetésével – B.A.) megtekintették (Palicson – B.A.) a közelmúltban megkezdett, illetve befejeződött beruházásokat”[17].
Hogy a (párt)propagandából Bánát se maradjon ki, a lap a 13. oldalán adja tudtul, hogy a VMSZ képviselőjelöltjei és hatalmi tisztségviselői (Kovács Elvira, Pintér Anna-Mária, Jaksa Róbert, Jerasz Anikó és Ótott Róbert) „az oroszlámosi Holló Elvira családjánál tettek látogatást, majd Törökkanizsára utaztak, ahol meglátogatták Ivković Goránt és családját, akik a Prosperitati Alapítvány segítségével vásároltak házat”[18](??).
A 14. oldalon a lap Pásztor Bálint, a VMSZ „ideiglenes vezetőjének” Topolya községben tett látogatásától számol be – teljes háromhasábos írásban, négy fotóval is illusztrálva[19]!

A Magyar Szó telítve van VMSZ-es népbutító propaganda-információkkal! A VMSZ és az MNT pártérdekekre használja a közszolgálati újságot!
A lapban egyetlen információt nem találni a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a
Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), de az ellenzéki szerb pártok tevékenységéről sem!
A Magyar Szó nem tesz eleget a követelménynek se, miszerint a kormány és az ellenzék tagjai a választási kampány idején egyenlő arányban kell, hogy szerepeljenek a sajtóban. Hiányzik a lapból a szakmaiság, a sokszínűség és a pluralizmus, de a minőségi oknyomozó újságírás és a hatalom/párt-ellenőrző írások is!
Miért nem lép fel a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület (VMÚE)? Azért mert az is a VMSZ-közeliek irányítása alatt van. Az elnöke Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese!

A magyar nyelvű tájékoztatásban is alkalmazni kell az említett törvény  idézett két kulcsfontosságú rendelkezését! Ha tetszik ez, ha nem Fremond Árpádnak, Kabók Erikának, Erdődi Edvinának (a Magyar Szó Kft. igazgatójának), Varjú Mártának (a Magyar Szó napilap főszerkesztőjének), a többi MNT „alapította” médium vezetőjének és „sajtómunkásának”!
A Magyar Nemzeti Tanács „alapította” Magyar Szó Lapkiadó Kft. kiadásában megjelenő Magyar Szó napilap – a hatályos törvény ellenére – a választási kampány alatt sem változtatott semmit az egyszólamú szerkesztési politikáján. Ez pedig a Vajdasági „Magyar” Szövetség politikájának ízléstelen propagálásában és a párt vezető tisztségviselőinek napi szintű népszerűsítésében nyilvánul meg!
Az ilyen tájékoztatással a Magyar Szó egyenesen szembe megy a magyar közösség érdekeivel, a szakmaisággal és a sajtótörvény rendelkezéseivel! Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó hatalmának a megtartását és a hazug pásztorvilág további építést segíti!
Ezt az állapotot december 17-én meg lehet szüntetni!

BOZÓKI Antal

__________
[1] Zakon o javnom informisanju i medijima [Törvény a köztájékoztatásról és a médiáról]. https://www.paragraf.rs/propisi/zakon_o_javnom_informisanju_i_medijima.html, és
https://www.propisi.net/zakon-o-javnom-informisanju-i-medijima/
[2] Bővebben lásd az Úgy rossz, ahogy van! https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15867, 2023. október 16., és az Új sajtótörvények c. írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15923, november 9.
[3] Tómó Margaréta. Fremond: A mi politikai beállítottságunk szája íze szerint készült el ez a stratégia
https://szmsz.press/2023/10/09/fremond-a-mi-politikai-beallitottsagunk-szaja-ize-szerint-keszult-el-ez-a-strategia/2023. okt. 9. 16:56
[4] A Magyar Nemzeti Tanács Hivatalának e sok írójához írt Válaszlevele a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási és médiafejlesztési stratégiája (2024–2029) tervezetének közvitája kapcsán. tajekoztatas@mnt.org.rs, 2023. október 26. 13:36
[5] Natalija Jakovljević: Hrišćanske vrednosti i politički uticaj temelj su mađarske medijske strategije. [A keresztény értékek és a politikai befolyás a magyar médiastratégia alapjai]. https://www.cenzolovka.rs/etika/hriscanske-vrednosti-i-politicki-uticaj-temelj-su-madjarske-medijske-strategije/, 2023. október 31.
[6] Normálissá vált a nem normális? – újságírók a VMSZ-kampányában.
https://szmsz.press/2022/10/27/normalissa-valt-a-nem-normalis-ujsagirok-a-vmsz-kampanyaban/, 2022. október 27. 11:31
[7] Kabók Erika: Hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást! https://szmsz.press/2023/10/17/kabok-erika-hagyjuk-mar-abba-ezt-az-objektiv-ujsagirast/, 2023. október 17. 19:14
[8] Napjaink - 2023.10.16. https://media.rtv.rs/hu/napjaink/86575
[9] Kabók Erika: Hagyjuk már abba ezt az objektív újságírást! A Szabad Magyar Szó összefoglalója. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=15871&fbclid=IwAR1cXaN4m3me9nICbPQZm04ugC9nwElmKpGhO3MFxG7lDBnj06IqXxU_n4E, 2023. október 18.
[10] Napjaink, a 7-es jegyzetben, 28:50 p. -
[11] P.E.: Nevelés és oktatás egyensúlya. Magyar Szó, 2023. november 23. 1. és 4.
[12] v-ár: Hárompárti összefogás. Magyar Szó, 2023. november 23. 4.
[13] mh: A folytonosság a cél. Magyar Szó, 2023. november 23. 4.
[14] mh: Ciprus több szerbiai turistára számít”. Magyar Szó, 2023. november 23. 4.
[15] v-ár: Robbanás a marhapiacon. Magyar Szó, 2023. november 23. 4.
[16] v-ár: A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőjelöltjei. Magyar Szó, 2023. november 23. 5.
[17] B.em: Palics megérdemli, hogy fejlődjön. Magyar Szó, 2023. november 23. 11.
[18] hat: Bánátban is sok a tennivaló! Magyar Szó, 2023. november 23. 14.
[19] K.P.D., L.J.T.P.: Falvak, vállalkozók, fiatalok támogatása. Magyar Szó, 2023. november 23. 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése